2p

India leállítja az orosz kőolaj importját – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán Narendra Modi indiai miniszterelnökkel folytatott beszélgetésére hivatkozva.

Rövid időn belül nem vásárolnak több kőolajat Oroszországtól – fogalmazott az elnök a fehér házi dolgozószobájában tartott tájékoztatón, és közölte, hogy szerdán beszélt erről az indiai kormányfővel. Hozzátette, hogy a vásárlások kivezetéséhez egy átmeneti időszakra van szükség, ami már megkezdődött és hamarosan lezárul. Ma biztosított arról, hogy nem lesz olajbeszerzés Oroszországból - fogalmazott az amerikai elnök és hozzátette, célja, hogy ugyanezt Kínánál is elérje.

Donald Trump kifejtette, azért nem örült az indiai kőolajvásárlásoknak, mert az segíti Oroszországot a háború folytatásában, ugyanakkor megjegyezte, hogy a háború lezárulása után India akár újra visszatérhet az orosz beszerzési forráshoz.

Az elnök kijelentette, hogy egyetlen dolgot akar Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, azt, hogy állítsa meg a háborút. Megjegyezte, hogy a háború „nem vet jó fényt” az orosz államfőre, mert azt az erőviszonyok alapján „egy hét alatt meg kellett volna nyernie”. Nem vet jó fényt a nagy háborús gépezetére sem - fogalmazott Donald Trump és hangsúlyozta, hogy készen áll a rendezésre a háború lezárása érdekében, valamint azt a véleményét is kifejezte, hogy az orosz elnök szintén le akarja zárni a konfliktust.

Az amerikai elnök egyben arra is rámutatott, hogy a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között feszülő „gyűlölet” akadálya a rendezésnek. Donald Trump a fehér házi eseményen azt is közölte, hogy felhatalmazást adott a Központi Hírszerző Ügynökségnek (Central Intelligence Agency – CIA) arra, hogy Venezuela területén műveletet kezdjen.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerikai látogatása után az üzbég elnök közép-ázsiai blokk létrehozását javasolja
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 16:15
Savkat Mirzijojev üzbég elnök vasárnap egy „Közép-ázsiai Közösség” nevű regionális együttműködési szervezet létrehozását javasolta, amely szerinte előmozdítaná a több mint 80 millió lakosú térség gazdasági integrációját.
Nemzetközi Izraeli erők tüzet nyitottak ENSZ-békefenntartókra Libanonban
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 15:45
Az izraeli hadsereg vasárnap tüzet nyitott az Egyesült Nemzetek békefenntartóira Dél-Libanonban, egy olyan incidensben, amelyet az ENSZ békefenntartó missziója súlyos jogsértésnek minősített.
Nemzetközi Utoljára a világháborúban pusztított a fertőzés, ami Ukrajnában felütötte a fejét
Kormos Olga | 2025. november 16. 14:15
Visszatért Ukrajnába az úgynevezett gázüszkösödés, ami utoljára az első világháborús lövészárkokban szedte áldozatait. A katonai orvosok szerint az orosz dróntámadások szinte lehetetlenné teszik az evakuálást, ami a fertőzések elképesztő terjedéséhez vezetnek.
Nemzetközi Svájc nem kötött „alkut az ördöggel” – állítja a gazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:46
Az alpesi állam új vámtarifarendszerről állapodott meg az Egyesült Államokkal. Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter vasárnap visszautasítva azokat a bírálatokat, amelyek szerint ez „kapituláció” Donald Trump kereskedelmi háborújában.
Nemzetközi Ukrajna 1200 fogoly cseréjét kéri Oroszországtól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:14
Ukrajna azon dolgozik, hogy újraindítsa a fogolycserét Oroszországgal, 1200 ukrán szabadon bocsátását remélve – közölte Volodimir Zelenszkij elnök és Biztonsági Tanácsának főnöke.
Nemzetközi Kína parti őrséget küldött az általa vitatott státuszú japán sziget közelébe
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:35
Kína partiőrsége az álatala vitatott hovatartozású japán Szenkaku-szigetek vizein, valamint katonai drónok Japán külső területei mellett haladtak el, ahogy Peking fokozza a feszültséget a japán miniszterelnök Tajvanra vonatkozó megjegyzései miatt.
Nemzetközi Ukrajna megállapodott Görögországgal egy új gázszállítási útvonalról – közölte Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:34
Ukrajna és Görögország megállapodtak egy új gázszállítási útvonalról, valamint más, a gázimport finanszírozására vonatkozó kérdésekről – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij reagált az energetikai korrupciós botrányra
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:02
Megkezdődik a kulcsfontosságú ukrán állami energetikai vállalatok megújítása, amelynek során a pénzügyi tevékenység teljes ellenőrzésével párhuzamosan átszervezik a vállalatok vezetését – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon, miután megbeszélést tartott Julija Szviridenko miniszterelnökkel és Olekszij Szoboljev gazdasági miniszterrel.
Nemzetközi Donald Trump jól bevásárolt a tőzsdén, tudhat valamit?
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 08:01
Donald Trump amerikai elnök augusztus végétől október elejéig legalább 82 millió dollár értékben vásárolt vállalati és önkormányzati kötvényeket, köztük olyan szektorokban is növelte befektetéseit, amelyek profitálnak politikájából – derül ki a szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi kimutatásokból.
Nemzetközi Hamarosan elkezd atombombákat robbantani Trump és Putyin?
Litván Dániel | 2025. november 16. 05:57
Az amerikai elnök a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdésére adott utasítást, az oroszok pedig közölték: ha ti úgy, mi is úgy. Akkor hamarosan jönnek a robbantások? Azért ez nem ilyen egyszerű, de örülni semmiképpen nem lehet ennek a fejleménynek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG