2p

Az Eurostat friss adatai szerint a háztartások egy főre eső tényleges fogyasztásában, ha azt az EU átlaghoz hasonlítjuk, hazánk tavaly az utolsó helyre süllyedt az unióban.

Szerdán közzétette az Eurostat első becslését a 2024-es évre vonatkozóan a háztartások tényleges fogyasztásáról. Ez a mutató leegyszerűsítve azt jelzi, hogy mennyi pénzt tudnak elkölteni az egyes országok lakosai. A statisztikusok azt vizsgálják, hogy az emberek mekkora mennyiségű árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni — az adatokat vásárlóerő-paritáson mérik, hogy kiküszöböljék az árszínvonalbeli különbségeket az uniós országok között – számol be róla a HVG.

Míg 2023-ban még Bulgáriával holtversenyben álltunk az utolsó helyen az Európai Unióban, a friss tavalyi adatok szerint már egyedül Magyarország zárja a listát.

Az ózdi telepen
Az ózdi telepen
Fotó: archív

Mindez annak ellenére történt, hogy a magyar fogyasztás aránya az uniós átlaghoz képest kis mértékben javult: 70 százalékról 72 százalékra emelkedett. Csakhogy Bulgária ugyanezen időszak alatt 70-ről 74 százalékra javított – vagyis nagyobb ütemben zárkózott fel.

Ez a trend nem új keletű: 2010 óta nem volt olyan év, amikor a magyar fogyasztás aránya romlott volna az EU-átlaghoz viszonyítva. A probléma inkább az, hogy időközben régiónk korábban szegényebb országai rendre megelőztek bennünket.

Az egy főre jutó GDP-ben jobb a helyzet

A másik listán, amelyet most tett közzé az Eurostat, az egy főre jutó GDP sorrendjében ennyire tényleg nem állunk rosszul, ott az EU-átlag 77 százaléka a 2024-es magyar mutató. Ennél a bolgár, a görög, a lett és a szlovák adat is rosszabb, úgyhogy csak az EU ötödik leggyengébbje a magyar GDP.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Milliónyi ázsiai vendégmunkás jöhet az Urálba?
Elek Lenke | 2025. július 19. 18:26
Miközben állítólag foggal-körömmel harcolnak a „migránsok” ellen, bizonyos területeken nagy a munkaerőhiány, (hiszen a háború éppen a fiatal férfiak létszámát csökkenti – de erről nem esik egy szó se a Kommerszant orosz napilap cikkében), ezért az orosz vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy több külföldi munkavállalót, főképpen Indiából érkező vendégmunkásokat alkalmazzanak.
Nemzetközi Mekkorát robbantak az amerikai óriásbombák?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 18:09
Miután kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai bombák valójában mekkora károkat okoztak az iráni urándúsító létesítményekben, Trump elnök posztolt a közösségi médiában.
Nemzetközi Együtt tüntet a szélsőjobb a fociszurkolókkal Lengyelországban a migráció ellen
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 17:20
A Konföderáció ellenzéki tömörülés kezdeményezésére szombaton mintegy nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban is tartottak tüntetéseket a kormány és az Európai Unió (EU) migrációs politikája ellen. Ellentüntetők is utcára vonultak.
Nemzetközi A techcégek a bűnözők bőre alá is behatolnának – Angliában
Bózsó Péter | 2025. július 19. 14:51
A technológiai cégek a brit igazságügyi miniszterrel folytatott júniusi találkozójukon javasolták ezt.
Nemzetközi Kezdhetünk aggódni? Kína a világ legnagyobb gátját építi meg Tibetben
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 14:05
India aggódva figyeli, amit Tibetben kezdett el Kína.
Nemzetközi Súlyos támadás érhette a Gazpromot – visszaküldik a céget a középkorba?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 12:43
Egy ukrán lapnak olyan információkat adtak át, amelyek szerint betörtek a Gazprom rendszereibe, és ott komoly károkat okoztak. Az információkat egyelőre nem hitelesítették.
Nemzetközi Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 09:01
Izrael szerdán támadta meg Szíriát, néhány nap után lezárulhat a vérontás.
Nemzetközi A Trump-éra legmeredekebb ügye: mekkora bajba került az elnök?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:44
Trump továbbra is tagadja, hogy ő küldött pajzán levelet a szexuális ragadozó Epsteinnek – 10 milliárd dolláros pert indított a sajtó ellen.
Nemzetközi Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:23
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG