2p

Iránból indított ballisztikus rakétát semmisítettek meg a török légtér felett a NATO lég- és rakétavédelmi erői.

A NATO légvédelmi erői lelőttek a Földközi-tenger fölött egy Iránból indított, a török légtér felé tartó ballisztikus rakétát – jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.

Az MTI szerint a tárca közleményében az állt, hogy az incidensben nem sebesült meg senki. A rakéta az iraki és a szíriai légtéren haladt át, mielőtt a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó NATO-erők elfogták.

Közölték, Törökország minden szükséges lépést határozottan és késedelem nélkül meg fog tenni területe és légtere védelme érdekében, és fenntartja a jogot, hogy a megfelelő módon reagáljon az ellene irányuló támadásokra – közölték, figyelmeztetve egyúttal a feleket, hogy ne tegyenek olyan lépéseket, amelyekkel súlyosbítanák a válságot.

A Földközi-tenger felett lőtték le
A Földközi-tenger felett lőtték le
Fotó: Wikimedia/U.S. Space Force

A védelmi minisztérium az X-en egy másik közleményben tudatta, hogy a légvédelmi rakéta törmelékeit Hatay tartományban a szíriai határ közelében találták meg, Dörtyol település körzetében. Hakan Fidan török külügyminiszter telefonon tiltakozását fejezte ki az eset miatt az iráni diplomácia vezetőjénél. Fidan arra figyelmeztetett, hogy el kell kerülni minden olyan lépést, amely tovább szélesítheti a konfliktust.

Allison Hart, a NATO szóvivője közölte: a katonai szövetség elítéli, hogy Irán Törökország irányába indított rakétát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elkeserítő hírek jöttek az ukrajnai tűzszünetről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:35
Mit ér az a tűzszünet, amit több ezer alkalommal sértenek meg?
Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
Nemzetközi Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 07:31
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök, aki visszatér az Egyesült Államokba, miután saját szavai szerint „végső és a lehető legjobb ajánlatot” tette Iránnak.
Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG