3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Veszélybe került az Egyesült Államok és Indonézia között júliusban létrejött kereskedelmi egyezmény, miután Jakarta visszalépett több, a megállapodás részeként vállalt kötelezettségétől – közölte kedden egy amerikai tisztviselő.

„Visszakoznak attól, amiben júliusban megállapodtunk” – mondta a névtelenséget kérő tisztviselő, részletek nélkül hagyva, mely konkrét vállalások kérdőjeleződtek meg az indonéz fél részéről – tudta meg a Reuters.

Az indonéz vezetés szerdán erre reagálva azt közölte, hogy a két ország közötti tárgyalások tovább folynak, és eddig nem merültek fel konkrét vitás pontok.

„A tárgyalási folyamat dinamikája normális. Az indonéz kormány abban bízik, hogy hamarosan mindkét fél számára előnyös megállapodás születhet” – mondta Haryo Limanseto, az indonéz Gazdasági Ügyek Minisztériumának szóvivője.

A minisztériumot Airlangga Hartarto vezeti, aki az Egyesült Államokkal folytatott vámügyi egyeztetések főtárgyalója. Egy indonéz kormányzati forrás szerdán arról beszélt, hogy a szöveg végső „harmonizációjára” még szükség van.

Az indonéz elnök, Prabowo Subianto 2025 júniusában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is talélkozott
Az indonéz elnök, Prabowo Subianto 2025 júniusában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is talélkozott
Fotó: Wikipédia/Laily Rachev - Biro Pers Sekretariat Presiden

Azok a vámok

A két ország júliusban jelentette be, hogy Indonézia vállalta: eltörli az amerikai termékek több mint 99 százalékára kivetett vámokat, és megszünteti az összes amerikai céget érintő nem vámjellegű korlátozást. Cserébe Washington 32 százalékról 19 százalékra csökkenti az indonéz termékeket fenyegető vámokat.

Donald Trump amerikai elnök július 15-én jelentette be a megállapodást, „óriási győzelemnek” nevezve azt az amerikai autógyártók, technológiai cégek, munkavállalók, farmerek, állattenyésztők és gyártók számára.

Az amerikai tisztviselő szerint azonban az indonéz tárgyalók arról tájékoztatták Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselőt, hogy Jakarta nem tud elfogadni bizonyos kötelező vállalásokat, és módosítani szeretné azokat. Ez az amerikai fél megítélése szerint rosszabb feltételeket eredményezne, mint amilyeneket az Egyesült Államok a közelmúltban Malajziával és Kambodzsával kötött.

A Financial Times korábban arról írt, hogy az amerikai tisztviselők úgy látják: Indonézia „visszalép” az ipari és mezőgazdasági amerikai export előtt álló nem vámjellegű korlátok felszámolására tett vállalásoktól, valamint a digitális kereskedelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalásoktól.

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a múlt héten a New York Times Dealbook rendezvényén úgy fogalmazott: Indonézia „kissé vonakodóvá vált” a kereskedelmi megállapodást illetően, de részletekbe nem bocsátkozott. Malajzia ezzel szemben „jó partnernek” bizonyult, és több ezer vámtételt törölt, így a két ország közti kereskedelem sokkal akadálytalanabbul folyik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Szlovénia is küld katonákat Grönlandra
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 13:15
A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására – közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
Nemzetközi Marco Rubio és Tony Blair is helyet kapott Trump gázai béketestületében
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 12:27
Többek között Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner, az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio és a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair is tagja lett a gázai béketestületnek, amit az amerikai elnök vezet.
Nemzetközi A Moody's diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 08:10
Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, Aaa szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
Nemzetközi Moszkva szerint teljes egészében az oroszok kezén van Kupjanszk
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 19:37
Teljes egészében orosz ellenőrzés alatt áll a Harkiv megyei Kupjanszk, annak ellenére, hogy az ukrán fegyveres erők megpróbáltak behatolni a városba – jelentette Szergej Kuzovlev, az Ukrajnában harcoló orosz Nyugat csapatcsoportosítás parancsnoka pénteken Andrej Belouszov védelmi miniszternek.
Nemzetközi A németek segítenek fűteni Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 19:16
Elkülönít 60 millió euró kiegészítő forrást Németország, hogy segítsen Ukrajnának megbirkózni az energiaellátási nehézségekkel, amelyeket a legutóbbi orosz támadások okoztak – jelentette be pénteken Johann Wadephul német külügyminiszter berlini sajtótájékoztatóján, miután találkozott osztrák hivatali partnerével, Beate Meinl-Reisingerrel.
Nemzetközi Rejtélyes fegyverszállítmányt kapott Ukrajna pénteken
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 16:31
Csak annyit árult el Zelenszkij, hogy légvédelmi rakétákról van szó.
Nemzetközi Nem fogja elhinni, mekkora nyereséget termelt az egyik amerikai nagybank
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 15:31
Négymilliárd dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon 1463 milliárd (!) forintot – három hónap alatt.  
Nemzetközi Elmagyarázta a lengyel kormány, miért nem küld katonákat Grönlandra
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 14:22
Lengyelország meg akarja őrizni a NATO egységét, ezért nem küld katonákat Grönlandra az európai misszió keretében – közölte a lengyel nemzetvédelmi miniszter pénteken Varsóban, a litván hivatali kollégájával tarott sajtóértekezleten.
Nemzetközi Szisztematikusan hazudik az orosz vezetés az ukrán frontról amerikai elemzők szerint
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 14:01
Azt a hamis látszatot próbálják kelteni szerintük, mintha az ukrán hadsereg az összeomlás szélén állna. Putyin pedig nem enged a béke kérdésében.
Nemzetközi Megcsörrent Putyin telefonja – de most nem Ukrajnáról beszélt
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:16
Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök – közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG