2p

Újabb légicsapásokat hajtott végre egymás ellen Irán és Izrael.

A New York Times izraeli hivatalos közlésekre hivatkozva azt írja, hogy a perzsa állam 35 rakétát lőtt ki Izraelre pénteken, összességében pedig minteg 520 rakétát vetett be múlt péntek óta.

Támadás érte például Észak-Izraelben Haifát, ahol a kikötő közelében fekvő lakóövezeti rész felett száll fekete füst. Az itteni épületek károsodtak, és megrongálódott egy mecset is. Dél-Izraelben a mentőalakulatok összesen hét településre vonultak ki.

Helyi közlések szerint a támadásokban legkevesebb 17 ember sérült meg, köztük hárman komolyan.   

Eközben Izrael is folytatja a hadműveleteket Iránban. A BBC az izraeli hadsereg közlésére hivatkozva péntek reggel azt írta, hogy mintegy 60 izraeli vadászgép tartózkodik az iráni légtérben, amelyek Teherán környékén és más helyszíneken vettek célba a nukleáris programhoz kötődő célpontokat, és lecsaptak az iráni nukleáris ügynökség központjára is.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség mát többször figyelmeztetett, hogy nukleáris létesítményeket soha nem szabadna támadni biztonsági okok miatt.

Az iráni egészségügyi minisztérium szerint egy újabb teheráni kórházat is szándékos támadás ért.

A háborúban izraeli oldalon eddig 25-en, iráni oldalon több százan (pontos szám nem ismert) veszítették életüket.

Eközben New Yorkban rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa annak érdekében, hogy a harci cselekmények azonnnali beszüntetésére szólítson fel. A svájci Genfben pedig Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter pénteken találkozik Nagy-Britannia, Franciaország és Németország külügyminiszterével, valamint az Európai Unió külügyi vezetőjével a konfliktus csillapítása édekében.  


         

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Milliónyi ázsiai vendégmunkás jöhet az Urálba?
Elek Lenke | 2025. július 19. 18:26
Miközben állítólag foggal-körömmel harcolnak a „migránsok” ellen, bizonyos területeken nagy a munkaerőhiány, (hiszen a háború éppen a fiatal férfiak létszámát csökkenti – de erről nem esik egy szó se a Kommerszant orosz napilap cikkében), ezért az orosz vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy több külföldi munkavállalót, főképpen Indiából érkező vendégmunkásokat alkalmazzanak.
Nemzetközi Mekkorát robbantak az amerikai óriásbombák?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 18:09
Miután kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai bombák valójában mekkora károkat okoztak az iráni urándúsító létesítményekben, Trump elnök posztolt a közösségi médiában.
Nemzetközi Együtt tüntet a szélsőjobb a fociszurkolókkal Lengyelországban a migráció ellen
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 17:20
A Konföderáció ellenzéki tömörülés kezdeményezésére szombaton mintegy nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban is tartottak tüntetéseket a kormány és az Európai Unió (EU) migrációs politikája ellen. Ellentüntetők is utcára vonultak.
Nemzetközi A techcégek a bűnözők bőre alá is behatolnának – Angliában
Bózsó Péter | 2025. július 19. 14:51
A technológiai cégek a brit igazságügyi miniszterrel folytatott júniusi találkozójukon javasolták ezt.
Nemzetközi Kezdhetünk aggódni? Kína a világ legnagyobb gátját építi meg Tibetben
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 14:05
India aggódva figyeli, amit Tibetben kezdett el Kína.
Nemzetközi Súlyos támadás érhette a Gazpromot – visszaküldik a céget a középkorba?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 12:43
Egy ukrán lapnak olyan információkat adtak át, amelyek szerint betörtek a Gazprom rendszereibe, és ott komoly károkat okoztak. Az információkat egyelőre nem hitelesítették.
Nemzetközi Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 09:01
Izrael szerdán támadta meg Szíriát, néhány nap után lezárulhat a vérontás.
Nemzetközi A Trump-éra legmeredekebb ügye: mekkora bajba került az elnök?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:44
Trump továbbra is tagadja, hogy ő küldött pajzán levelet a szexuális ragadozó Epsteinnek – 10 milliárd dolláros pert indított a sajtó ellen.
Nemzetközi Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:23
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG