2p

Olaf Scholz mellett várható utódja, Friedrich Merz is megszólalt.

Csak akkor lehet béke Ukrajnában, ha az ország szuverenitása biztosított – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián. A szociáldemokrata politikus leszögezte, hogy Németország soha nem fog támogatni semmilyen békediktátumot, és azt is, hogy Oroszország győzelme és Ukrajna összeomlása nem teremtene békét. A német kormányfő szerint bármilyen, Ukrajnáról folytatott tárgyalásnak tiszteletben kell tartania az ország szuverén függetlenségét.

„Ukrajnának bármilyen tárgyalásos megoldás végén olyan haderővel kell rendelkeznie, amely képes visszaverni egy esetleges újabb orosz támadást. Ez anyagilag, logisztikailag és pénzügyileg óriási kihívás”

– fejtegette a német kancellár, kiemelve, hogy ehhez a harcok beszüntetése után is szükség lesz Európa és a transzatlanti partnerek támogatására.

A német kancellár nem akar békediktátumot
A német kancellár nem akar békediktátumot
Fotó: Depositphotos

Scholz egyúttal szót emelt Európa és Amerika biztonságának különválasztásával szemben is. Világossá tette azt is, hogy Németország a jövőben is jelentős mennyiségű hadianyagot vásárol majd az Egyesült Államoktól, de egyúttal kijelentette, hogy erős európai fegyveriparra van szükség.

A közelgő választásokkal kapcsolatban Olaf Scholz nyomatékosította, hogy a németek visszautasítják, hogy kívülről bárki is beavatkozzon az Alternatíva Németországnak párt javára. Mint mondta: „ez nem járja, különösen nem barátok és szövetségesek között”. „Csak mi dönthetjük el, hogy a demokráciánk merre haladjon tovább” – hangoztatta a német kormányfő. „Mi és senki más!” – tette hozzá.

Friedrich Merz, a konzervatív, ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje is felszólalt a konferencián, és egyértelművé tette, hogy Ukrajna esetleges tagságáról a NATO-szövetségeseknek közösen kell határozniuk.

„A legutóbbi NATO-csúcs óta konszenzus van a NATO-ban, hogy Ukrajnának meg kell adni a tagság perspektíváját. Ha ezt meg akarjuk változtatni, akkor azt közösen kell megtennünk”

– szögezte le. A konzervatív politikus elmondta: nem tud egyetérteni azzal, ha valaki már a Moszkvával folytatandó tárgyalások előtt elvetné Ukrajna potenciális NATO-tagságát.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fekete év: minden eddiginél több bevándorló vesztette életét
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 09:07
Sosem vesztették ennyien életüket a migrációs útvonalakon.
Nemzetközi Óriási üzletet kapott a Boeing Donald Trumptól
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 08:33
A Boeing cég gyárthatja az Egyesült Államok legújabb, hatodik generációs vadász-repülőgépeit, az F-47-eseket – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Nemzetközi Az ENSZ emberi jogi főbiztosa keményen odaszólt a magyar kormány döntése miatt
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 20:02
Szerinte diszkriminatív a Pride-ot érintő magyar gyülekezési törvénymódosítás.
Nemzetközi Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába egy nemzetközi békemisszió részeként
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 18:43
„Nagyon konkrét számokról beszélünk, de minden ország részéről elköteleződésre van szükség ebben a koalícióban.”
Nemzetközi Így hatástalanítaná Orbán Viktort egy német elemző
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 16:45
Egy német elemző szerint ideje, hogy az EU visszatartsa a támogatásokat, elszigetelje Orbánt, és megvonja Magyarország szavazati jogát.
Nemzetközi Elon Musk dühbe gurult: „Meg fogják találni őket”
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 15:25
Elon Musk hamis állításokkal vádolja a Pentagon munkatársait, és büntetőeljárást sürget ellenük.
Nemzetközi Pénz, luxusutazások, meccsjegyek: korrupciós botránytól hangos Brüsszel
Bózsó Péter | 2025. március 21. 15:06
Brüsszelt újabb korrupciós botrány rázza meg, amelyben a Huawei állítólagos befolyásszerzési kísérlete áll a középpontban. A belga ügyészség korrupció és bűnszervezetben való részvétel miatt négy személy ellen emelt vádat, míg egy ötödiket pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozás szerint a vállalat politikai döntéshozókat próbált megvesztegetni pénzzel, luxusutazásokkal és ajándékokkal, hogy saját érdekeit érvényesítse.
Nemzetközi Áttörés Németországban: szabad utat kapott a költekezés
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:50
A Bundesrat is jóváhagyta a német adósságcsomagot, amely védelmi és klímacélú kiadásokat tesz lehetővé.
Nemzetközi Leépítésbe kezd a Mercedes, hatalmas lelépési pénzt lehet kapni
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:07
Azoknak, akik önként jelentkeznek.
Nemzetközi Úgy tűnik, az oroszok és az ukránok is fittyet hánynak Trumpra: Odessza és Szudzsa is bánja
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 13:08
Odesszában sebesültek, sérült áramhálózat maradt az orosz dróntámadás után, Szudzsában hatalmast robbant a gázvezeték – de ki lőtt rá?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG