3p

Ennyi jár a szavazatok után pártjának.

Nemcsak a parlamenti mandátumokról, hanem a pártok állami támogatásáról is döntöttek a hétvégi csehországi képviselőházi választások.

A hatályos törvények szerint a cseh állam az idén 545 millió koronát (mintegy 8,7 milliárd forint), a négy évvel korábbinál 30 millióval többet fizet ki pártoknak, amelyek a voksolás eredménye alapján legalább 1,5 százalékot szereztek. Állami támogatásra az idén a parlamenti alsóházba bejutott hat tömörülésen kívül még a kommunisták által vezetett Stacilo! (Elég volt!) szövetség is jogosult, amely megkapta a szavazatok 4,3 százalékát. A többi párt eredménye másfél százalékon aluli volt.

Az idén a megszerzett voksokért a legnagyobb összeget, mintegy 194 millió koronát (azaz jelenlegi árfolyamon mintegy 3,1 milliárd forintot) a győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom kapja, négy éve Andrej Babis mozgalma 145,8 millió koronával gazdagította kasszáját. A három kormánypártot tömörítő Spolu (Együtt) koalíció most 131,3 millió koronára jogosult, négy éve ez az összeg 149,4 millió koronát tett ki. A parlamentbe bejutott pártokon kívül a 4,3 százalékos támogatást szerzett Stacilo! szövetség a következő négy évben évi 8,6 millió koronára lesz jogosult.

A cseh állam a politikai pártoknak, mozgalmaknak és koalícióknak mindig a legutóbbi parlamenti, szenátusi, regionális és önkormányzati választás eredménye alapján folyósít támogatást. Ennek nagysága a választási eredménytől és a képviselők számától függ

A képviselőházi választásokon legalább 1,5 százalékot szerző párt minden szavazatért 100 koronát kap az államtól. Ez például 65 százalékos választói részvétel esetén nagyjából 80 ezer korona.

A három százalékot és többet megszerző párt az előbbi támogatások mellett még további évi hatmillió koronás állami támogatással számolhat. Három százalékon felül öt százalékig minden 0,1 százalékért további 200 ezer korona jár, az ilyen pártok tehát akár évi tízmillió koronához is juthatnak.

A parlamentbe bejutott, azaz legalább öt százalékot szerzett pártok minden képviselőért és szenátorért 900 ezer koronát kapnak évente, a regionális képviselőkért 250 ezer korona jár. A győztes ANO képviselői mandátumaiért ezentúl évente 72 millió koronát fog kapni, eddig ez az összeg 64,8 millió korona volt.

A parlamentbe jutott csoportosulások így már alapösszegként évi tízmillió koronára tesznek szert, és ehhez még a képviselői fejpénz is hozzáadódik.

A támogatási törvényt az idén még módosították, ez alapján például a kettős koalíciók támogatása egészen a megnyert szavazatok 8 százalékáig emelkedhet, a háromtagúaké pedig 11 százalékig. A mostani választásokon induló egyetlen beismert koalíció, a hárompárti Spolu (Együtt) így évente akár 22 millió koronás alaptámogatást is kaphat.

A tavalyi évben a cseh pártok és mozgalmak állami támogatása meghaladta a félmilliárd koronát.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerikai látogatása után az üzbég elnök közép-ázsiai blokk létrehozását javasolja
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 16:15
Savkat Mirzijojev üzbég elnök vasárnap egy „Közép-ázsiai Közösség” nevű regionális együttműködési szervezet létrehozását javasolta, amely szerinte előmozdítaná a több mint 80 millió lakosú térség gazdasági integrációját.
Nemzetközi Izraeli erők tüzet nyitottak ENSZ-békefenntartókra Libanonban
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 15:45
Az izraeli hadsereg vasárnap tüzet nyitott az Egyesült Nemzetek békefenntartóira Dél-Libanonban, egy olyan incidensben, amelyet az ENSZ békefenntartó missziója súlyos jogsértésnek minősített.
Nemzetközi Utoljára a világháborúban pusztított a fertőzés, ami Ukrajnában felütötte a fejét
Kormos Olga | 2025. november 16. 14:15
Visszatért Ukrajnába az úgynevezett gázüszkösödés, ami utoljára az első világháborús lövészárkokban szedte áldozatait. A katonai orvosok szerint az orosz dróntámadások szinte lehetetlenné teszik az evakuálást, ami a fertőzések elképesztő terjedéséhez vezetnek.
Nemzetközi Svájc nem kötött „alkut az ördöggel” – állítja a gazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:46
Az alpesi állam új vámtarifarendszerről állapodott meg az Egyesült Államokkal. Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter vasárnap visszautasítva azokat a bírálatokat, amelyek szerint ez „kapituláció” Donald Trump kereskedelmi háborújában.
Nemzetközi Ukrajna 1200 fogoly cseréjét kéri Oroszországtól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:14
Ukrajna azon dolgozik, hogy újraindítsa a fogolycserét Oroszországgal, 1200 ukrán szabadon bocsátását remélve – közölte Volodimir Zelenszkij elnök és Biztonsági Tanácsának főnöke.
Nemzetközi Kína parti őrséget küldött az általa vitatott státuszú japán sziget közelébe
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:35
Kína partiőrsége az álatala vitatott hovatartozású japán Szenkaku-szigetek vizein, valamint katonai drónok Japán külső területei mellett haladtak el, ahogy Peking fokozza a feszültséget a japán miniszterelnök Tajvanra vonatkozó megjegyzései miatt.
Nemzetközi Ukrajna megállapodott Görögországgal egy új gázszállítási útvonalról – közölte Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:34
Ukrajna és Görögország megállapodtak egy új gázszállítási útvonalról, valamint más, a gázimport finanszírozására vonatkozó kérdésekről – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij reagált az energetikai korrupciós botrányra
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:02
Megkezdődik a kulcsfontosságú ukrán állami energetikai vállalatok megújítása, amelynek során a pénzügyi tevékenység teljes ellenőrzésével párhuzamosan átszervezik a vállalatok vezetését – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon, miután megbeszélést tartott Julija Szviridenko miniszterelnökkel és Olekszij Szoboljev gazdasági miniszterrel.
Nemzetközi Donald Trump jól bevásárolt a tőzsdén, tudhat valamit?
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 08:01
Donald Trump amerikai elnök augusztus végétől október elejéig legalább 82 millió dollár értékben vásárolt vállalati és önkormányzati kötvényeket, köztük olyan szektorokban is növelte befektetéseit, amelyek profitálnak politikájából – derül ki a szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi kimutatásokból.
Nemzetközi Hamarosan elkezd atombombákat robbantani Trump és Putyin?
Litván Dániel | 2025. november 16. 05:57
Az amerikai elnök a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdésére adott utasítást, az oroszok pedig közölték: ha ti úgy, mi is úgy. Akkor hamarosan jönnek a robbantások? Azért ez nem ilyen egyszerű, de örülni semmiképpen nem lehet ennek a fejleménynek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG