3p

Rendellenes feszültségingadozás okozta az április végi áramszünetet Spanyolországban – ismertette az ökológiai átmenetért felelős miniszter az incidens vizsgálatára létrehozott bizottság jelentését kedden a kormányülést követő sajtótájékoztatón Madridban.

Sara Aagesen elmondta: az országos méretű áramkimaradást több tényező okozta. A feszültség ingadozása miatt túlfeszültség keletkezett, amely leállások láncreakcióját indította el a rendszerben, miután a tartalék erőművek nem tudták stabilizálni a hálózatokat. A tárcavezető beszámolt arról, hogy mindössze 21 másodperc alatt megkezdődtek az erőművek leállásai, kezdve Granadával.

Mint mondta, az incidensekre reagálva a spanyol elektromos rendszer üzemeltetéséért felelős Red Eléctrica vállalat ugyan elrendelte egy új erőmű bekötését a déli zónában, de annak másfél órára volt szüksége az üzembe lépéshez, így nem állt készen időben a kiterjedt áramszünet megakadályozására.

A rendszer üzemeltetője azt is észlelte, hogy a feszültség szabályozására rendelkezésre álló és erre programozott erőművek technikai korlátozások miatt nem az előírásoknak megfelelően szabályozták a feszültséget - részletezte. Az elemzésből kiderült, hogy az elektromos rendszer nem rendelkezik elegendő dinamikus feszültségszabályozási kapacitással – tette hozzá.

Azonosítottak olyan sebezhetőségeket, hiányosságokat, illetve a biztonsági intézkedések rossz konfigurációját, amelyek potenciális jövőbeli kockázatoknak tehetik ki a hálózatokat, rendszereket - fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta: az áramszünetet nem kibertámadás idézte elő.

Sara Aagesen bejelentette: a jövő héten intézkedéscsomagot terjeszt a kormány elé, hogy az április 28-ihoz hasonló áramszünet ne fordulhasson elő újra. Ennek részeként meg akarják erősíteni a villamosenergia-rendszer szereplőire vonatkozó kötelezettségek betartásának felügyeletét, fel akarják gyorsítani a Nemzeti Energiabizottság létrehozását, és növelni kívánják a túlfeszültségek ellenőrzésére szolgáló erőforrásokat.

Április 28-án Európa egyik legsúlyosabb áramszünete sújtotta az Ibériai-félszigetet: földön ragadtak a légi járatok, megbénult a metrórendszer, megszakadt a mobilkommunikáció, nem működtek a bankautomaták, és leálltak a gyárak. A repülőterek és a pályaudvarok az ott rekedt utazók táborhelyévé változtak, az üzletek és irodák bezártak. Az áramellátás mintegy tízórás szünet után kezdett csak fokozatosan helyreállni az országban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Milliónyi ázsiai vendégmunkás jöhet az Urálba?
Elek Lenke | 2025. július 19. 18:26
Miközben állítólag foggal-körömmel harcolnak a „migránsok” ellen, bizonyos területeken nagy a munkaerőhiány, (hiszen a háború éppen a fiatal férfiak létszámát csökkenti – de erről nem esik egy szó se a Kommerszant orosz napilap cikkében), ezért az orosz vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy több külföldi munkavállalót, főképpen Indiából érkező vendégmunkásokat alkalmazzanak.
Nemzetközi Mekkorát robbantak az amerikai óriásbombák?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 18:09
Miután kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai bombák valójában mekkora károkat okoztak az iráni urándúsító létesítményekben, Trump elnök posztolt a közösségi médiában.
Nemzetközi Együtt tüntet a szélsőjobb a fociszurkolókkal Lengyelországban a migráció ellen
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 17:20
A Konföderáció ellenzéki tömörülés kezdeményezésére szombaton mintegy nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban is tartottak tüntetéseket a kormány és az Európai Unió (EU) migrációs politikája ellen. Ellentüntetők is utcára vonultak.
Nemzetközi A techcégek a bűnözők bőre alá is behatolnának – Angliában
Bózsó Péter | 2025. július 19. 14:51
A technológiai cégek a brit igazságügyi miniszterrel folytatott júniusi találkozójukon javasolták ezt.
Nemzetközi Kezdhetünk aggódni? Kína a világ legnagyobb gátját építi meg Tibetben
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 14:05
India aggódva figyeli, amit Tibetben kezdett el Kína.
Nemzetközi Súlyos támadás érhette a Gazpromot – visszaküldik a céget a középkorba?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 12:43
Egy ukrán lapnak olyan információkat adtak át, amelyek szerint betörtek a Gazprom rendszereibe, és ott komoly károkat okoztak. Az információkat egyelőre nem hitelesítették.
Nemzetközi Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 09:01
Izrael szerdán támadta meg Szíriát, néhány nap után lezárulhat a vérontás.
Nemzetközi A Trump-éra legmeredekebb ügye: mekkora bajba került az elnök?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:44
Trump továbbra is tagadja, hogy ő küldött pajzán levelet a szexuális ragadozó Epsteinnek – 10 milliárd dolláros pert indított a sajtó ellen.
Nemzetközi Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:23
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG