3p

Történelmi siker vagy elcsalt választás? Házi őrizetből is fenyegő üzenetet küldött Putyin örmény barátja.

Örményországban Nikol Pasinján miniszterelnök Nyugat-barát Polgári Egyezség pártja nyerte meg a vasárnap megrendezett parlamenti választást a hétfőn közzétett végeredmények szerint.

A választási bizottság közölte: a választók 49,8 százaléka a kormányzó pártra adta le szavazatát. A Polgári Egyezség ezzel 61 mandátumhoz jutott a 105 fős törvényhozásban.

A Moszkva-barát örmény-orosz milliárdos, a vagyonát Oroszországban szerző Szamvel Karapetján vezette Erős Örményország párt lett a második a voksok 23,3 százalékával. A Robert Kocserján volt államfő nevével fémjelzett Örményország Szövetség pedig a harmadik helyen végzett a szavazatok kevesebb mint 10 százalékával. A Virágzó Örményország nevű párt is bejut a parlamentbe a voksok 4 százalékával. A három fő oroszbarát formáció így együttesen a szavazatok 37 százalékát kapta meg.

A választási részvétel 59 százalék volt, ami jelentős emelkedést jelent a 2021-es, 49 százalékos részvételhez képest.

A kormányfő már a részeredmények ismeretében győzelmet hirdetett,

„történelmi jelentőségű sikernek”

nevezve az eredményt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke gratulált Pasinjánnak a választási eredményhez.

„A 2018-as bársonyos forradalom szellemisége él és virul. Nagyra értékeljük partneri kapcsolatunkat a demokratikus Örményországgal, amely egyre közelebb kerül Európához. Örményország számíthat ránk”

- írta von der Leyen a közösségi médiában.

Az első eredmények alapján úgy tűnik, hogy az örmények az „európai jövőre” szavaztak – reagált hétfő reggel az első adatokra Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

„A szavazatokat még számolják, de most úgy tűnik, hogy Örményország népe, bár erős orosz nyomásnak volt kitéve, mégis az európai jövőt választotta, ami jó hír. Természetesen a lehető legtöbb támogatást megpróbáljuk megadni nekik, például a jövőbeni reformokat illetően” – posztolt Nicosiából az uniós politikus.

A kormány megdöntésére tett kísérlet vádja miatt jelenleg háziőrizetben lévő Szamvel Karapetján csalással vádolta meg a kormányt, és az Interfax orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy

„a választásnak még nincs vége, és (a hatóságok) nem fogják megszerezni az óhajtott győzelmüket”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nem indul újra a közelgő választáson Berlin polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 17:37
Kai Wegner, Berlin konzervatív polgármestere pénteken bejelentette, hogy nem indul második mandátumért a német főváros két hónap múlva esedékes választásán.
Nemzetközi Idén óriási dzsembori lesz a francia nemzeti ünnep Párizsban
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 17:09
Legalább 25 állam-, illetve kormányfő, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Párizsba érkezik az Ukrajna támogatására kész országok koalíciójának egyeztetésére, majd másnap jelen lesz a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett hagyományos katonai díszszemlén, amelyet ötszáz külföldi katona fog megnyitni – jelentette be a francia elnöki hivatal.
Nemzetközi Súlyos hasmenést okozó parazitajárvány terjed az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 16:27
Számos amerikai államban felütötte fejét a járvány, az elmúlt hetekben több ezer esetet jelentettek.
Nemzetközi Ismét káoszt okozott Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 16:07
Menesztette a szövetségi választási előkészítő bizottság két demokrata tagját Donald Trump amerikai elnök, mert nem igazodtak a választási szabályok módosítását célzó törekvésekhez – közölte a Fehér Ház pénteken.
Nemzetközi Jó hír érkezett az illegális határátlépésekről
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 14:36
A legtöbb migrációs útvonalon csökkent az Európai Unióba irányuló illegális határátlépések száma, az előző év azonos időszakához képest az idei első félévben 37 százalékkal kevesebben, mintegy 49 ezren próbáltak átjutni az EU külső határain – tájékoztatott az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex pénteken.
Nemzetközi Ő lehet a következő brit miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 14:06
Andy Burnham lehet a következő brit miniszterelnök, miután 322 Munkáspárti képviselő támogatja őt az első jelölési listán.
Nemzetközi Jócskán megcsappanhat Románia lakossága
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 13:32
A jelenleg 19 milliós Románia állandó lakossága 15,6 millióra csökkenhet 2080-ig – vetítette előre a statisztikai intézet (INS) abban a közleményben, amelyet pénteken tett közzé a népesedési világnap alkalmából.
Nemzetközi Hihetetlen dolog történt egy Ryanair-járaton
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 13:12
Pánik tört ki pénteken a Ryanair légitársaság Szalonikiből a németországi Memmingenbe tartó járatán, miután betört a repülőgép egyik ablaka, és egy utas megsérült.
Nemzetközi Hivatalosan is csatlakozott Magyarország az Európai Ügyészséghez
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 12:48
Még májusban kérte a felvételt a Tisza-kormány.
Nemzetközi Tovább tart az orosz olajfinomítók vesszőfutása
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 12:14
Dróntámadás érte az Oroszország déli részén fekvő Krasznodari területen található Ilszk olajfinomítóját, aminek következében tűz ütött ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG