6p

Moszkva készen áll ismét olajat pumpálni a Barátság kőolajvezetékbe, Brüsszel pedig helyszíni szemlére kért lehetőséget Ukrajnától, és szintén szeretné helyreállítani a szállítást. Kijev továbbra is ódzkodik ettől – szerdán mindenesetre magyar tárgyalóküldöttség indult az ukrán fővárosba. 

Oroszország készen áll „teljesíteni a kötelességeit” és olajat pumpálni a Barátság kőolajvezetékbe, jelentette ki Szergej Andrejev, Oroszország szlovákiai nagykövete az  orosz TASS hírügynökségnek egy kedd éjjel megjelent interjúban.

Moszkva szerint rajtuk nem múlik 

„Az olajellátást Szlovákiába a Barátságon keresztül az ukrán hatóságok blokkolják. Oroszországnak semmi köze ehhez a helyzethez”, fogalmazott a nagykövet.

Hozzátette: az olaj betáplálását azután tudják folytatni, miután a „blokkolás” meg lesz szüntetve.

Szergej Andrejev szerint az orosz fél nem vesz részt a szlovák és az ukrán fél közötti vitában a vezeték újraindításáról. Szerinte ugyanakkor Szlovákiának nincs más olyan alternatív kőolajellátási útvonala, amely „a profitabilitást és a hatékonyságot tekintve” felvehetné a versenyt a Barátsággal.

A kőolajvezeték idén január 27-én vált használhatatlanná egy támadás miatt, de a helyreállítása azóta sem történt meg, azaz mintegy másfél hónapja szünetel a szállítás Oroszországból mind Magyarország, mind Szlovákia irányába.

Zelenszkij szerint Ukrajnának nem érdeke a vezeték újbóli üzembe állítása
Zelenszkij szerint Ukrajnának nem érdeke a vezeték újbóli üzembe állítása
Fotó: MTI/EPA/PAP/Marcin Obara

Ukrajna szerint a vezeték a nyugat-ukrajnai szivattyúállomásokat érő orosz csapások miatt károsodott, és a helyreállítási munkálatok életveszélyesek lennének az orosz támadások miatt. Andrejev ugyanakkor az interjúban azt állította, hogy nem támadják a vezetéket.

Az ukrán Kyiv Independent február 23-án arról írt egy ukrán titkosszolgálati forrásra hivatkozva, hogy ukrán drónok hajtottak végre sikeres csapást az oroszországi Tatárföldön található, kritikus fontosságú kalejkinoi szivattyúállomás ellen, amely a Barátság kőolajvezeték része.

Ami biztos: a vezeték háborús övezetben húzódik, és rendszeresen támadások érik.

A szállítás szünetelése miatt Szlovákia február 18-án vészhelyzetet hirdetett, és hozzányúlt a stratégiai olajkészletekhez. A szlovák kormány Magyarországgal együtt a vezeték mielőbbi helyreállátását követeli Ukrajnától, illetve az Európai Bizottság közbenjárását is kérte.

Brüsszel is helyreállítaná a tranzitot   

Ennek részeként kedden Robert Fico személyesen tárgyalt Párizsban Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy nukleáris energetikai tanácskozás mentén.

A szlovák kormányfő a találkozó után az X-en azt közölte: von der Leyennel egyetértettek abban, hogy a kőolajvezetéken keresztüli tranzitot helyre kell állítani.

Fico egyúttal megmutatta az Európai Bizottság elnökének a műholdfelvételeket, amelyek szerinte megerősítik, hogy a Barátság az ukrán területen nem sérült.

Sőt, azt is hozzátette, hogy szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyoldalúan döntött az olajáramlás leállításáról. Ha pedig mégis megrongálódott a vezeték – amit ő kétségbe von – , akkor azt helyre kell állítani, és Szlovákia ehhez felajánlja a javítási kapacitásait.

Fico állítása szerint von der Leyen közölte vele azt is, hogy a Bizottság nemcsak a szükséges javítási kapacitásokat hajlandó biztosítani, hanem finanszírozza is azt.

Emlékeztetett arra is, hogy jövő héten EU-csúcsot tartanak Brüsszelben, amelyen szerinte konkrét javaslatokat kellene elfogadnia a résztvevőknek az áramárak csökkentésére.

Von der Leyen a találkozó után az X-en mindössze annyit közölt, hogy megvitatták a szükségességét a megfizethető energiaáraknak, valamint azt is, hogy Szlovákiának és az EU-nak az ellátását továbbra is biztosítani kell. Szerinte az energiafüggetlenség a tét, és ez a jövő heti EU-csúcs egyik központi témája lesz.

Kosarat kaptak von der Leyenék

Az Európai Bizottság mindenesetre – úgy tűnik – kezdi komolyan venni az ügyet. A Financial Times értesülései szerint a Bizottság és néhány ukránpárti uniós kormány már februárban arra kérte Kijevet, hogy engedjen független ellenőröket a helyszínre a károsodás vizsgálatára.

A lap két forrása szerint von der Leyen és António Costa, az Európai Tanács elnöke a háború kitörésének negyedik évfordulóján, február 24-én külön is megkérte erre az ukrán vezetést Kijevben, de kérésüket elutasították.

Diplomáciai forrásaik azt mondták, hogy nagyon könnyen dokumentálni lehetne a károsodást, és könnyen meg lehetne mutatni, hogy dolgoznak a javításon, Ukrajna azonban ezt nem tette meg.

Egy magasrangú uniós diplomata pedig úgy vélekedett, hogy az ukrán vezetés ez esetben öngólt lőtt, hiszen ürügyet adott a magyar kormánynak arra, hogy az a javítás elmaradására hivatkozva megvétózza az Ukrajnának életbevágóan fontos 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagot.

Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője lapcsoportunk műsorában, a Klasszis Podcastban nemrég arról beszélt, hogy a Barátság helyreállítása korábban általában 3-10 napig tartott.

Zelenszkij: ki tudnánk javítani, de...  

Ezek az értesülések is arra utalnak, hogy a Barátság újraindulása egy politikai játszma túszává vált:

míg a magyar kormány azt mondja, hogy csak a vezeték helyreállítása után szavazza meg a hitelcsomagot, addig az ukrán kormány már azt hangoztatja, hogy neki nem érdeke a javítás.

„Ukrajna egy vagy másfél hónap alatt meg tudja javítani a Barátság kőolajvezetéket, bár sem technikai, sem biztonsági okot nem lát erre. Őszinte leszek: az én álláspontom az – és ez meg lett osztva az európai vezetőkkel – , hogy én nem javítanám meg a vezetéket”, mondta Volodimir Zelenszkij múlt héten.

Hozzátette: amíg Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen, addig neki nem érdeke az orosz olajszállítások megkönnyítése. Korábban pedig azt is kijelentette, hogy a javításhoz tűzszünetre lenne szükség, különben veszélyben lennének a munkásaik.

Magyar küldöttség indult Kijevbe

A legújabb fejlemény, hogy szerdán elindult Kijevbe a kőolajvezeték állapotát vizsgálni kívánó magyar küldöttség. Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint tárgyalni szeretnének a kijevi energetikai kormányzattal, az ottani nagykövetekkel és az Európai Bizottság képviselőjével is.  

A küldöttségnek Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mellett egy olajipari szakember, egy nemzetközi kapcsolatokban jártas állami vezető és egy energiapiaci elemző a tagja, és állítólag csatlakoznak majd hozzá szlovákok is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elkeserítő hírek jöttek az ukrajnai tűzszünetről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:35
Mit ér az a tűzszünet, amit több ezer alkalommal sértenek meg?
Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
Nemzetközi Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 07:31
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök, aki visszatér az Egyesült Államokba, miután saját szavai szerint „végső és a lehető legjobb ajánlatot” tette Iránnak.
Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG