3p

Az Egyesült Államok formálisan és jogilag is elismerte a Delcy Rodriguez vezette venezuelai kormányt – közölte Donald Trump amerikai elnök szombaton.

Az amerikai elnök Floridában a Dél- és Közép-Amerikából érkezett állam és kormányfők részvételével tartott csúcstalálkozón megerősítette, hogy Washington szorosan együttműködik Venezuelával és Delcy Rodriguez elnökkel, adta hírül az MTI. 

„Remek munkát végez velünk közösen” – fogalmazott Donald Trump Delcy Rodriguezről, aki korábban hét és fél évig, Nicolás Maduro elnök az Egyesült Államok által végrehajtott megbuktatásáig Venezuela alenöke volt. 

Trump hozzátette, hogy az amerikai-venezuelai együttműködés révén a dél-amerikai ország komoly bevételhez jut a kőolaj-eladásból, amiből az Egyesült Államok is részesedik.

Donald Trump az Amerika Pajzsa csúcstalálkozó (Shield of the Americas Summit) résztvevői előtt arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok és Venezuela arany- és egyéb ásványkincsek kereskedelmét érintő megállapodást kötött, ami elősegíti a dél-amerikai ország bányatermékeinek értékesítését.

Hozzátette, hogy az amerikai pénzügyminisztérium által kibocsátott engedély megtiltja a Minerven, a venezuelai állami aranybányászati társaság számára, hogy üzletet folytasson iráni, észak-koreai, kínai és orosz vállalkozásokkal, valamint magánszemélyekkel.

Donald Trump elnök szavai szerint hamarosan Kubában is a venezuelaihoz hasonló „hatalmas változások” jöhetnek. Megállapította, hogy Kuba a végét járja, meg „nincs pénzük és nincs olajuk”.

Az Amerika Pajzsa nevű kezdeményezést Donald Trump hívta életre, és a latin-amerikai kábítószer-kereskedő kartellek felszámolására irányul a kontinens országainak részvételével. Az amerikai elnök a teljes kontinensre kiterjedő együttműködést az Iszlám Állam megsemmisítésére az elmúlt évtizedben alakult nemzetközi koalícióhoz hasonlította.

A Floridában tartott csúcstalálkozón részt vett az amerikai kontinens számos államának vezetője, ugyanakkor Brazília, Mexikó és Kolumbia vezetői távol maradtak.

Amerikai kommandósok január elején hajtottak végre katonai akciót Venezuelában, amely során elfogták és az Egyesült Államokba hurcolták Nicolás Madurót. Bár Trump a venezuelai „drogterrorizmusra” hivatkozva védte meg a beavatkozást, az elemzők szerint egyértelműen nemzetközi jogba ütközött. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elkeserítő hírek jöttek az ukrajnai tűzszünetről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:35
Mit ér az a tűzszünet, amit több ezer alkalommal sértenek meg?
Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
Nemzetközi Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 07:31
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök, aki visszatér az Egyesült Államokba, miután saját szavai szerint „végső és a lehető legjobb ajánlatot” tette Iránnak.
Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG