3p

Spanyolország hadihajóval segíti Ciprus védelmét, miután a szigetországot iráni dróntámadások érték.

„Spanyolország bizonyítja elkötelezettségét az Európai Unió és keleti határának védelme iránt” – jelentette be a védelmi minisztérium.

A spanyol haditengerészet Kolumbusz Kristófról elnevezett fregattja a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó és a görög haditengerészet más hajóinak kíséretében egy, a Balti-tengeren végrehajtott műveletet követően indult útnak a Földközi-tengerre, és várhatóan március 10-én érkezik Kréta partjaihoz.

Az átvezényelt hadihajó a spanyol hadsereg technológiailag egyik legfejlettebb fregattja, amelynek feladata a légvédelem biztosítása lesz, de felkészült arra is, hogy szükség esetén támogassa civilek evakuálását – írta a minisztérium.

Madrid erősít a térségben
Madrid erősít a térségben
Fotó: DepositPhotos.com

Nem léptek be a háborúba

Margarita Robles védelmi miniszter a spanyol közszolgálati televízióban (TVE) hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy Spanyolország belépett volna a háborúba, vagy együttműködne az amerikai hadsereggel. „Ez egy jelenleg a Balti-tengeren folyamatban lévő együttműködésen és támogatáson alapuló misszió folytatása” – mutatott rá.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője szerdán azt közölte: Spanyolország beleegyezett, hogy együttműködjön az Egyesült Államokkal az iráni műveleteket illetően. Úgy vélte, hogy Madridban „meghallották” Donald Trump kedden megfogalmazott figyelmeztetését, amelyben minden kereskedelmi kapcsolat megszakítását helyezte kilátásba Spanyolországgal, amiért a dél-európai ország kormánya megtagadta, hogy amerikai erők igénybe vehessenek spanyol katonai bázisokat az iráni műveletek támogatása érdekében.

A spanyol védelmi miniszter erre a kijelentésre azzal reagált: „Tökéletesen tudják, hogy ez nem így van. Ez teljesen hamis.”

Nem Amerikának 

Mint mondta, a dél-európai ország álláspontja világos, és továbbra sem fogja engedélyezni, hogy a területén lévő amerikai katonai támaszpontokat támadási műveletekhez használják fel. „Spanyolország soha nem fog támadó műveletekbe bocsátkozni, és mindig a nemzetközi jogot és a békét védi” – jelentette ki.

„Óriási nyugtalansággal és aggodalommal tekintünk a Közel-Keleten és az Öböl térségében kibontakozó kritikus és különösen veszélyes helyzetre” – fogalmazott VI. Fülöp spanyol király a kialakult helyzettel kapcsolatban a luxemburgi nagyhercegi pár tiszteletére tartott díszebéden Madridban.

Az államfő az erőszak visszafogására, a polgári lakosság életének és biztonságának maximális tiszteletben tartására, valamint a diplomáciai megoldások keresésére, továbbá a szabadságjogok és az emberi jogok garantálására szólított fel az elnyomással szemben.

„A veszély, amelynek egy ilyen hatalmas és stratégiailag fontos régió van kitéve, arra késztet minket, hogy kifejezzük legmélyebb szolidaritásunkat a konfliktus súlyos járulékos kárait elszenvedő országokkal” – jelentette ki az uralkodó.

A spanyol külügyminisztérium legfrissebb jelentése szerint folytatódnak az evakuálási műveletek a közel-keleti országokban rekedt spanyol állampolgárok hazaszállítására. Eddig mintegy háromezer ember tért haza a térségben tartózkodó mintegy 30 ezer közül.

A tárca rámutatott: az a cél, hogy mindenki hazajuthasson, aki szeretne, és ennek érdekében további repülőjáratokat terveznek Dubajból és az ománi Maszkatból Spanyolország felé.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megérkezett Moszkva reakciója Magyar Péter győzelmére
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 13:41
Oroszország arra számít, hogy az új magyar vezetéssel is folytatódnak a rendkívül pragmatikus kétoldalú kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn Moszkvában újságíróknak.
Nemzetközi Nem véletlenül hallgat Trump Orbán Viktor bukásáról – az Egyesült Államokban is nagyot szólt a magyar választás eredménye
Litván Dániel | 2026. április 13. 13:17
Akárki is lesz majd Donald Trump utódja, Magyar Péter útját kell járnia? Így fogadták a Tisza győzelmét az Atlanti-óceánon túl. De mi lesz a védőpajzzsal és a szankciós mentességgel?
Nemzetközi Még Orbán Viktor számos külföldi szövetségese is gratulált Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:01
Sorra gratulálnak külföldi állami vezetők Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének a vasárnapi országgyűlési választásokon elért kétharmados győzelemhez.
Nemzetközi Az Orbán-kormány bukásával nemcsak Oroszország, hanem Izrael is fontos szövetségest vesztett
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 10:31
Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
Nemzetközi Macron a szuverenitásvédelemről értekezett Magyar Péterrel
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 08:04
Ezáltal kell megerősíteni Európát a Magyar Péternek gratuláló francia államfő szerint.
Nemzetközi Zelenszkij bejelentkezett, azonnal összefogna Orbán Viktor legyőzőjével
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 07:18
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap éjjel küldött ünnepélyes üzenetet Magyarországra.
Nemzetközi Politikai földindulás – szalagcímekben ámuldozik a világ a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 05:53
Az elmúlt órák magyar eseményei túlmutatnak az országon, de Európán is. Ezeket írják a világban a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokról.
Nemzetközi Elkeserítő hírek jöttek az ukrajnai tűzszünetről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:35
Mit ér az a tűzszünet, amit több ezer alkalommal sértenek meg?
Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG