2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten tárgyalt a montenegrói miniszterelnök-helyettessel, Nik Gjeloshajjal.

Szijjártó Péter elmondta, hogy három új megállapodásról egyeztettek a gazdasági együttműködés fejlesztése érdekében – számolt be róla az MTI.

„Meg fogjuk kötni hamarosan a beruházásvédelmi megállapodást. Megállapodást fogunk kötni arról, hogy Montenegró magyar vállalati technológiákat használ a digitalizálás és az adatközpontépítés terén, és megállapodást fogunk kötni magyar vállalatok részvételéről Montenegró infrastruktúra-fejlesztésében, elsősorban a közúti és a vasúti fejlesztésekben, hiszen a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása is egy teljesen új dimenzióba kerülhet, ha azt Bar kikötőjéig meg fogjuk tudni hosszabbítani” – sorolta.

„A magyar vállalatok eddig is fontos szerepet játszanak a montenegrói piacon, most újabb lehetőségeket kapnak” – összegezte Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter a montenegrói miniszterelnök-helyettessel, Nik Gjeloshajjal ráz kezet
Szijjártó Péter a montenegrói miniszterelnök-helyettessel, Nik Gjeloshajjal ráz kezet
Fotó: MTI

Szijjártó Péter Ukrajnával szemben Montenegró EU-s tagságát preferálja

Ukrajnával szemben Montenegró európai unió csatlakozása komoly hasznot jelentene mind gazdasági, mind biztonsági szempontból a közösségnek – közölte Szijjártó. Hangsúlyozta, hogy mindazok, akik akadályozzák az EU ilyen irányú bővítését, határozottan az európai érdekekkel szemben lépnek fel.

„Van egy felháborító kettős mérce az Európai Unióban. Ukrajnát egy ilyen extra gyorsítópályán akarják benyomni az Európai Unióba, holott Ukrajna csatlakozása nagyon komoly károkat, bajokat, kihívásokat okozna, míg a Nyugat-Balkán csatlakozása elé komoly akadályokat gördítenek, holott a Nyugat-Balkán csatlakozása mind gazdasági, mind biztonsági területen komoly hasznokat jelentene” – mondta.

A magyar kivitel megugrott a balkáni országba az utóbbi években
A magyar kivitel megugrott a balkáni országba az utóbbi években
Fotó: MTI

Épeszű emberek és átverés

„Én azt gondolom, hogy nincsen épeszű ember ezen a világon, aki azt gondolná, hogy Ukrajna jobb helyzetben vagy jobb állapotban van, mint bármely nyugat-balkáni ország. Ezért mi, magyarok továbbra is minden támogatást megadunk a nyugat-balkáni országoknak, így köztük Montenegrónak is ahhoz, hogy minél előbb csatlakozhassanak az Európai Unióhoz” – tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy „Montenegró immár tizenhét éve kérte felvételét, és tizenöt éve tagjelölt, ami már önmagában mutatja, hogy a nyugat-európaiak »jelentős része átveri«” a Nyugat-Balkán országait, amikor a bővítés támogatásáról beszél.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Emmanuel Macron sokat költ arra, ha Putyin végre féljen tőle
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 10:51
Ezért a francia elnök megduplázza a védelmi kiadásokat.
Nemzetközi Trump bepöccent, hamarosan amerikai fegyverek potyoghatnak Moszkvára?
Litván Dániel | 2025. július 14. 10:18
Úgy tűnik, az amerikai elnök megunta Putyin játszadozását, és akár Moszkvát is elérő támadó fegyvereket adna át Ukrajnának. Zelenszkij most jól játszotta ki a lapjait, a számlát pedig az európaiák állják majd.
Nemzetközi Putyin aggódhat, soha nem látott szankciókra készül Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:17
Akár 500 százalékos vám is jöhet.
Nemzetközi Robert Ficót győzködik, hogy ne segítse Putyint
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 07:49
A cseh miniszterelnök mindent bevet a meggyőzés érdekében.
Nemzetközi Példátlan dologra készül III. Károly és Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 06:37
Szeptember második felében tesz állami látogatást Nagy-Britanniában a brit uralkodó vendégeként Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Nem jött be Orbán Viktor reménye, de Von der Leyen így is nagy csata előtt áll
Kollár Dóra | 2025. július 14. 05:42
Megúszta a bukást a Bizottság elnöke, de a nehézségeknek nincs vége.
Nemzetközi Megsebesült az iráni elnök az izraeli támadások idején
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 16:57
Csapást mértek az épületre, ahol Maszúd Peszeskján is tartózkodott, menekülés közben sérült meg az elnök.
Nemzetközi Be kéne foltozni a csernobili szarkofágot, az óra ketyeg
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 14:49
Kilyukadt a sérült reaktort takaró szerkezet.
Nemzetközi Az online vásárlás sötét oldala: ezt érdemes tudnia annak, aki gyakran rendel
László Éva Lilla | 2025. július 13. 14:14
Sem üzletileg, sem környezetvédelmi szempontból nem kifizetődő a dömpingszerű ingyenes áruvisszaküldés. Az online értékesítéssel foglalkozó piacvezető cégek egy része ezért különféle szigorításokkal igyekszik gátat szabni a rendszeres és vég nélküli csomagvisszaküldéseknek.
Nemzetközi Bosszút állt az ukrán titkosszolgálat? „A bűnözőket likvidálták”
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 13:48
Csütörtökön lőtték le az ukrán titkosszolgálat tisztjét, gyorsan megtalálták a tetteseket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG