2p

Hétfőtől már valamennyi határán érvényes az illegális migráció korlátozása érdekében bevezetett szigorítás.

Németország hétfőn kiterjesztette a határellenőrzést valamennyi határára az illegális migráció korlátozása érdekében. Kritikusai szerint a döntés veszélyezteti a schengeni térség szabad mozgásra vonatkozó szabályait.

A német rendőrség a Luxemburggal, Belgiummal, Hollandiával és Dániával közös határátkelőhelyeken indít ellenőrzést, kiterjesztve a Lengyelországgal, a Csehországgal, Ausztriával, Svájccal és Franciaországgal közös határátkelőhelyek korábbi ellenőrzését.

Nancy Faeser belügyminiszter, aki elrendelte az ellenőrzéseket, azt ígérte, hogy a határon átutazóknak nem kell számítaniuk a forgalom jelentős zavaraira.

Faeser egy hete hivatalosan bejegyeztette az új ellenőrzéseket az Európai Bizottságnál, azzal érvelve, hogy azokra a Németországba érkező migránsok nagy száma miatt van szükség. Az ellenőrzések kezdetben hat hónapra szólnak, de meghosszabbíthatók. Az osztrák határon 2015 óta tartanak ellenőrzéseket.

Bár a schengeni megállapodás 29 aláíró országa – amely az Európai Unió legtöbb tagját, valamint Norvégiát, Svájcot, Izlandot és Liechtensteint foglalja magában – általában lehetővé teszi a szabad mozgást a belső határaikon, a migrációs helyzet és az iszlám terrorizmus veszélye miatt egyes határátkelőkön visszatértek az ellenőrzések.

Visszafordítják a migránsokat
Visszafordítják a migránsokat
Fotó: Depositphotos

A határellenőrzések lehetővé teszik a hatóságok számára a migránsok visszafordítását, ami sokkal egyszerűbb eljárás, mint a beutazás utáni kitoloncolás.

Németország 2023 októbere óta mintegy 30 ezer olyan migránst fordított vissza, akiknek nem volt joguk az országba való belépésre.

A migráció kérdése akkor került ismét a politikai napirend élére, amikor a múlt hónapban egy szíriai férfi három embert ölt meg egy tömeges késelés során a németországi Solingen városában.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Minden képzeletet felülmúlt a borzalom – háborús összefoglaló
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 20:24
Légicsapások, gyerekek kioltott élete, olajdiplomácia a Közel-Keleten.
Nemzetközi Kijöttek az ukrán inflációs adatok: méregdrága az energia
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 19:40
Az élemiszerek esetében is pénzromlást mértek.
Nemzetközi Rémisztő veszteségekbe kerül az orosz előretörés Kelet-Ukrajnában
Wéber Balázs | 2024. október 10. 18:51
Bár Oroszország sorra jelenti be újabb települések elfoglalását a donyecki térségben, ez óriási áldozatokkal jár egy friss amerikai jelentés szerint. Az orosz erők gyakorlatilag létszámfölényüket érvényesítik az ukrán védelemmel szemben, amelyek veszteségei szintén nagyok.
Nemzetközi Ez sem nálunk történik: a minimálbért az inflációhoz igazítják
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 18:26
Már csak meg kell szavazni. 
Nemzetközi Robbanás volt az Európai Parlament vonatán
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:48
Evakuálták a képviselőket.
Nemzetközi Meghalt az ukrán újságírónő, akit az oroszok tartottak fogva
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 17:25
2023 nyarán tűnt el Ukrajna oroszok által megszállt területén.
Nemzetközi Vérfürdő: iskolát talált el Izrael Gázában
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 16:14
Legalább 28-an életüket vesztették, köztük nők és gyerekek.
Nemzetközi „Többször megvertek, órákon át lógattak a bilincseimnél fogva, és megerőszakolással fenyegettek”
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 15:16
Bár az erőszakmentes ellenállás híve volt, végül csatlakozott az ukrán sereghez.
Nemzetközi Remeghet Donald Trump térde, itt vannak a számok
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 14:01
Komoly előrelépést tett Kamala Harris.
Nemzetközi Magyar gondokat emlegettek az Európai Parlamentben
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 13:17
Ezt nem tesszük ki az ablakba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG