2p

Természetesen egyiptomi, katari és török ​​tárgyalópartnereivel együtt, de Izrael és a Hamász képviselői nélkül.

Hétfőn Donald Trump és a házigazda Abd el-Fattáh esz-Sziszí elnökletével rövid békekonferenciát tartanak a Gázai tűzszünet életbe lépése után a tartós béke biztosításáról az egyiptomi Sarm es-Sejkben.

Donald Trump már aláírta a közel-keleti béketervet, azaz a tűzszüneti megállapodási dokumentumot, s miközben a többi jelenlévő vezető is ellátja kézjegyével a dokkumentumot, a többi résztvevő tapsolt, majd Trump ismét megköszönte nekik a tűzszüneti tárgyalások során tanúsított támogatást.

„Mindenki boldog” – mondta, hozzátéve, hogy már csinált „nagy üzleteket” korábban is, de „ez most úgy szárnyalt, mint egy rakéta”.

Azt mondja, korábban is voltak olyan jóslatok, hogy a harmadik világháború a Közel-Keleten fog kitörni, de hozzátette, hogy „ez nem fog megtörténni”.

Aláírta. Donald Trump az egyiptomi csúcstalálkozón 2025. október 13-án
Aláírta. Donald Trump az egyiptomi csúcstalálkozón 2025. október 13-án
Fotó: AFP

A találkozón többek között részt vesz Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia-, Recep Tayyip Erdogan török-, valamint Mahmud Abbász palesztin elnök, illetve Keir Starmer brit- és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Szaúd Arábia külügyminisztere, továbbá számos más európai, arab és a világ más részén található ország vezetője vagy magas rangú tisztviselője. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Hósáná rábá, Szukkot hetedik napjának ünnepére hivatkozva nem vesz részt a csúcson. Az amerikai elnök Orbán Viktort is meghívta a

Donald Trump utolsó pillanatban felmerült tervét, miszerint meghívja Benjamin Netanjahut a többnemzetiségű gázai csúcstalálkozóra, meg kellett szakítani, miután Erdogan török ​​elnök kijelentette, hogy nem száll le a gépével Sarm es-Sejkben, ha a meghívás érvényben marad. (The Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli erők tüzet nyitottak ENSZ-békefenntartókra Libanonban
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 15:45
Az izraeli hadsereg vasárnap tüzet nyitott az Egyesült Nemzetek békefenntartóira Dél-Libanonban, egy olyan incidensben, amelyet az ENSZ békefenntartó missziója súlyos jogsértésnek minősített.
Nemzetközi Utoljára a világháborúban pusztított a fertőzés, ami Ukrajnában felütötte a fejét
Kormos Olga | 2025. november 16. 14:15
Visszatért Ukrajnába az úgynevezett gázüszkösödés, ami utoljára az első világháborús lövészárkokban szedte áldozatait. A katonai orvosok szerint az orosz dróntámadások szinte lehetetlenné teszik az evakuálást, ami a fertőzések elképesztő terjedéséhez vezetnek.
Nemzetközi Svájc nem kötött „alkut az ördöggel” – állítja a gazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:46
Az alpesi állam új vámtarifarendszerről állapodott meg az Egyesült Államokkal. Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter vasárnap visszautasítva azokat a bírálatokat, amelyek szerint ez „kapituláció” Donald Trump kereskedelmi háborújában.
Nemzetközi Ukrajna 1200 fogoly cseréjét kéri Oroszországtól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:14
Ukrajna azon dolgozik, hogy újraindítsa a fogolycserét Oroszországgal, 1200 ukrán szabadon bocsátását remélve – közölte Volodimir Zelenszkij elnök és Biztonsági Tanácsának főnöke.
Nemzetközi Kína parti őrséget küldött az általa vitatott státuszú japán sziget közelébe
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:35
Kína partiőrsége az álatala vitatott hovatartozású japán Szenkaku-szigetek vizein, valamint katonai drónok Japán külső területei mellett haladtak el, ahogy Peking fokozza a feszültséget a japán miniszterelnök Tajvanra vonatkozó megjegyzései miatt.
Nemzetközi Ukrajna megállapodott Görögországgal egy új gázszállítási útvonalról – közölte Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:34
Ukrajna és Görögország megállapodtak egy új gázszállítási útvonalról, valamint más, a gázimport finanszírozására vonatkozó kérdésekről – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij reagált az energetikai korrupciós botrányra
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:02
Megkezdődik a kulcsfontosságú ukrán állami energetikai vállalatok megújítása, amelynek során a pénzügyi tevékenység teljes ellenőrzésével párhuzamosan átszervezik a vállalatok vezetését – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon, miután megbeszélést tartott Julija Szviridenko miniszterelnökkel és Olekszij Szoboljev gazdasági miniszterrel.
Nemzetközi Donald Trump jól bevásárolt a tőzsdén, tudhat valamit?
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 08:01
Donald Trump amerikai elnök augusztus végétől október elejéig legalább 82 millió dollár értékben vásárolt vállalati és önkormányzati kötvényeket, köztük olyan szektorokban is növelte befektetéseit, amelyek profitálnak politikájából – derül ki a szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi kimutatásokból.
Nemzetközi Hamarosan elkezd atombombákat robbantani Trump és Putyin?
Litván Dániel | 2025. november 16. 05:57
Az amerikai elnök a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdésére adott utasítást, az oroszok pedig közölték: ha ti úgy, mi is úgy. Akkor hamarosan jönnek a robbantások? Azért ez nem ilyen egyszerű, de örülni semmiképpen nem lehet ennek a fejleménynek.
Nemzetközi Belgium Európa első „drogköztársaságává” válhat
Bózsó Péter | 2025. november 15. 17:31
Belgium nem mindig volt Európa kábítószer-központja. Mélytengeri kikötői, a folyamatos konténerforgalom és a schengeni övezet szabadsága álommá teszik az országot a drogkereskedők számára – és rémálommá a bűnüldöző szerveknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG