2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A francia külügyminiszter aggodalmának adott hangot az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai csapásokat követően.

Franciaország felszólította a feleket, hogy „tanúsítsanak önmérsékletet annak érdekében, hogy elkerüljenek minden olyan eszkalációt, amely a konfliktus kiterjedéséhez vezethet” – közölte Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter vasárnap, amiről az MTI számolt be.

Az X közösségi oldalon közzétett üzenetében a francia diplomácia vezetője leszögezte, hogy „Franciaország sem a csapásokban, sem azok tervezésében nem vett részt”.

Nukleáris töltettel is felszerelhető rakétákat szállító francia Rafale vadászgép
Nukleáris töltettel is felszerelhető rakétákat szállító francia Rafale vadászgép
Fotó: Wikimedia

Elsődleges célunk érdekeink és állampolgáraink, valamint a régiós partnereink biztonságának garantálása, tette hozzá.

Franciaország többször is kifejezte határozott ellenzését azzal szemben, hogy Irán atomfegyverekhez jusson.

Jelezte azt is, Franciaország „meggyőződése, hogy a kérdés tartós megoldásához az atomsorompó-szerződés keretein belül tárgyalásos megoldás szükséges”. Franciaország továbbra is készen áll arra, hogy partnereivel együttműködve hozzájáruljon ehhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Emmanuel Macron sokat költ arra, ha Putyin végre féljen tőle
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 10:51
Ezért a francia elnök megduplázza a védelmi kiadásokat.
Nemzetközi Trump bepöccent, hamarosan amerikai fegyverek potyoghatnak Moszkvára?
Litván Dániel | 2025. július 14. 10:18
Úgy tűnik, az amerikai elnök megunta Putyin játszadozását, és akár Moszkvát is elérő támadó fegyvereket adna át Ukrajnának. Zelenszkij most jól játszotta ki a lapjait, a számlát pedig az európaiák állják majd.
Nemzetközi Putyin aggódhat, soha nem látott szankciókra készül Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:17
Akár 500 százalékos vám is jöhet.
Nemzetközi Robert Ficót győzködik, hogy ne segítse Putyint
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 07:49
A cseh miniszterelnök mindent bevet a meggyőzés érdekében.
Nemzetközi Példátlan dologra készül III. Károly és Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 06:37
Szeptember második felében tesz állami látogatást Nagy-Britanniában a brit uralkodó vendégeként Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Nem jött be Orbán Viktor reménye, de Von der Leyen így is nagy csata előtt áll
Kollár Dóra | 2025. július 14. 05:42
Megúszta a bukást a Bizottság elnöke, de a nehézségeknek nincs vége.
Nemzetközi Megsebesült az iráni elnök az izraeli támadások idején
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 16:57
Csapást mértek az épületre, ahol Maszúd Peszeskján is tartózkodott, menekülés közben sérült meg az elnök.
Nemzetközi Be kéne foltozni a csernobili szarkofágot, az óra ketyeg
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 14:49
Kilyukadt a sérült reaktort takaró szerkezet.
Nemzetközi Az online vásárlás sötét oldala: ezt érdemes tudnia annak, aki gyakran rendel
László Éva Lilla | 2025. július 13. 14:14
Sem üzletileg, sem környezetvédelmi szempontból nem kifizetődő a dömpingszerű ingyenes áruvisszaküldés. Az online értékesítéssel foglalkozó piacvezető cégek egy része ezért különféle szigorításokkal igyekszik gátat szabni a rendszeres és vég nélküli csomagvisszaküldéseknek.
Nemzetközi Bosszút állt az ukrán titkosszolgálat? „A bűnözőket likvidálták”
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 13:48
Csütörtökön lőtték le az ukrán titkosszolgálat tisztjét, gyorsan megtalálták a tetteseket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG