3p

Nagy földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket.

Erős, a különböző földtani intézetek mérései szerint 7,0 és 7,8 közötti magnitúdójú földrengés rázta meg hétfő reggel a Fülöp-szigetek déli részét, Mindanao szigetének térségét. A rengés nyomán a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Japán egyes csendes-óceáni partvidékein cunamiriadót, illetve -figyelmeztetést adtak ki. A hatóságok több halálos áldozatról és sérültekről szóló jelentéseket vizsgálnak, miközben kiterjedt károkról érkeztek beszámolók.

A Fülöp-szigeteki Vulkanológiai és Szeizmológiai Intézet (Phivolcs) szerint a földrengés helyi idő szerint 7.37-kor történt Sarangani tartomány partjainál. Az epicentrum Maasim településtől délnyugatra, a tengerben volt. A legerősebb rengéseket General Santos városában érezték, ahol ideiglenesen lezárták a repülőteret.

A hatóságok felszólították a part menti területek lakóit, hogy haladéktalanul vonuljanak magasabban fekvő helyekre. Az amerikai földtani intézet (USGS) egyes partszakaszokon akár háromméteres hullámok kialakulását sem zárta ki. Indonéziában Észak-Szulavézi és Gorontalo tartományokban rendelték el az elővigyázatossági intézkedéseket, míg Japán meteorológiai szolgálata a Tokió közelében fekvő Ibaraki prefektúrától Okinaváig terjedő csendes-óceáni partszakaszokra adott ki figyelmeztetést.

A Fülöp-szigeteki katasztrófavédelem közlése szerint iskolákban, kórházakban, bevásárlóközpontokban és templomokban keletkeztek károk. Davao del Sur tartományban egy iskolaépület összeomlott, de személyi sérülés nem történt, mert a tanév első napján éppen szabadtéri zászlófelvonási ünnepséget tartottak. Több térségben megszakadt az áramszolgáltatás és a távközlési kapcsolat, az oktatást pedig felfüggesztették.

A Reuters jelentése szerint a hatóságok legalább öt halálos áldozatról szóló értesüléseket ellenőriznek General Santos városában. A kínai Hszinhua hírügynökség ugyanakkor egy halottról és négy sérültről számolt be helyi médiajelentések alapján. A hivatalos mérleg egyelőre nem végleges.

A földrengést számos utórengés követte. Ferdinand Marcos Jr. fülöp-szigeteki elnök állami segítséget ígért az érintett térségeknek, és felszólította a lakosságot, hogy ne késlekedjen a veszélyeztetett partvidékek elhagyásával.

A Fülöp-szigetek és Indonézia a Csendes-óceáni „Tűzgyűrű” térségében fekszik, ahol a földkéreglemezek találkozása miatt gyakoriak az erős földrengések és vulkáni kitörések.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kreml: Az Ukrajnába telepített kontingenseket célpontokként kezeljük
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 19:24
A kijevi vezetést támogató, úgynevezett tettre készek koalíciójához tartozó országok kontingenseinek Ukrajnába telepítése elfogadhatatlan, és e kötelékek legitim célpontok lesznek Oroszország számára, amennyiben ez megvalósul – hangsúlyozta szerdán Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Nemzetközi Ukrajna fekete-tengeri olajszállító tankereket támadott meg
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:49
Ugyanakkor nyolc ember meghalt Ukrajnában az éjszakai és kora reggeli orosz támadásokban – közölték helyi tisztviselők.
Nemzetközi Tömegével jelentettek vészhelyzetet a gatwicki repülőtéren
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 17:19
Rendkívüli láncreakció alakult ki London térségében a szerdai kora hajnali órákban, miután egy British Airways Airbus A320-as hidraulikai meghibásodás miatt nem tudta elhagyni a Gatwick repülőtér futópályáját.
Nemzetközi A nap képe: nem akárhogy készül London az angol-argentin csatára
Wéber Balázs | 2026. július 15. 16:51
Ma este közép-európai idő szerint 9 órától Anglia és Argentína mérkőzik meg egymással a tengerentúli foci-vb-n Atlantában. A tét a döntőbe kerülés – vagy annál is több.
Nemzetközi Izrael felfüggesztette az ultraortodox fiataloknak megszavazott törvényt
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 16:02
Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette szerdán az ultraortodox fiatalok katonai szolgálatmegtagadása ügyében az előző nap a parlament által megszavazott törvény hatályba lépését a törvény előtti egyenlőség elvére hivatkozva – jelentette a helyi média.
Nemzetközi Oroszország infrastrukturális támadásokat tervezhet Lettország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 14:12
A NATO-tagállamok értesülései szerint Oroszország több alkalommal is szabotázsakciókat kísérelt meg végrehajtani – jelentette ki szerdán Vilniusban Edgars Rinkevics lett elnök. Az orosz elnöki hivatal riogatásnak és fegyverkezésre szolgáló ürügynek nevezte az értesüléseket.
Nemzetközi Zelenszkij az ukrán államiság napján: „Mindannyian egy háború nélküli Európáért küzdünk”
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:33
Ma tartották az ukrán államiság, valamint a Kijevi Rusz megkeresztelésének napját, amelyen számos európai vezető vett részt. 
Nemzetközi Már most biztos: olyan lesz a foci-vb döntője, amilyet még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:15
A vasárnapi labdarúgó-világbajnokság döntőjének félidei szünete várhatóan 20–25 percig tart majd.
Nemzetközi Gyakorlatilag a globális gazdaság térdre kényszerítésével fenyeget Irán
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:45
Az iráni Forradalmi Gárda a regionális energiaexport leállításával fenyegetett – közölte az iráni állami sajtó.
Nemzetközi Oroszország és Kuba ügyében is beleszállt Kína az Egyesült Államokba
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:40
Peking határozottan ellenzi a nemzetközi jogi alapot nélkülöző és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által nem jóváhagyott egyoldalú amerikai szankciókat Oroszországgal szemben. Emellett felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a Kuba elleni blokádjával és nyomásgyakorlásával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG