2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Új szabály tiltja a Spanyol Szocialista Munkáspárt tagjainak, hogy szexmunkások szolgáltatásait vegyék igénybe.

A spanyol kormánypárt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) szombaton bejelentette: tagjai számára azonnali hatállyal megtiltják prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét, aki ezt megszegi, kizárják a pártból. A szabályt az alapszabály új cikkelye rögzíti, írta meg a Spiegel. Eddig kizárás csak korrupció, nők elleni erőszak vagy szexuális bűncselekmény miatti elítéléskor volt lehetséges. Az új szabály szerint „a prostitúciós rendszer a nők elleni erőszak megnyilvánulása, összeegyeztethetetlen az emberi jogokkal és a demokratikus etikával”.

Pedro Sánchez pártelnök és kormányfő a párttanács ülésén úgy fogalmazott:

„Ha abból indulunk ki, hogy egy női test nem eladó, akkor pártunkban nincs helye ennek ellentmondó magatartásnak.”

A döntés időzítése nem véletlen. A főtitkár, Santos Cerdán nemrégiben lemondott, miután őrizetbe vették egy kenőpénzes és prostitúciós ügyben, amelyben José Luis Ábalos volt miniszter is érintett. Cerdán június végén áll bíróság elé.

Francisco Salazar, Sánchez egyik közeli munkatársa is lemondott, miután több párttag „nem megfelelő viselkedéssel” vádolta. Sánchez elismerte, hogy a párt „nehéz napokat” él át, bocsánatot kért, de kijelentette:

„A kapitány nem hagyja el a hajót a viharban, marad, hogy szembenézzen vele.”

A konzervatív Néppárt eközben rendkívüli kongresszust tartott, amelyen Alberto Núñez Feijóo pártelnök kijelentette:

„Mi vagyunk az egyetlen lehetséges alternatíva a hanyatlással szemben.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezért mondott le az ukrán kormányfő
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 19:45
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kedden bejelentette, hogy benyújtotta lemondólevelét az ország ezen a héten várható – háború kezdete óta legnagyobb – kormányzati átalakításának részeként.
Nemzetközi A lengyelek jobban élnek? Meglepő dolgokat láttunk a Balti-tenger parti városban
Wéber Balázs | 2025. július 15. 18:51
Gdanskban a szállás meglepően olcsó, az étkezés viszont meglepően drága. Néha váratlanul leszakad az ég, de amúgy szinte minden a legnagyobb rendben van. A Nagyító ezúttal a Balti-tenger partjáról jelentkezik.
Nemzetközi Trumpnak itt sikerült kereskedelmi megállapodást kötnie
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 17:40
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy Indonéziával kereskedelmi megállapodást kötött, amely a legújabb paktum a hatalmas amerikai kereskedelmi hiány csökkentésére.
Nemzetközi Hét európai ország kész fizetni az amerikai fegyverekért Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 17:10
Több európai ország jelezte, hogy kész hozzájárulni Ukrajna amerikai fegyverekkel történő ellátásához a Donald Trump által bejelentett új kezdeményezés keretében, noha a konkrét megállapodásokat még nem véglegesítették.
Nemzetközi Jeff Bezos meg akarja vásárolni a Vogue-t a feleségének?
Elek Lenke | 2025. július 15. 16:40
A pletykák szerint Jeff Bezos nászajándékként kívánja megvásárolni a Vogue-ot új feleségének. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Anna Wintour váratlanul felállt 37 év után a lap főszerkesztői székéből? A világlapok egyelőre feltételes módban fogalmaznak, de már az a tény, hogy a múltkori Vogue címlapján Bezos felesége, Lauren Sanchez menyasszonyi ruhában szerepelt, alapot adhatott a spekulációra.
Nemzetközi Február óta a legmagasabbra emelkedett az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 15:55
Mindazonáltal az elemzők által várttal összhangban gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme júniusban.
Nemzetközi Elkezdődött a palesztinai megszállás megszüntetését célzó nemzetközi konferencia
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 15:29
A Hágai Csoport politikai, gazdasági és jogi intézkedésekről kíván megállapodni Izrael és Palesztina „sorsdöntő óráiában” a kolumbiai Bogotában.
Nemzetközi Legalább ekkora vámot fizetünk majd Trumpnak – a svéd pénzügyminiszter szerint
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 14:55
A 10 százalékos vámszint a legjobb, amit az Európai Unió az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások során elérhet – mondta Elisabeth Svantesson kedden.
Nemzetközi Trump megbombáztatná Moszkvát és Szentpétervárt is?
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 12:36
Úgy tűnik, tényleg nagyon megbántotta Putyin az amerikai elnököt.
Nemzetközi Megjött az orosz válasz Trump ultimátumára
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 12:11
Dmitrij Medvegyevet nem hozzák lázba a teátrális gesztusok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG