2p

Az Egyesült Államok megkötötte a megállapodást Iránnal a konfliktus lezárásáról – jelentette be Donald Trump amerikai elnök. Állítása szerint vége a Hormuzi-szoros és az iráni kikötők blokádjának is.

Az elnök internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében közölte, hogy az egyezség megszületése nyomán azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros, és az Egyesült Államok véget vet az iráni kikötők tengeri blokádjának.

„Ezennel teljes felhatalmazást adok a Hormuzi-szoros áthajózási díj nélküli megnyitására, és ezzel egy időben elrendelem az Egyesült Államok tengeri blokádjának megszüntetését” – fogalmazott Donald Trump. A Hormuzi-szoros újranyitásának legfontosabb következményére utalva hozzátette: „Hadd áramoljon a kőolaj!”

Nem sokkal Donald Trump bejelentését követően JD Vance alelnök a Fox News hírtelevíziónak adott telefoninterjúban közölte, hogy az amerikai-iráni megállapodás hivatalos aláírását június 19-én pénteken Genfben tarthatják, amelyen akár Donald Trump is részt vehet. Hozzátette, dolgoznak a részleteken, hogy ki képviselje az Egyesült Államokat a tervezett eseményen.

Az amerikai alelnök megjegyezte, hogy Izrael vasárnap végrehajtott Bejrút elleni légicsapása azt kockáztatta, hogy meghiúsul az amerikai-iráni egyezség létrejötte, és azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy Irán válaszcsapásként Izrael ellen indít támadást.

JD Vance a megállapodás tartalmával kapcsolatban elmondta, hogy a Hormuzi-szoros újranyitása és az amerikai blokád megszüntetése mellett az tartalmazza azt is, hogy Irán nem juthat atomfegyver birtokába a jövőben.

Az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás létrejöttét megerősítette az egyeztetéseken közvetítőként résztvevő Sebaz Saríf pakisztáni miniszterelnök. „Mindkét oldal vállalta minden katonai művelet azonnali és állandó jellegű leállítását az összes fronton, ide értve Libanont is” – fogalmazott a pakisztáni kormányfő. Egyben köszönetet mondott a katari kormányzatnak, hogy bekapcsolódott a közvetítésbe Teheránnal, valamint háláját fejezte ki Szaúd-Arábia és Törökország vezetésének a hozzájárulásért.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kreml: Az Ukrajnába telepített kontingenseket célpontokként kezeljük
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 19:24
A kijevi vezetést támogató, úgynevezett tettre készek koalíciójához tartozó országok kontingenseinek Ukrajnába telepítése elfogadhatatlan, és e kötelékek legitim célpontok lesznek Oroszország számára, amennyiben ez megvalósul – hangsúlyozta szerdán Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Nemzetközi Ukrajna fekete-tengeri olajszállító tankereket támadott meg
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:49
Ugyanakkor nyolc ember meghalt Ukrajnában az éjszakai és kora reggeli orosz támadásokban – közölték helyi tisztviselők.
Nemzetközi Tömegével jelentettek vészhelyzetet a gatwicki repülőtéren
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 17:19
Rendkívüli láncreakció alakult ki London térségében a szerdai kora hajnali órákban, miután egy British Airways Airbus A320-as hidraulikai meghibásodás miatt nem tudta elhagyni a Gatwick repülőtér futópályáját.
Nemzetközi A nap képe: nem akárhogy készül London az angol-argentin csatára
Wéber Balázs | 2026. július 15. 16:51
Ma este közép-európai idő szerint 9 órától Anglia és Argentína mérkőzik meg egymással a tengerentúli foci-vb-n Atlantában. A tét a döntőbe kerülés – vagy annál is több.
Nemzetközi Izrael felfüggesztette az ultraortodox fiataloknak megszavazott törvényt
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 16:02
Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette szerdán az ultraortodox fiatalok katonai szolgálatmegtagadása ügyében az előző nap a parlament által megszavazott törvény hatályba lépését a törvény előtti egyenlőség elvére hivatkozva – jelentette a helyi média.
Nemzetközi Oroszország infrastrukturális támadásokat tervezhet Lettország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 14:12
A NATO-tagállamok értesülései szerint Oroszország több alkalommal is szabotázsakciókat kísérelt meg végrehajtani – jelentette ki szerdán Vilniusban Edgars Rinkevics lett elnök. Az orosz elnöki hivatal riogatásnak és fegyverkezésre szolgáló ürügynek nevezte az értesüléseket.
Nemzetközi Zelenszkij az ukrán államiság napján: „Mindannyian egy háború nélküli Európáért küzdünk”
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:33
Ma tartották az ukrán államiság, valamint a Kijevi Rusz megkeresztelésének napját, amelyen számos európai vezető vett részt. 
Nemzetközi Már most biztos: olyan lesz a foci-vb döntője, amilyet még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:15
A vasárnapi labdarúgó-világbajnokság döntőjének félidei szünete várhatóan 20–25 percig tart majd.
Nemzetközi Gyakorlatilag a globális gazdaság térdre kényszerítésével fenyeget Irán
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:45
Az iráni Forradalmi Gárda a regionális energiaexport leállításával fenyegetett – közölte az iráni állami sajtó.
Nemzetközi Oroszország és Kuba ügyében is beleszállt Kína az Egyesült Államokba
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:40
Peking határozottan ellenzi a nemzetközi jogi alapot nélkülöző és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által nem jóváhagyott egyoldalú amerikai szankciókat Oroszországgal szemben. Emellett felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a Kuba elleni blokádjával és nyomásgyakorlásával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG