3p

Szlovákia továbbra is elutasítja az Oroszországgal szembeni újabb uniós szankciós csomagot.

Szlovákia továbbra is elutasítja az Európai Unió Oroszország elleni újabb szankciós csomagjára tett javaslatát, mert az Európai Bizottság képviselőivel folytatott tárgyalások nem oszlatták el Pozsony aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy az EU megszüntetné az országnak az orosz energiától való függőségét – közölte szombaton a szlovák külügyminisztérium a CTK cseh hírügynökséggel.

Stefan Kornelius, a német kormány szóvivője pénteken kijelentette, hogy Németország elvárja: Szlovákia most már mielőbb hagyja jóvá az Oroszország elleni újabb szankciókat, miután – állítása szerint – Szlovákia aggályait eloszlatták. Pozsony korábban többször is bírálta az Európai Bizottságnak azt a tervét, amellyel 2027 végéig fokozatosan leállítana minden orosz gázimportot a REPowerEU projekt keretében, amelynek célja, hogy az unió felszámolja a tagországok függőségét az orosz energiától.

A bizottság energiaügyi főigazgatóságának képviselői csütörtökön Pozsonyban tárgyaltak a szlovák gazdasági minisztériumnak, valamint üzleti és ipari szövetségeknek a képviselőivel. “A tárgyalások azonban nem oszlatták el azokat az alapvető aggályokat és fenntartásokat, amelyek a REPowerEU projekttel kapcsolatban Szlovákia részéről továbbra is fennállnak. Ezért Szlovákia fenntartja álláspontját az Oroszországi Föderáció elleni 18. szankciós csomag ügyében” – közölte a szlovák külügyminisztérium. Hozzátették, hogy készek folytatni a párbeszédet az Európai Bizottsággal.

A javasolt új szankciócsomag Oroszország Ukrajna elleni fegyveres agressziója miatt elsősorban az energetikai és a bankszektort célozza meg. Az Orbán Viktorral jó viszonyban lévő, vele azonos álláspontot képviselő Robert Fico szlovák miniszterelnök korábban kijelentette: garanciákat és biztosítékokat vár az Európai Bizottságtól az orosz gázszállítások leállítására vonatkozó javaslat kapcsán. Szerinte egy ilyen lépés a gáz árának növekedéséhez vezetne. Fico rámutatott: megvan a veszélye annak, hogy Szlovákiát – amelynek 2034-ig van gázszállítási szerződése a Gazprom orosz állami gázvállalattal – választottbíróság elé idézik a terv elutasítása miatt.

Míg az Oroszország elleni új szankciók elfogadásához az EU tagállamainak egyhangú beleegyezésére van szükség, addig a gázimport leállításáról szóló intézkedéseket elég minősített többséggel jóváhagyni – hívta fel a CTK. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia és Magyarország elutasító álláspontja ebben az ügyben felülbírálható.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ukrajna sem hagyja annyiban Sebestyén József ügyét
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 19:45
A kárpátaljai férfi halála az ukránoknál is kiverte a biztosítékot. 
Nemzetközi Itt van Brüsszel terve, ami biztosan kiveri majd a biztosítékot az Orbán-kormánynál
Wéber Balázs | 2025. július 16. 19:07
Az Európai Bizottság az összes uniós forrás elérését a jogállamisági feltételek teljesítéséhez kötné 2028 és 2034 között. Arányait tekintve a korábbiaknál kevesebb támogatást jutttatna a gazdálkodóknak és a szegényebb régióknak, többet költene ugyanakkor védelemre, és 100 milliárd eurót szánna Ukrajnára. A magyar kormány már előre fellázadt a terv ellen.   
Nemzetközi Visszavágna a kormány Ukrajnának – nem akármilyen lépésre készülnek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:48
A Kormányinfón a gyanús körülmények közt meghalt magyar állampolgárságú férfi ügye is szóba került.
Nemzetközi Végleg megromlott a lengyel-magyar barátság?
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:34
Lengyelország végleg hazarendelte a budapesti nagykövetét.
Nemzetközi Hatalmas oroszbarát hekkercsoportot füleltek le
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:59
Az Europol és az Eurojust egy paneurópai műveletben oszlatott fel egy oroszbarát hackercsoportot.
Nemzetközi Izrael megtámadta Damaszkuszt
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 15:59
A bombázásról készült videók ellepték az internetet. A szíriai állami tévé élő adásban közvetítette a támadást.
Nemzetközi Ukrán katonai vezetők szankciós listázását szeretné a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 15:19
A kormány benyújtotta három, a kényszersorozásokat irányító ukrán katonai vezető szankciós listára helyezésére vonatkozó javaslatot az Európai Uniónál, miután a napokban egy magyar ember is áldozatául esett ennek a gyakorlatnak – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Nemzetközi Tüntetések előtt Franciaország? Ünnepnapokat törölnének el
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 14:19
Ünnepnapokat akarnak eltörölni Franciaországban, pénzügyi összeomlás szélén állnak.
Nemzetközi Lemondott egy kubai miniszter, miután elképesztő kijelentést tett
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 13:43
Marta Elena Feitó Cabrera kubai munkaügyi minisztert lemondásra kényszerítették, miután cáfolta a koldusok létezését a kommunisták által irányított szigeten.
Nemzetközi Meglepetés történt az euróövezet külkereskedelmében
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 13:20
Májusban a vártnál jobban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett első becslése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG