4p

Tovább pörög a francia kormányválság, most már az elnök lemondása is valós lehetőségnek tűnik.

Emmanuel Macron francia államfő megbízta hétfőn a posztjáról lemondó, és e pillanatban ügyvivőként tevékenykedő miniszterelnököt, Sébastien Lecornut, hogy tegyen egy utolsó kísérletet, és „szerda estig folytasson tárgyalásokat az ország érdekében egy cselekvési és stabilitási platform létrehozásáról”, azaz a kormánykoalíció egyben tartásáról – jelentette be az elnöki hivatal.

Ezzel egy időben Bruno Le Maire –, akinek előző napi kinevezését a védelmi tárca élére élesen bírálták a kormányt eddig támogató jobbközép Köztársaságiak – bejelentette: nem kíván tagja maradni a leköszönő kormánynak, hogy ezzel is „lehetővé tegye a tárgyalások újrakezdését” Lecornu számára.

„Felajánlottam azonnali kilépésemet a kormányból, és védelmi miniszteri feladataim átruházását a leköszönő miniszterelnökre”

- írta az X-en a politikus, hozzátéve: azt „szeretné, ha ezzel a döntéssel lehetővé válnának a tárgyalások egy új kormány megalakulásához”.

Bruno Le Maire 2017-ben az elsők között lépett át a Köztársaságiaktól az elnöki pártba, s 2017-től 2024-ig Emmanuel Macron gazdasági és pénzügyminisztere volt. Ezért korábbi párttársai az elmúlt években felhalmozódott költségvetési problémák forrását látják benne.

A Köztársaságiak vezetője, Bruno Retailleau belügyminiszter az új kormány névsorának vasárnap esti bejelentését követően azonnal jelezte, hogy Bruno Le Maire visszatérése esetén a jobbközép párt nem kívánja támogatni Lecornu kormányát, amelynek 18 minisztere közül 12 már az előző, a centrista Francois Bayrou által vezetett kormánynak is tagja volt.

Lecornut szeptember 9-én nevezte ki a köztársasági elnök miniszterelnökké, miután elődjét, Francois Bayrou-t az önmaga által kért bizalmi szavazáson a képviselők megbuktatták a tervezett 44 milliárd eurós költségvetési megtakarítási csomag miatt. Decemberben Michel Barnier-t is a költségvetési tervezet miatt buktatta meg a parlamenti ellenzék egy bizalmatlansági indítvánnyal.

Sébastien Lecornu alig 14 órával azután jelentette be hétfő reggel a lemondását, hogy megalakította az új kormányt. A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy „már nem teljesülnek a feltételek” ahhoz, hogy posztján maradjon. Úgy vélte: a kormány hétvégén bejelentett összetétele „felébresztette egyes pártok étvágyát”, és hozzátette: álláspontja szerint az ország érdekeit a pártokéi fölé kellene helyezni.

„Szerda este közlöm az államfővel, hogy lehetséges-e vagy sem, azért, hogy levonhassunk minden következtetést” – írta hétfő este Lecornu az X-en.

Emmanuel Macron környezete eközben azt jelezte az AFP hírügynökségnek, hogy az államfő

„kész vállalni a felelősséget”

abban az esetben, ha Sébastien Lecornu újabb kudarcot vall a tárgyalásokon. Miután a lemondás lehetőségét Emmanuel Macron korábban kizárta, elemzők szerint ezzel azt üzente, hogy nem zárja ki előrehozott választás kiírását.

Lecornu lemondása után Jordan Bardella, a legnagyobb nemzetgyűlési frakcióval rendelkező párt, a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke azt hangsúlyozta, hogy stabilitást csak egy újabb választás hozhat, és felszólította az államfőt, hogy oszlassa fel a Nemzetgyűlést. A párt frakcióvezetője, Marine Le Pen szerint az új választás elkerülhetetlen, és az államfő részéről bölcs döntés lenne, ha ő maga is lemondana, ahogy a radikális baloldali Engedetlen Franciaország is Emmanuel Macron távozását követeli.

A tavaly nyári előrehozott választások nyomán a Nemzetgyűlés háromosztatúvá vált 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré. Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép Köztársaságiak támogatták a kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a választásokon élen végzett, s a miniszterelnöki széket továbbra is követelő baloldali pártok és a Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben politizál.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Kiváló vezető” – így fogadta Donald Trump Orbán Viktort a Fehér Házban
Kollár Dóra | 2025. november 7. 17:08
Donald Trump amerikai elnök egy munkaebéden látja vendégül Orbán Viktort, ez az eredetileg tervezett időponthoz képest közel egy órás késéssel kezdődött. Az amerikai elnök két kérdésre válaszolt  – ez volt közvetítésünk a Fehér Házba történő megérkezés pillanatairól. 
Nemzetközi Trump lehet Orbán Viktor titkos fegyvere Magyar Péter legyőzéséhez?
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 16:59
A választási kampányra is gondol a magyar miniszterelnök egy brit lap szerint.
Nemzetközi A 4iG elnöke is Washingtonban tárgyal
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 08:26
Jászai Gellért – úgyis, mint Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete – az Orbán Viktor által vezetett magyar delegáció tagjaként vesz részt az Egyesült Államokban zajló hivatalos látogatáson.
Nemzetközi Ukrajnában harcoló dél-afrikai katonák kértek segítséget a hazatéréshez
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 19:58
Nem világos, hogy melyik oldalon harcolnak. A 20 és 39 év közötti férfiakat „zsoldosseregbe csábítottak” a Donbasz régióba.
Nemzetközi Puccskísérlet miatt a grúz ügyészség vádat emelt a volt elnök ellen
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 19:35
Nyolc ellenzéki politikus, köztük a börtönben ülő volt elnök, Mihail Szaakasvili ellen emeltek vádat, azzal vádolva őket, hogy külföldi hatalmak támogatásával meg akarták dönteni a kormányt.
Nemzetközi Visszavonul Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának első női elnöke
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 19:12
Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának első női elnöke és a Demokrata Párt ikonikus alakja, csütörtökön bejelentette, hogy nem indul újra a kongresszusi választásokon 2026-ban, ezzel lezárja négy évtizedes politikai pályafutását.
Nemzetközi Orbán Viktor megkapja Trumptól, amit Zelenszkij elsőre nem kapott meg
Kollár Dóra | 2025. november 6. 18:05
Egy sokatmondó gesztus is jelzi a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök jó viszonyát: Orbán Viktor a Blair House-ban lakhat washingtoni vizitje során. Pénteki találkozójukon az ukrajnai „béketeremtés” és orosz olajimport mellett szóba kerülhet az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlása, valamint a magyar–amerikai kettős adóztatás kérdése is.  
Nemzetközi Lengyelország jövőre 400 ezer fő katonai kiképzését tervezi
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 16:01
Lengyelország új katonai kiképzési programot indít még novemberben, amelynek célja, hogy 2026-ra mintegy 400 ezer embert képezzen ki – közölte a lengyel Védelmi Minisztérium csütörtökön.
Nemzetközi Donald Trump katonai bázist készül létrehozni Damaszkuszban
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 15:21
Az Egyesült Államok katonai jelenlét kialakítását tervezi a damaszkuszi repülőtéren, hogy ezzel támogassa azt a biztonsági megállapodást, amelyet Washington közvetít Szíria és Izrael között.
Nemzetközi A föld alatt küzdenek életükért az ukrán bányászok az orosz támadás után
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 14:11
Az orosz rakétatámadás elvágta áramellátásukat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG