2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Peking megtorló lépésekkel válaszolt az EU korlátozásaira.

Kína vasárnap bejelentette, hogy korlátozza az Európai Unióból származó, 45 millió jüan (átszámolva mintegy 2,13 milliárd forint) érték feletti orvosi eszközök kormányzati beszerzését, válaszul az EU múlt havi hasonló lépésére. Brüsszel akkor közölte, hogy évente 60 milliárd euró (nagyjából 23 966 milliárd forint) értékű közbeszerzéseiből kizárja a kínai cégeket, mivel úgy ítélte meg, hogy az uniós vállalatok nem kapnak tisztességes hozzáférést a kínai piacra, számolt be a Reuters.

Az EU intézkedése az úgynevezett Nemzetközi Közbeszerzési Eszköz első alkalmazása volt, amely 2022-ben lépett hatályba a kölcsönös piacnyitás érdekében. Peking már korábban jelezte, hogy „szükséges lépéseket” tervez az EU döntésére válaszul.

„Sajnálatos módon, Kína jó szándéka és őszintesége ellenére az EU ragaszkodott a saját útjához, újabb protekcionista akadályokat állítva” – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium vasárnap.

A kínai pénzügyminisztérium szerint a mostani korlátozások kiterjednek azokra a nem EU-országból származó orvosi eszközökre is, amelyek értékének több mint 50 százalékát EU-gyártmányú alkatrészek teszik ki. Az intézkedések vasárnap léptek hatályba, és a Kínában gyártott európai termékekre nem vonatkoznak.

Kína pénteken emellett bejelentette, hogy öt évre akár 34,9 százalékos vámot vet ki az EU-ból, főként Franciaországból származó konyakokra, válaszul az európai elektromosautó-vámokra. A Pernod Ricard, az LVMH és a Remy Cointreau gyártók azonban mentesülnek, ha betartanak egy, Kína által meg nem nevezett minimálárat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nem vétózza, egyenesen kéri az újabb szankciókat Orbán Viktor Brüsszeltől
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 11:29
Csak éppen nem Oroszország ellen.
Nemzetközi Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 11:14
Derülátó nyilatkozat jött az új brüsszeli szankciós csomagról.
Nemzetközi Előkerült egy papír: újabb fordulat az Air India gépének katasztrófája körül?
Litván Dániel | 2025. július 15. 10:12
Az amerikai légügyi hatóság 2018-ban pont ilyen hibáról tájékoztatta a légitársaságokat a Boeing gépeinél. Akkor ez most mindent megváltoztat, mégsem az egyik pilótát kell vádolni?
Nemzetközi Óriási pácba került Netanjahu, szövetségese rúgta ki alóla a széket
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 09:53
Volt többség, nincs többség. Alaposan megkavarja az izraeli belpolitikát az ultaortodox pártok lépése.
Nemzetközi Zelenszkij megköszönte szépen Trumpnak
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 08:59
Messzire jutottak a csúfos Fehér Ház-i találkozó óta.
Nemzetközi Nem tudtak kormányt buktatni a román szélsőségesek
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 19:46
A kormánykoalíció nem bukott el.
Nemzetközi Egyre keményebben üzen Trump Putyinnak
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 19:22
Az amerikai elnök egyre türelmetlenebb.
Nemzetközi Zelenszkij nagy dobása – megvan, ki lehet az új miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 16:27
A gazdasági miniszter új feladatot kaphat.
Nemzetközi Zelenszkij elégedett – elmondta, miért
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 14:17
Az ukrán elnök Amerikával tárgyalt.
Nemzetközi Szijjártó Péter bejelentette: kemény lépésre készül Brüsszelben a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 13:19
Az ukrán kényszersorozás ügyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG