1p

A külügyminisztérium megállapodott a FlyDubai légitársasággal, péntek este 166 fővel indulhat mentesítő járat Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Az egyiptomi üdülővárosból, Sarm es-Sejkből 70 ember jöhet haza.

Este fél 10 körül indulhat a FlyDubai mentesítő járata Budapestre, melynek fedélzetén 166-an térhetnek haza – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán. Hozzátette: a repülőgépen alapvetően kisgyerekkel utazó családok, gyermeket váró anyák és egészségügyi ellátásra szoruló személyek utaznak. Ezzel együtt ma két menetrend szerinti járat közlekedik Dubaj és Budapest között, az Emirates gépe péntek reggel szállt fel. 

Helyi idő szerint 19 órakor Sarm es-Sejkből is indul egy mentesítő járat Budapestre, ezen várhatóan 70 ember utazhat.

A közel-keleti országok a légtereik jelentős részét továbbra is zárva tartják. A Privátbankár arról is beszámolt, hogy szombaton és vasárnap két-két mentesítő járat indul Rijádból Budapestre, hétfőn pedig az ománi Maszkatból is hazahozzák az ott rekedt magyar állampolgárokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megérkezett Moszkva reakciója Magyar Péter győzelmére
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 13:41
Oroszország arra számít, hogy az új magyar vezetéssel is folytatódnak a rendkívül pragmatikus kétoldalú kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn Moszkvában újságíróknak.
Nemzetközi Nem véletlenül hallgat Trump Orbán Viktor bukásáról – az Egyesült Államokban is nagyot szólt a magyar választás eredménye
Litván Dániel | 2026. április 13. 13:17
Akárki is lesz majd Donald Trump utódja, Magyar Péter útját kell járnia? Így fogadták a Tisza győzelmét az Atlanti-óceánon túl. De mi lesz a védőpajzzsal és a szankciós mentességgel?
Nemzetközi Még Orbán Viktor számos külföldi szövetségese is gratulált Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:01
Sorra gratulálnak külföldi állami vezetők Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének a vasárnapi országgyűlési választásokon elért kétharmados győzelemhez.
Nemzetközi Az Orbán-kormány bukásával nemcsak Oroszország, hanem Izrael is fontos szövetségest vesztett
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 10:31
Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
Nemzetközi Macron a szuverenitásvédelemről értekezett Magyar Péterrel
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 08:04
Ezáltal kell megerősíteni Európát a Magyar Péternek gratuláló francia államfő szerint.
Nemzetközi Zelenszkij bejelentkezett, azonnal összefogna Orbán Viktor legyőzőjével
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 07:18
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap éjjel küldött ünnepélyes üzenetet Magyarországra.
Nemzetközi Politikai földindulás – szalagcímekben ámuldozik a világ a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 05:53
Az elmúlt órák magyar eseményei túlmutatnak az országon, de Európán is. Ezeket írják a világban a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokról.
Nemzetközi Elkeserítő hírek jöttek az ukrajnai tűzszünetről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:35
Mit ér az a tűzszünet, amit több ezer alkalommal sértenek meg?
Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG