3p

Ezt az amerikai elnök közölte vasárnap.

Jól haladnak a tárgyalások a gázai túszok kiszabadulásának részleteiről – erről beszélt magyar idő szerint vasárnap este Donald Trump amerikai elnök. Az elnök a Fehér Házat elhagyva újságírók előtt kijelentette, hogy az egyeztetések nyomán „nagyon hamar” megtörténhet a Hamász kezében lévő túszok elengedése – számol be róla az MTI.

Donald Trump a gázai konfliktus lezárását és szélesebben a közel-keleti béke megteremtését célzó 20 pontból álló amerikai béketervvel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „nagyszerű Izrael, nagyszerű az arab és muszlim világ számára és az egész világnak”.

A gázai folyamattal kapcsolatban Marco Rubio külügyminiszter és elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó több amerikai országos televíziónak adott interjúban vasárnap arról számolt be, hogy a tárgyalások jelenleg közvetítők útján a túszok elengedésének részleteiről zajlanak, arról, hogy ki lesz jelen, és pontosan hogyan időzítik a fogolycserét.

A túszok elszállításában a Nemzetközi Vöröskereszt vehet részt – tette hozzá.

A külügyminiszter közölte azt is, hogy a Hamász nagyrészt elfogadta Donald Trump béketervének túszokra vonatkozó részét, ami palesztin foglyok elengedését is tartalmazza.

Megjegyezte, hogy a túszokra vonatkozó egyezség Izrael szempontjából „igazságtalan”, és „kiegyensúlyozatlan”, tekintve a 48 túsz fejében elengedni tervezett, terrorizmus miatt Izraelben bebörtönzött palesztinok számát, de hozzátette, hogy Izrael számára olyan fontos kérdésről van szó, hogy ezt is vállalja.

Donald Trump szerint Benjamin Netanjahu  még egy igazságtalan megállapodásba is belemenne, a túszok elengedéséért cserébe
Donald Trump szerint Benjamin Netanjahu még egy igazságtalan megállapodásba is belemenne, a túszok elengedéséért cserébe
Fotó: X/@netanyahu

Az egyezség részeként Izrael azt is beleegyezhet, hogy csapatait visszavonja a Gázai övezeten belül, és az augusztus közepén elfoglalt állásokba vonul vissza.

Az amerikai kormánytag közölte, hogy a Hamász fogságában még összesen 48 túsz van, akik közül 20-an vannak életben és 28 holttest kiadása is szerepel a megállapodástervezetben. A túszok mindegyikét 2023. október 7-én hurcolták el a Hamász fegyveresei, amikor átfogó terrortámadást intéztek Izrael ellen, aminek során több mint 1000 embert megöltek és mintegy 250-et elraboltak.

Marco Rubio hangsúlyozta, hogy a túszok szabadon engedését követően jöhet el a békefolyamat második szakasza, amikor a Gázai övezet jövőjéről kell egyezségre jutni.

Hozzátette, hogy Donald Trump erre vonatkozó tervezetének egyes elemei a Hamász számára is elfogadhatók.

A miniszter rámutatott, hogy cél a Gázai övezet mentesítése a terroristáktól, és egy olyan „technokrata” palesztin vezetés kezébe adni a területet, amely „nem épít alagutakat, nem indít rakétákat Izrael ellen, nem hajt végre terrortámadásokat”.

Az Egyesült Államok egy technokrata palesztin vezetést bízna meg a Gázai övezet irányításával
Az Egyesült Államok egy technokrata palesztin vezetést bízna meg a Gázai övezet irányításával
Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad

A külügyminiszter a Fox News, az NBC és a CBS televízióknak adott interjúkban kifejtette, hogy a Hamász szavahihetőségét illetően vannak kétségek, hiszen arról a fegyveres szervezetről van szó, amely október 7-én csecsemőket mészárolt le és tinédzsereket ölt meg egy zenei fesztiválon.

Ugyanakkor hozzátette, hogy az eredményt illetően az ad reményt, hogy az amerikai béketerv mögé először sorakoztak fel olyan államok, mint az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, valamint európai országok, és ezek óriási nyomást fejtenek ki annak érdekében, hogy megtörténjen a konfliktus lezárása.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hiába a barátság, Ficóék nem csatlakoznak Orbán Viktor frakciójához
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:12
Pedig tárgyalt a Patriótákhoz való belépésről Robert Fico pártja, a Smer.
Nemzetközi Kijevet támadták az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 07:50
Legalább tizenegy ember megsérült.
Nemzetközi Nagy döntést hozott Németország a sorkatonaságról
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 19:22
Minden 18 éves férfinak kötelező lesz a sorozási vizsgálat, sorsolás dönthetnek a behívásról.
Nemzetközi Tavaszig kapott időt Nicolas Sarkozy
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 17:41
Március 16. és június 3. között tartják másodfokon a 2007-es győztes elnökválasztási kampányának líbiai finanszírozása ügyében első fokon öt év börtönbörtönbüntetésre ítélt, de nem rég újra szabadlábra helyezett volt francia elnök, Nicolas Sarkozy perét – közölte csütörtökön a párizsi fellebbviteli bíróság.
Nemzetközi Lavrov szerint Trump halasztotta el a budapesti békecsúcsot
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 17:21
Még mindig lehetséges, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozzon Budapesten – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója csütörtökön a Junasev Live című Telegram-csatornán.
Nemzetközi Az EP szeretné, ha Magyarország is ratifikálná az Isztambuli Egyezményt
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 16:35
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén uniós szintű intézkedések meghozatalát szorgalmazta a nemek közötti egyenlőség előmozdítására, a nemi alapú erőszakkal, az egészségügyi ellátással, és a munkavállalással kapcsolatos kérdések kezelésére, valamint a biztonságos és legális abortuszhoz való jog felvételét az Európai Unió Alapjogi Chartájába.
Nemzetközi Újabb dokumentumok Epsteinről: „Én vagyok az, aki képes megbuktatni őt”
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 16:12
Ezt még 2018-ban mondta az azóta elhunyt szexuális bűnöző, akinek újabb dokumentumait hozták nyilvánosságra – benne több helyen Donald Trump nevével.
Nemzetközi Izraeli tisztviselők élő pajzsok gázai alkalmazásáról tárgyaltak az amerikai hírszerzés információi szerint
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 13:59
Az Egyesült Államok hírszerzése tavaly olyan információkat szerzett, amelyek szerint izraeli tisztviselők arról beszéltek, hogy katonáik palesztinokat küldtek be a gázai alagutakba, amelyekről azt gyanították, hogy robbanóanyagokkal vannak tele – közölte az üggyel kapcsolatban két volt amerikai tisztviselő.
Nemzetközi Az amerikai külügyminiszter még mindig mást mond, mint Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 13:29
Csak egy évre szól Magyarország szankciómentessége – szerinte.
Nemzetközi Az ukrán erődváros a végóráit éli
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 08:51
Az orosz csapatok már Pokrovszk döntő részét ellenőrzik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG