2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Izrael és Irán ötödik napja támadja egymást.

A Reuters szerint Donald Trump amerikai elnök arra kérte az iráni lakosokat, hogy hagyják el Teheránt, miután – szavai szerint – Irán elutasított egy megállapodást, amely korlátozta volna a nukleárisfegyver-fejlesztést.

„Egyszerűen fogalmazva: IRÁNNAK NEM LEHET NUKLEÁRIS FEGYVERE. Ezt újra és újra elmondtam! Mindenkinek azonnal evakuálnia kell Teheránt!” – idézi Trumpot a hírügynökség.

Izrael és Irán ötödik napja támadja egymást. Az izraeli hadsereg közölte, hogy megölte Irán háborús vezérkari főnökét, és támadásokat hajtott végre fegyverraktárak, rakétakilövők és más katonai célpontok ellen. Irán közlése szerint három ember meghalt és négy megsérült Kashan városában, Teheránban pedig robbanásokat és légvédelmi tevékenységet jelentettek.

Irán eddig 224 halálos áldozatról számolt be, főként civilekről. Izrael 24 civil halottról és közel 3000 kitelepítettről adott hírt. Hétfő éjjel Tel-Avivban, Jeruzsálemben és Herzliyában is robbanásokat lehetett hallani. Egy rakétatalálat érte az iráni állami műsorszolgáltató épületét is.

A G7-csúcson részt vevő vezetők felszólítottak a feszültség csökkentésére, és hangsúlyozták, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyverhez, Izraelnek pedig joga van az önvédelemhez.

A Reuters szerint az Axios úgy értesült, hogy az Egyesült Államok és Irán diplomáciai találkozót készít elő, de ezt a hírügynökség nem tudta megerősíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Be kéne foltozni a csernobili szarkofágot, az óra ketyeg
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 14:49
Kilyukadt a sérült reaktort takaró szerkezet.
Nemzetközi Az online vásárlás sötét oldala: ezt érdemes tudnia annak, aki gyakran rendel
László Éva Lilla | 2025. július 13. 14:14
Sem üzletileg, sem környezetvédelmi szempontból nem kifizetődő a dömpingszerű ingyenes áruvisszaküldés. Az online értékesítéssel foglalkozó piacvezető cégek egy része ezért különféle szigorításokkal igyekszik gátat szabni a rendszeres és vég nélküli csomagvisszaküldéseknek.
Nemzetközi Bosszút állt az ukrán titkosszolgálat? „A bűnözőket likvidálták”
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 13:48
Csütörtökön lőtték le az ukrán titkosszolgálat tisztjét, gyorsan megtalálták a tetteseket.
Nemzetközi Példátlan vérengzésbe kezdenek Trumpék az amerikai külügyben
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 11:42
A kritikusok szerint veszélybe kerülhet a feladatok ellátása és a veszélyekre való reagálás is.
Nemzetközi Egy zöldségesnél talált 8 milliárd forint értékű kábítószert a német rendőrség
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 10:58
Ebből az anyagból ez lehet az eddigi legnagyobb fogás.
Nemzetközi Még szorosabbra fűzi a barátságot Oroszország és Észak-Korea
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 10:08
Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?
Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG