3p

Az adóhivatal büntetőeljárást folytat.

A nyomozás során több arra utaló bizonyíték keletkezett, amely szerint a Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállítás háttere tisztázatlan, a páncélozott autóban szállított pénz és arany eredete és felhasználása is bűncselekményt vethet fel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Mint írták, a NAV büntetőeljárást folytat pénzmosás bűncselekmény gyanújával a Magyarországon keresztülhaladó nagy mennyiségű ukrán készpénz és aranytömb forgalommal összefüggésben.

Az ukrán konvoj által szállított készpénz kapcsán a pénzügyi nyomozók többek között azt állapították meg, hogy a páncélozott pénzszállító autókban kizárólag frissen nyomtatott bankjegyek (euró és dollár) voltak, amelyek korábban nem kerültek forgalomba. Az eurót az olasz jegybank nyomtatta, a szállítások hátterében az ukrán Oshadbank mellett egy lengyel és egy gibraltári bank is fellelhető – írták.

A NAV előterjesztést tett a nyomozás törvényességi felügyeletét ellátó főügyészségnek európai nyomozási határozat kibocsátására Ausztria és Lengyelország felé.

Megjegyezték, hogy a nyomozás során több arra utaló bizonyíték keletkezett, amely szerint a Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállítás háttere tisztázatlan, a páncélozott autóban szállított 40 millió dollár és 35 millió eurónyi készpénz, valamint 9 kilogramm aranytömb eredete és felhasználása is bűncselekményt vethet fel.

Több éves videó?

A NAV állításainak bizonyítására egy videót is közzétett, amelyen az látszik, hogy egy férfi – a NAV állítása szerint a március elején elfogott ukrán pénzszállítókat felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy – egy benzinkút WC-jében a lehajtott pelenkázónál valamit ír, illetve pecsétel.

A HVG cikkében hozzáteszi, a hivatal szerint az ukránok felvették videóra, amint épp a szállított pénzhez kapcsolódó dokumentumokat hamisítják – a NAV ugyanis azt állítja, hogy a bankjegyek korábban nem voltak forgalomban –, és arról beszélgetnek, hogy ne fentről vegyék, mert „így látszik a korrupciós pénz”.

A lap szemléje szerint ugyanakkor az ukrán Oscsadbankot képviselő ügyvéd a Telexnek azt írta:

A közzétett videófelvétel 2023-ban készült, semmilyen kapcsolata nincs az elfogott szállítmánnyal, és a legénység kihallgatásakor fel sem merült ilyen kérdés a hatóság részéről.

Azt is hozzátette, hogy a felvételen nem hangzott el bűncselekmény elkövetésére való utalás.

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nem véletlenül hallgat Trump Orbán Viktor bukásáról – az Egyesült Államokban is nagyot szólt a magyar választás eredménye
Litván Dániel | 2026. április 13. 13:17
Akárki is lesz majd Donald Trump utódja, Magyar Péter útját kell járnia? Így fogadták a Tisza győzelmét az Atlanti-óceánon túl. De mi lesz a védőpajzzsal és a szankciós mentességgel?
Nemzetközi Még Orbán Viktor számos külföldi szövetségese is gratulált Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:01
Sorra gratulálnak külföldi állami vezetők Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének a vasárnapi országgyűlési választásokon elért kétharmados győzelemhez.
Nemzetközi Az Orbán-kormány bukásával nemcsak Oroszország, hanem Izrael is fontos szövetségest vesztett
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 10:31
Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
Nemzetközi Macron a szuverenitásvédelemről értekezett Magyar Péterrel
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 08:04
Ezáltal kell megerősíteni Európát a Magyar Péternek gratuláló francia államfő szerint.
Nemzetközi Zelenszkij bejelentkezett, azonnal összefogna Orbán Viktor legyőzőjével
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 07:18
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap éjjel küldött ünnepélyes üzenetet Magyarországra.
Nemzetközi Politikai földindulás – szalagcímekben ámuldozik a világ a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 05:53
Az elmúlt órák magyar eseményei túlmutatnak az országon, de Európán is. Ezeket írják a világban a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokról.
Nemzetközi Elkeserítő hírek jöttek az ukrajnai tűzszünetről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:35
Mit ér az a tűzszünet, amit több ezer alkalommal sértenek meg?
Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG