3p

Az illetékes tárca 860 kint tartózkodó állampolgárról tud.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett pénteken izraeli kollégájával, Gideon Szaárral, majd arról számolt be, hogy a kormánynak nincs tudomása bajba jutott magyar állampolgárról a közel-keleti válsághelyzettel kapcsolatban – áll a tárca közleményében.

A miniszter azt közölte, hogy a kormány mindent megtesz az érintett térségekben élő vagy épp ott tartózkodó magyarok támogatása érdekében. Úgy fogalmazott,

a Közel-Kelet mostani harci cselekményekkel érintett térségében összesen 860 olyan magyar állampolgárról tudunk, akik konzuli védelemre regisztráltak, döntő többségében ők Izraelben tartózkodnak, de vannak jó néhányan Jordániában, illetve Iránban is.

A miniszter elmondta, a térségben működő nagykövetségek rendkívüli ügyeleti rendet tartanak fenn, ami azt jelenti, hogy a nap minden percében fogadják azokat a hívásokat, amelyek az ott tartózkodó magyar állampolgároktól érkeznek. Érkezett is jó pár hívás, bejelentkezés a térségbeli nagykövetségeinkre. Mint mondta, a magyar állampolgárok általában az adott országon belüli utazási lehetőségek felől érdeklődtek, számukra a szükséges információkat és segítséget biztosították.

Így indokolt az izraeli miniszter

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy nemrég felhívta izraeli hivatali partnere, aki tájékoztatta az Irán elleni előző éjszakai légicsapások okairól, a döntés hátteréről.

„Már a nyilvánosság különböző szegmenseiből megismerhető volt az, hogy Izrael egy nagyon komoly kockázatként tekint az iráni nukleáris programra, és az izraeli kollégám tájékoztatása szerint most látták indokoltnak, elérkezettnek az időt arra, hogy az iráni nukleáris program jelentette fenyegetettség miatt ezeket a hajnali lépéseket megtegyék” – közölte.

Szijjártó Péter beszélt az illetékes izraeli miniszterrel
Szijjártó Péter beszélt az illetékes izraeli miniszterrel
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

Mint mondta, az izraeli miniszternek elmondta,

Magyarország abban érdekelt, hogy a Közel-Keletre minél előbb visszatérjen a béke. Mi azt szeretnénk, hogyha minden Közel-Keleten élő ember, függetlenül a nemzetiségétől, a hovatartozásától, a vallásától, a lakóhelyétől visszakapja a békés élet lehetőségét, a békés élet jogát. Azt szeretnénk, azt reméljük, hogy a közel-keleti emberek mihamarabb visszakapják azt az életüket, amelyben nem kell minden nap terrortámadásoktól vagy rakétatámadásoktól rettegniük.

Újabb csapások Iránban

Mindeközben pénteken napközben Izrael újabb csapásokat mért Iránra. Az ISNA iráni hírügynökség tájékoztatása szerint az izraeli légicsapások pénteken legalább nyolc ember halálát okozták, további tizenkettőt pedig megsebesítettek Irán északnyugati részén, Tebriz városában és környékén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Milliónyi ázsiai vendégmunkás jöhet az Urálba?
Elek Lenke | 2025. július 19. 18:26
Miközben állítólag foggal-körömmel harcolnak a „migránsok” ellen, bizonyos területeken nagy a munkaerőhiány, (hiszen a háború éppen a fiatal férfiak létszámát csökkenti – de erről nem esik egy szó se a Kommerszant orosz napilap cikkében), ezért az orosz vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy több külföldi munkavállalót, főképpen Indiából érkező vendégmunkásokat alkalmazzanak.
Nemzetközi Mekkorát robbantak az amerikai óriásbombák?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 18:09
Miután kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai bombák valójában mekkora károkat okoztak az iráni urándúsító létesítményekben, Trump elnök posztolt a közösségi médiában.
Nemzetközi Együtt tüntet a szélsőjobb a fociszurkolókkal Lengyelországban a migráció ellen
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 17:20
A Konföderáció ellenzéki tömörülés kezdeményezésére szombaton mintegy nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban is tartottak tüntetéseket a kormány és az Európai Unió (EU) migrációs politikája ellen. Ellentüntetők is utcára vonultak.
Nemzetközi A techcégek a bűnözők bőre alá is behatolnának – Angliában
Bózsó Péter | 2025. július 19. 14:51
A technológiai cégek a brit igazságügyi miniszterrel folytatott júniusi találkozójukon javasolták ezt.
Nemzetközi Kezdhetünk aggódni? Kína a világ legnagyobb gátját építi meg Tibetben
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 14:05
India aggódva figyeli, amit Tibetben kezdett el Kína.
Nemzetközi Súlyos támadás érhette a Gazpromot – visszaküldik a céget a középkorba?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 12:43
Egy ukrán lapnak olyan információkat adtak át, amelyek szerint betörtek a Gazprom rendszereibe, és ott komoly károkat okoztak. Az információkat egyelőre nem hitelesítették.
Nemzetközi Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 09:01
Izrael szerdán támadta meg Szíriát, néhány nap után lezárulhat a vérontás.
Nemzetközi A Trump-éra legmeredekebb ügye: mekkora bajba került az elnök?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:44
Trump továbbra is tagadja, hogy ő küldött pajzán levelet a szexuális ragadozó Epsteinnek – 10 milliárd dolláros pert indított a sajtó ellen.
Nemzetközi Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:23
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG