3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Izrael és Irán konfliktusa súlyosbodik.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az AP híre szerint úgy fogalmazott, hogy már 2024 novemberében elrendelte egy támadási terv előkészítését, nem sokkal azután, hogy likvidálták Hasszan Naszrallát, az Irán által is támogatott libanoni Hezbollah militáns szervezet vezetőjét.

Szavai szerint akkoriban Izrael arra számított, hogy Irán gyors ütemben kezdi majd fejleszteni nukleáris programját. Netanjahu közölte, hogy az eredeti terv szerint a támadást áprilisban hajtották volna végre, de elhalasztották.

A videóüzenetben Netanjahu azt is elmondta, hogy Izrael előzetesen tájékoztatta az Egyesült Államokat az iráni célpontok elleni támadásról. Kijelentette:

„Tudtak a támadásról. Hogy mit tesznek most, azt Trump elnökre bízom.”

Trump és Netanjahu egyeztettek
Trump és Netanjahu egyeztettek
Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Trump: mindenről tudtunk

Netanjahu állítását Donald Trump amerikai elnök is megerősítette: szavai szerint „mindenről tudtak” Izrael iráni csapásai kapcsán. Trump egy telefonos interjúban úgy fogalmazott, hogy nem világos, Iránnak maradt-e működőképes nukleáris programja az izraeli csapások után.

Azt is elmondta, hogy vasárnapra továbbra is terveznek nukleáris tárgyalásokat Iránnal, de nem biztos benne, hogy ezek meg is valósulnak. Mint mondta:

„Még nem késő Irán számára, hogy megállapodást kössön. Megpróbáltam megóvni Iránt a megaláztatástól és a pusztulástól.”

Egy másik interjúban Trump úgy fogalmazott, hogy a légicsapástól azt várja, hogy ismét a tárgyalóasztalhoz kényszeríti a teheráni vezetést nukleáris programjának lezárásáról.

Az elnök arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban többször beszélt telefonon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. A két politikus hétfői telefonbeszélgetéséről a hét elején hivatalos bejelentés is született, ami szerint akkor Donald Trump még próbálta lebeszélni az izraeli kormányfőt az Irán elleni támadásról, az amerikai-iráni diplomáciai tárgyalások eredményességében bízva.

Amerikai tisztségviselők pénteken arról számoltak be, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjébe, Izrael partjainak közelébe vezényeltek két amerikai hadihajót arra az esetre, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak.

Az amerikai külügyi tárca emellett figyelmeztetést is kiadott az Iránban tartózkodó és oda készülő amerikaiaknak. Mint írták:

Senki ne utazzon Iránba, semmilyen okból. Azok, akik jelenleg Iránban tartózkodnak, azonnal hagyják el az országot. Akik nem tudnak távozni, maradjanak biztonságos helyen. Az amerikai állampolgárok komoly és növekvő veszélynek vannak kitéve a térségben.

Kemény válaszcsapás jöhet

Az Irán által adott katonai és más jellegű válaszra Izrael is számít, hiszen ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, Izrael világszerte bezárja átmenetileg nagykövetségeit, és állampolgárait is óvatosságra intette. Emellett Netanjahu úgy nyilatkozott: több hullámban várható iráni megtorlás az izraeli csapásokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump bepöccent, hamarosan amerikai fegyverek potyoghatnak Moszkvára?
Litván Dániel | 2025. július 14. 10:18
Úgy tűnik, az amerikai elnök megunta Putyin játszadozását, és akár Moszkvát is elérő támadó fegyvereket adna át Ukrajnának. Zelenszkij most jól játszotta ki a lapjait, a számlát pedig az európaiák állják majd.
Nemzetközi Putyin aggódhat, soha nem látott szankciókra készül Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:17
Akár 500 százalékos vám is jöhet.
Nemzetközi Robert Ficót győzködik, hogy ne segítse Putyint
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 07:49
A cseh miniszterelnök mindent bevet a meggyőzés érdekében.
Nemzetközi Példátlan dologra készül III. Károly és Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 06:37
Szeptember második felében tesz állami látogatást Nagy-Britanniában a brit uralkodó vendégeként Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Nem jött be Orbán Viktor reménye, de Von der Leyen így is nagy csata előtt áll
Kollár Dóra | 2025. július 14. 05:42
Megúszta a bukást a Bizottság elnöke, de a nehézségeknek nincs vége.
Nemzetközi Megsebesült az iráni elnök az izraeli támadások idején
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 16:57
Csapást mértek az épületre, ahol Maszúd Peszeskján is tartózkodott, menekülés közben sérült meg az elnök.
Nemzetközi Be kéne foltozni a csernobili szarkofágot, az óra ketyeg
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 14:49
Kilyukadt a sérült reaktort takaró szerkezet.
Nemzetközi Az online vásárlás sötét oldala: ezt érdemes tudnia annak, aki gyakran rendel
László Éva Lilla | 2025. július 13. 14:14
Sem üzletileg, sem környezetvédelmi szempontból nem kifizetődő a dömpingszerű ingyenes áruvisszaküldés. Az online értékesítéssel foglalkozó piacvezető cégek egy része ezért különféle szigorításokkal igyekszik gátat szabni a rendszeres és vég nélküli csomagvisszaküldéseknek.
Nemzetközi Bosszút állt az ukrán titkosszolgálat? „A bűnözőket likvidálták”
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 13:48
Csütörtökön lőtték le az ukrán titkosszolgálat tisztjét, gyorsan megtalálták a tetteseket.
Nemzetközi Példátlan vérengzésbe kezdenek Trumpék az amerikai külügyben
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 11:42
A kritikusok szerint veszélybe kerülhet a feladatok ellátása és a veszélyekre való reagálás is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG