2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Izrael egy egzisztenciális küzdelem kellős közepén áll Netanjahu szerint.

Izrael a létéért harcol – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap Bat Jamban, ahol egy iráni ballisztikus rakéta hajnali becsapódása legkevesebb hét ember halálát okozta, köztük két gyerekét, és jelentős kárt okozott egy tízemeletes lakóházban. „El fogjuk érni a célunkat, és súlyos csapást mérünk rájuk. Érzik majd, hogy milyen erősek vagyunk” – mondta Netanjahu a becsapódás Tel-Avivtól délre fekvő helyszínén.

A kormányfő szerint Izrael egy egzisztenciális küzdelem kellős közepén áll, amelynek súlyát minden izraeli állampolgár érzi. Gondoljunk csak bele, mi történne, ha Iránnak nukleáris fegyverei lennének, amelyeket izraeli civilekre irányíthatna” - figyelmeztetett. „Csak képzeljük el, mi lenne, ha Iránnak húszezer ilyen rakétája lenne! - utalt a becsapódott ballisztikus rakétára, amelyből becslések szerint Irán mintegy kétezerötszázzal rendelkezik.

Donald Trump a Truth Social oldalon azt írta: egy izraeli-iráni megállapodást – hasonlatosan a közelmúltban az India és Pakisztán közötti ellenségeskedést lezáró egyezséghez – az Egyesült Államokkal megnyíló kereskedelmi lehetőségek ajánlatával tudja elősegíteni.

„Iránnak és Izraelnek megállapodást kell kötnie, és meg kell állapodniuk, ahogy Indiát és Pakisztánt is rávettem erre. Abban az esetben az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmet használva érvként” - fogalmazott az amerikai elnök.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nem tudtak kormányt buktatni a román szélsőségesek
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 19:46
A kormánykoalíció nem bukott el.
Nemzetközi Egyre keményebben üzen Trump Putyinnak
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 19:22
Az amerikai elnök egyre türelmetlenebb.
Nemzetközi Zelenszkij nagy dobása – megvan, ki lehet az új miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 16:27
A gazdasági miniszter új feladatot kaphat.
Nemzetközi Zelenszkij elégedett – elmondta, miért
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 14:17
Az ukrán elnök Amerikával tárgyalt.
Nemzetközi Szijjártó Péter bejelentette: kemény lépésre készül Brüsszelben a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 13:19
Az ukrán kényszersorozás ügyében.
Nemzetközi Kapu Tibor órákig keringeni fog a Föld körül
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 12:17
Az űrkapszula magyar idő szerint 13 óra 5 perckor kezdheti meg a leválást az ISS-ről.
Nemzetközi Emmanuel Macron sokat költ arra, ha Putyin végre féljen tőle
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 10:51
Ezért a francia elnök megduplázza a védelmi kiadásokat.
Nemzetközi Trump bepöccent, hamarosan amerikai fegyverek potyoghatnak Moszkvára?
Litván Dániel | 2025. július 14. 10:18
Úgy tűnik, az amerikai elnök megunta Putyin játszadozását, és akár Moszkvát is elérő támadó fegyvereket adna át Ukrajnának. Zelenszkij most jól játszotta ki a lapjait, a számlát pedig az európaiák állják majd.
Nemzetközi Putyin aggódhat, soha nem látott szankciókra készül Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:17
Akár 500 százalékos vám is jöhet.
Nemzetközi Robert Ficót győzködik, hogy ne segítse Putyint
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 07:49
A cseh miniszterelnök mindent bevet a meggyőzés érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG