9p

Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Demokrata Párt progresszív szárnyához tartozó jelölt a világváros keddi polgármester-választásán. Zohran Mamdani önmeghatározása szerint demokratikus szocialista – de ellenfelei, itt beleértve Donald Trump elnököt is, kommunistaként hivatkoznak rá.

A földcsuszamlás a tömegmozgások egyik fajtája, és így joggal használhatjuk ezt a jelzőt a demokratikus szocialista Zohran Mamdani polgármester-választási győzelmére, amely a kapitalizmus szimbolikus központjában, New Yorkban született kedden. A demokraták jelöltje a szavazatok 50,1 százalékát szerezte meg, Andrew Cuomo, a fő kihívó, 41,6 százalékon végzett, míg Curtis Sliwa republikánus jelölt 7,1 százalék szavazatot kapott az NBC News beszámolója szerint.

Kétkezi munkások

„Amióta csak az eszünket tudjuk, New York dolgozó embereinek a gazdagok és a jó kapcsolatokkal rendelkezők azt mondták: a hatalom nem az ő kezükbe való. Dobozemeléstől megzúzódott ujjak, futárkerékpárok kormányától kérges tenyerű kezek, konyhai égési sebekkel borított ujjpercek – ezek a kezek nem kaptak engedélyt arra, hogy kezükbe vegyék a hatalmat. És mégis, az elmúlt tizenkét hónapban ti mertetek valami nagyot megcélozni. Ma este, bár szinte lehetetlennek tűnt, elértük. A jövő a mi kezünkben van. Barátaim, ledöntöttünk egy politikai dinasztiát” – fogalmazott indításként Mamdani győzelmi beszédében.

Láthatjuk, hogy Mamdani a harcot nem a demokraták és republikánusok közötti harcként, de nem is csak Donald Trump politikája elleni ellenállásként keretezte. Ez az újfajta megközelítés, amit a demokratikus szocialisták képviselhetnek, és amely kiverte a biztosítékot a hatalmi elitnél.

Mamdani győzelmét Andrew Cuomo ellen érte el, aki független jelöltként indult. Erre azért kényszerült New York állam korábbi kormányzója, mert demokrata polgármester-jelöltként júniusban elvesztette az előválasztást, amelyen Mamdani a szavazatok 43 százalékát megszerezve megelőzte a másik tíz jelöltet, és amelyen Cuomo alig több mint 36 százalékot ért el. 

Ana minkum wa alaikum

„Andrew Cuomónak a legjobbakat kívánom a magánéletében. De engedjétek meg, hogy ez legyen az utolsó alkalom, amikor kimondom a nevét – mert ma este lapozunk: véget vetünk annak a politikának, amely cserben hagyja a sokakat, és csak a keveseknek engedelmeskedik. New York, ma este teljesítettétek a kívánságot: felhatalmazást a változásra. Felhatalmazást egy újfajta politikára. Felhatalmazást egy olyan városra, amelyben meg tudunk élni. És felhatalmazást egy olyan kormányzásra, amely pontosan ezt váltja valóra” – folytatta Mamdani.

„Megmutattátok, hogy amikor a politika nem leereszkedően szól hozzátok, akkor képesek vagyunk egy új vezetési korszakot nyitni. Harcba szállunk értetek, mert mi ti vagyunk. Vagy ahogy (a bevándorló- és munkáskerületben) Steinwayben mondjuk (arabul): ana minkum wa alaikum (”közületek való vagyok, és veletek vagyok„.)”

„New York továbbra is a bevándorlók városa marad: egy város, amelyet bevándorlók építettek, bevándorlók tartanak működésben, és amelyet mától egy bevándorló vezet” – tette hozzá Mamdani, aki Ugandában született, de indiai felmenőkkel rendelkezik. 

Beszédét az ismert kampányjelszavaival zárta, amelyet az ünneplő tömeg vele együtt skandált: „Együtt, New York, be fogjuk fagyasztani a… [lakbéreket!] Együtt, New York, gyorssá tesszük a buszokat,  és… [ingyenessé!] Együtt, New York, mindenkinek elérhetővé tesszük a… [gyermekellátást!]”

Ellenpropaganda

Mamdani tömegmozgalomra és emberközeli szociális média jelenlétre építő kampányával a hatalmi elit hagyományos médiája és pénze állt szembe. Megvádolták, hogy iszlám vallása miatt bizonyára támogatja a terroristákat, valamint antiszemita; továbbá tapasztalatlan, nincsenek kormányzási ismeretei, szemben idősebb kihívóival. Valamint – hangzottak a vádak – a dolgozó rétegek iránti szimpátiája kommunizmus, ami lerombolja majd az üzlet szabadságát, és így a növekedésüket.

„Fiatal vagyok — minden igyekezetem ellenére, hogy öregedjek. Muszlim vagyok. Demokratikus szocialista vagyok. És ami talán a legsúlyosabb mind közül: egyiket sem vagyok hajlandó megbánni” – válaszolta erre győzelmi beszédében.

Mamdani fokozatosan vált palesztin-szimpatizánssá, emiatt hevesen támadták antiszemitizmussal. Ő visszautasítoltta a vádat, egyes zsidó közéleti személyiségek is kiálltak mellette.

„És fel fogunk építeni egy olyan Városházát, amely rendíthetetlenül kiáll a zsidó New York-iak mellett, és nem hátrál meg az antiszemitizmus mételye elleni küzdelemben. Egy olyan várost, ahol a több mint egymillió muszlim tudja, hogy otthon van — nemcsak a város öt kerületében, hanem a hatalom termeiben is. New York többé nem lesz olyan hely, ahol az iszlamofóbiából politikai tőkét lehet kovácsolni és választást lehet nyerni” – fogalmazott Mamdani beszédében.

Zohran Mamdani földközelben
Zohran Mamdani földközelben
Fotó: X/Zohran Mamdani https://x.com/ZohranKMamdani/status/1985766254221598889/photo/1

Kétkedők és ellendrukkerek

Bár New York polgármesterének nincs közvetlen felügyelete a Wall Street felett, ez a pozíció meghatározza a város vállalkozásbarát megítélését. Bár sok befektető azt mondja, hogy megérti Mamdani megélhetési problémákkal kapcsolatos aggályait, az adópolitikája miatt aggódik – írja a Reuters.

„Az, hogy egy egyszobás lakás bérlése havi 5 ezer dollárba (1,7 millió forintba) kerül, fenntarthatatlan” – mondta Phil Blancato, az Osaic vezető piaci stratégája a választási eredmények után. „De ha belegondolunk, a kisvállalkozások, a vállalatok szintjén... az adók emelésének jelentős hatása lenne.”

Vannak, akik abban reménykednek, hogy Mamdani mérsékli álláspontját vagy akadályokba ütközik céljai elérésében, és valószínűtlennek tartják, hogy az új polgármester drasztikus változást érhet el. A győzelmével kapcsolatos aggodalmak „kissé eltúlzottak” – mondta Peter Cardillo, a New York-i Spartan Capital Securities vezető piaci közgazdásza a választási eredmények ismerete előtt.

Néhány üzletember kész harcolni azért, hogy megakadályozza Mamdani egyes javaslatait, köztük azt, hogy öt városi tulajdonú élelmiszerboltot nyissanak – minden nagy városrészben egyet –, amelyek nagykereskedelmi áron értékesítenének élelmiszert. Az üzleti közösség ellenzői a javaslatot megvalósíthatatlannak tartják, mondván, hogy az aláásná a bolttulajdonosok üzletét. David Schwartz, a New York-i Élelmiszerboltok Szövetségének (NYAGS) igazgatója azt mondta, hogy tagja lesz annak a csoportnak, amely ellenezni fogja ezt a tervet. „Csak azért, mert kampányolt mellette, nem jelenti azt, hogy képes lesz megvalósítani” – vélekedett.

A másik két demokrata győzelem, proteszt voksok

Eközben két demokrata jelölt is újrázott a keddi kormányzóválasztáson: az egykori haditengerészeti helikopterpilóta, Mikie Sherrill nyert New Jerseyben, az egykori CIA-tiszt Abigail Spanberger pedig Virginiában. Sok közös vonásuk van. Mindkettőjüket először 2018-ban választották meg a Kongresszusba, Trump első ciklusának félidős választásain. Idén mindketten problémamegoldó, mérsékelt, nemzetbiztonsági kapcsolatokkal rendelkező jelöltként indultak, és kampányaikat a megfizethetőségi kérdésekre összpontosították, miközben Trump elleni védőbástyákként pozicionálták magukat, számolt be róla a Reuters.

Bár győzelmük nem volt nagy meglepetés, tekintve, hogy államaik inkább a demokratákat támogatják, mint a republikánusokat, annak mértéke alátámaszthatja azt az érvet, hogy stratégiájuk működhet a jövő évi félidős választásokon is. A demokraták abban reménykednek, hogy ekkor visszaszerzik majd az irányítást a Kongresszus felett.

Mindketten, Zohran Mamdanihoz hasonlóan, a megfizethetőséget tették központi kampánytémává. Spanberger „Megfizethető Virginia” terve az egészségügyi, lakhatási és energiaköltségek csökkentésére összpontosított, és megígérte, hogy a nagy adatközpontokat működtető és sokat fogyasztó tech cégektől „méltányos részesedést” kér az áramköltségek fedezésére, ezzel csökkentve a lakosok rezsiszámláit.

Sherrill „Megfizethetőségi Programja” hasonló aggályokat célzott meg. Többek között állami szintű energiavészhelyzet kihirdetését és az áramdíjak befagyasztását ígérte.

Bár nem szerepelt a szavazólapon, nyilván Donald Trump személye is befolyásolta a választást.  Az elnök népszerűségi mutatója a második ciklusa során az eddigi legalacsonyabb szintre esett a Reuters/Ipsos közvélemény-kutatásai szerint, a választók pedig a megélhetési kérdésekre összpontosítottak.

Így a demokraták begyűjthették a Trump elleni proteszt szavazatokat.

Alexandria Ocasio-Cortes Bernie Sanders, a progresszívok demokrata elnökjelöltjének kampányol a 2020-as előválasztásokon, amelyen Sanderst legyőzte Hillary Clinton
Alexandria Ocasio-Cortes Bernie Sanders, a progresszívok demokrata elnökjelöltjének kampányol a 2020-as előválasztásokon, amelyen Sanderst legyőzte Hillary Clinton
Fotó: Wikipédia/Matt Johnson

Mérsékelt és progresszív demokraták

Végül visszatérünk a címben feltett kérdésre: mennyire demokrata Mamdani? Ezen azt értjük, hogy mennyiben képviseli a Demokrata Pártot, amelyben – mint az előválasztáson is kitűnt – két irányzat küzd egymással: a régebbi, „beágyazott”, mérsékelt főáram, és az új, „progresszív”, demokratikus szocialista irányzat. Vajon mit hoz Mamdani győzelme a párt számára?

Ford O'Connell, a republikánus stratéga szerint sikere beárnyékolja a mérsékeltek, Sherrill és Spanberger győzelmeit, mivel Donald Trump azon fog dolgozni, hogy minden demokratát, aki jövőre eséllyel indul harcba az amerikai képviselőházi helyekért, Mamdani klónjaként bélyegezzen meg. „Ez egy igazi ászadu lesz azon republikánusok számára, akik a lila (azaz se nem piros, republikánus vagy kék, demokrata) körzetekben indulnak” – tette hozzá.

Matt Bennett, a Third Way, egy demokrata centrista agytröszt alelnöke szerint „sokkal fontosabb, hogy a mérsékeltek nyertek a nagy államokban, amelyek gyakran választanak republikánus kormányzókat, mint hogy egy szélsőbaloldali jelölt nyert New Yorkban.”

Ezzel ellentétben Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) kongresszusi képviselő, Mamdani támogatója szerint győzelme a párt jövőjét jelzi, hiszen neki „nem csak egy republikánust kellett legyőznie, de a Demokrata Párt régi gárdáját is”.

Címkék: Nemzetközi New York

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerikai látogatása után az üzbég elnök közép-ázsiai blokk létrehozását javasolja
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 16:15
Savkat Mirzijojev üzbég elnök vasárnap egy „Közép-ázsiai Közösség” nevű regionális együttműködési szervezet létrehozását javasolta, amely szerinte előmozdítaná a több mint 80 millió lakosú térség gazdasági integrációját.
Nemzetközi Izraeli erők tüzet nyitottak ENSZ-békefenntartókra Libanonban
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 15:45
Az izraeli hadsereg vasárnap tüzet nyitott az Egyesült Nemzetek békefenntartóira Dél-Libanonban, egy olyan incidensben, amelyet az ENSZ békefenntartó missziója súlyos jogsértésnek minősített.
Nemzetközi Utoljára a világháborúban pusztított a fertőzés, ami Ukrajnában felütötte a fejét
Kormos Olga | 2025. november 16. 14:15
Visszatért Ukrajnába az úgynevezett gázüszkösödés, ami utoljára az első világháborús lövészárkokban szedte áldozatait. A katonai orvosok szerint az orosz dróntámadások szinte lehetetlenné teszik az evakuálást, ami a fertőzések elképesztő terjedéséhez vezetnek.
Nemzetközi Svájc nem kötött „alkut az ördöggel” – állítja a gazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:46
Az alpesi állam új vámtarifarendszerről állapodott meg az Egyesült Államokkal. Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter vasárnap visszautasítva azokat a bírálatokat, amelyek szerint ez „kapituláció” Donald Trump kereskedelmi háborújában.
Nemzetközi Ukrajna 1200 fogoly cseréjét kéri Oroszországtól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:14
Ukrajna azon dolgozik, hogy újraindítsa a fogolycserét Oroszországgal, 1200 ukrán szabadon bocsátását remélve – közölte Volodimir Zelenszkij elnök és Biztonsági Tanácsának főnöke.
Nemzetközi Kína parti őrséget küldött az általa vitatott státuszú japán sziget közelébe
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:35
Kína partiőrsége az álatala vitatott hovatartozású japán Szenkaku-szigetek vizein, valamint katonai drónok Japán külső területei mellett haladtak el, ahogy Peking fokozza a feszültséget a japán miniszterelnök Tajvanra vonatkozó megjegyzései miatt.
Nemzetközi Ukrajna megállapodott Görögországgal egy új gázszállítási útvonalról – közölte Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:34
Ukrajna és Görögország megállapodtak egy új gázszállítási útvonalról, valamint más, a gázimport finanszírozására vonatkozó kérdésekről – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij reagált az energetikai korrupciós botrányra
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:02
Megkezdődik a kulcsfontosságú ukrán állami energetikai vállalatok megújítása, amelynek során a pénzügyi tevékenység teljes ellenőrzésével párhuzamosan átszervezik a vállalatok vezetését – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon, miután megbeszélést tartott Julija Szviridenko miniszterelnökkel és Olekszij Szoboljev gazdasági miniszterrel.
Nemzetközi Donald Trump jól bevásárolt a tőzsdén, tudhat valamit?
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 08:01
Donald Trump amerikai elnök augusztus végétől október elejéig legalább 82 millió dollár értékben vásárolt vállalati és önkormányzati kötvényeket, köztük olyan szektorokban is növelte befektetéseit, amelyek profitálnak politikájából – derül ki a szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi kimutatásokból.
Nemzetközi Hamarosan elkezd atombombákat robbantani Trump és Putyin?
Litván Dániel | 2025. november 16. 05:57
Az amerikai elnök a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdésére adott utasítást, az oroszok pedig közölték: ha ti úgy, mi is úgy. Akkor hamarosan jönnek a robbantások? Azért ez nem ilyen egyszerű, de örülni semmiképpen nem lehet ennek a fejleménynek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG