3p

Világháború nem lesz, az orosz-ukrán háború ugyanakkor nem csendesedik, és mintha visszatért volna a hidegháború, jelentette ki Kis-Benedek József a Klasszis Média műsorában, a Klasszis Podcastban. A biztonságpolitikai szakértő, a Magyar Tudományos Akadémia hadtudományi bizottságának a tagja szerint Oroszország a Szovjetunió korábbi területeit szeretné fennhatósága alá vonni, ugyanakkor aligha fog egy NATO-tagországot megtámadni. „Az oroszok nem buták”, fogalmazott.       

A magyar kormány külpolitikájáról elmondta: az „a nemzetbiztonsági érdekek ellen van”, mivel szövetségeseinket, így az EU-t is ellenségként kezeli. Magyarország egy „több mint 400 milliós szövetséget” akar megváltoztatni, ez azonban „irreális cél”.

Kitért arra is, hogy a magyar kormány felelőssége az ukrán-magyar viszony romlása, ami már csak azért is baj, mert Ukrajna a szomszédunk. Kis-Benedek József szerint a magyar kormánynak nem szabadna „kioktató jelleggel” kezelni az ukránokat, és a szakértő azt sem érti, hogy miért ellenzi a kormány az ukrán EU-csatlakozási terveket.

Kis-Benedek József ugyanakkor azt nem hiszi, hogy a magyar kormány orosz érdekeket szolgál ki. „Vannak olyan magyar érdekek, hogy több lábon kell állni,”, fogalmazott, példaként említve az energiahordozók beszerzését.

A podcastban szó esik még arról, melyek Putyin háborús céljai, mi lehet az a minimum, amit Kijev is képes elfogadni a béke érdekében, terheli-e felelősség a NATO-t is a jelenlegi válságért, hogyan lehet Oroszországot hosszútávon féken tartani, miért romlott meg az orosz-amerikai viszony, mi a célja az orosz drónberepüléseknek, és indokolt-e az európai fegyverkezés. Mindemellett kitérünk arra is, működhet-e az amerikai béketerv Gázában.

A magyar vonatkozást tekintve a szakértő kitért még a magyar-ukrán viszony megromlásának a hátterére, a titkosszolgálati akciókra, Ukrajna EU-csatlakozási terveire, a Molra és az orosz olajbizniszre, valamint arra, hogy milyen fordulatot hozna egy esetleges Tisza-kormány a magyar külpolitikában.

A teljes beszélgetést a fenti videóban tekintheti meg.  

Az összes Klasszis Podcastot itt érheti el.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Kiváló vezető” – így fogadta Donald Trump Orbán Viktort a Fehér Házban
Kollár Dóra | 2025. november 7. 17:08
Donald Trump amerikai elnök egy munkaebéden látja vendégül Orbán Viktort, ez az eredetileg tervezett időponthoz képest közel egy órás késéssel kezdődött. Az amerikai elnök két kérdésre válaszolt  – ez volt közvetítésünk a Fehér Házba történő megérkezés pillanatairól. 
Nemzetközi Trump lehet Orbán Viktor titkos fegyvere Magyar Péter legyőzéséhez?
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 16:59
A választási kampányra is gondol a magyar miniszterelnök egy brit lap szerint.
Nemzetközi A 4iG elnöke is Washingtonban tárgyal
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 08:26
Jászai Gellért – úgyis, mint Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete – az Orbán Viktor által vezetett magyar delegáció tagjaként vesz részt az Egyesült Államokban zajló hivatalos látogatáson.
Nemzetközi Ukrajnában harcoló dél-afrikai katonák kértek segítséget a hazatéréshez
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 19:58
Nem világos, hogy melyik oldalon harcolnak. A 20 és 39 év közötti férfiakat „zsoldosseregbe csábítottak” a Donbasz régióba.
Nemzetközi Puccskísérlet miatt a grúz ügyészség vádat emelt a volt elnök ellen
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 19:35
Nyolc ellenzéki politikus, köztük a börtönben ülő volt elnök, Mihail Szaakasvili ellen emeltek vádat, azzal vádolva őket, hogy külföldi hatalmak támogatásával meg akarták dönteni a kormányt.
Nemzetközi Visszavonul Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának első női elnöke
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 19:12
Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának első női elnöke és a Demokrata Párt ikonikus alakja, csütörtökön bejelentette, hogy nem indul újra a kongresszusi választásokon 2026-ban, ezzel lezárja négy évtizedes politikai pályafutását.
Nemzetközi Orbán Viktor megkapja Trumptól, amit Zelenszkij elsőre nem kapott meg
Kollár Dóra | 2025. november 6. 18:05
Egy sokatmondó gesztus is jelzi a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök jó viszonyát: Orbán Viktor a Blair House-ban lakhat washingtoni vizitje során. Pénteki találkozójukon az ukrajnai „béketeremtés” és orosz olajimport mellett szóba kerülhet az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlása, valamint a magyar–amerikai kettős adóztatás kérdése is.  
Nemzetközi Lengyelország jövőre 400 ezer fő katonai kiképzését tervezi
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 16:01
Lengyelország új katonai kiképzési programot indít még novemberben, amelynek célja, hogy 2026-ra mintegy 400 ezer embert képezzen ki – közölte a lengyel Védelmi Minisztérium csütörtökön.
Nemzetközi Donald Trump katonai bázist készül létrehozni Damaszkuszban
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 15:21
Az Egyesült Államok katonai jelenlét kialakítását tervezi a damaszkuszi repülőtéren, hogy ezzel támogassa azt a biztonsági megállapodást, amelyet Washington közvetít Szíria és Izrael között.
Nemzetközi A föld alatt küzdenek életükért az ukrán bányászok az orosz támadás után
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 14:11
Az orosz rakétatámadás elvágta áramellátásukat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG