2p

Köztük a delegációt szállító gép típusa is.

Az e heti washingtoni magyar–amerikai csúcstalálkozó két fő témája az ukrajnai béketeremtés, illetve a kétoldalú gazdasági és energetikai együttműködés – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a washingtoni csúcstalálkozót megelőző sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy ez lesz már a hatodik klasszikus kétoldalú találkozó Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump elnök között. Emlékeztetett, hogy az első hivatalos kétoldalú találkozóra Donald Trump első hivatali ciklusa alatt került sor 2019-ben, és azóta további négy alkalommal találkoztak.

Továbbra is megrendezné a magyar kormány a Trump-Putyin csúcsot

Kifejtette, hogy a találkozón az ukrajnai béketeremtés lehetősége fontos napirendi pont lesz, és Magyarország továbbra is készen áll helyszínt biztosítani az amerikai–orosz békecsúcshoz, ha az előkészítő munkálatok sikeresek lesznek. Szijjártó Péter ezután elmondta, hogy az ülésen egy nagy gazdasági és energiaegyüttműködési csomag is terítéken lesz, amelynek előkészítésén az utóbbi hetekben sokat dolgoztak a felek.

Hogy jutnak el az Egyesült Államokba?

Elárulta, a miniszterelnöki delegáció a Wizz Air repülőgépével utazik az Egyesült Államokba. A küldöttségnek több kormánytag, több nagyvállalat vezetője, valamint újságírók és kutatóműhelyek vezetői is tagjai lesznek. „A miniszterelnök és Donald Trump elnök tárgyalása mellett a miniszterek és a vállalatvezetők külön kétoldalú tárgyalásokat is folytatnak majd partnereikkel, kormányzati vezetőkkel és vállalatvezetőkkel egyaránt” – tudatta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nagy pakkot kapott a kazah elnök Washingtonban, Orbán Viktornak adta át a kilincset
Bózsó Péter | 2025. november 9. 18:34
Donald Trump amerikai elnök a héten Kaszim Zsomart Tokajevet is fogadta a hivatalában, és vele együtt öt közép-ázsiai vezetőt az úgynevezett C5+1 formátum keretében.
Nemzetközi Az oroszok üzentek Trumpnak: a nukleáris meghajtású rakéta nem atomfegyver
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 15:59
Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Nemzetközi A brit légierő is beszáll az oroszoknak tulajdonított drónok elleni harcba
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 15:38
Nagy-Britannia a Királyi Légierő szakértőit küldi Belgiumba, hogy segítsenek az ország repülőtereit fenyegető drónok elleni küzdelemben. A múlt héten drónok zavarták meg a légikikötők forgalmát, jelentős fennakadásokat okozva – bár bizonyíték nincs, de az akciókat sokat Oroszországnak tulajdonították.
Nemzetközi Oroszország lecsapott: lenullázták az ukrán áramtermelést
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 11:43
Ukrajna legtöbb régiójában vasárnap 8-16 órán át szünetel az áramellátás – közölte az Ukrenergo állami áramszolgáltató, miután az orosz támadások az ország áramtermelési kapacitását „nullára” csökkentették.
Nemzetközi Ukrajna gondja a Tiszával: hajsza a külföldre szökő férfiak után
Bózsó Péter | 2025. november 9. 10:34
Az országot ért orosz invázió után Ukrajna megtiltotta, hogy a 18 és 60 év közötti férfiak elhagyják az országot, bár a közelmúltban enyhített a szabályokon a 18 és 22 év közöttiek számára. Akik nem kívánnak a behívás lehetőségével szembenézni, illegálisan lépik át a határt. Közülük sokan távoznak így Romániába.
Nemzetközi Trump barátságának ára: újabb ezermilliárdos tételre derült fény
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 08:21
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről a honvédelmi miniszter beszélt szombaton a közmédiának nyilatkozva, hozzátéve: 3-5 éves beszerzési periódusban lehet gondolkodni a beszerzést illetően, az amerikai kongresszusi felhatalmazás után.
Nemzetközi Elfogatóparancsot adott ki Netanjahu ellen egy NATO-tagország
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 16:47
Törökország népirtással vádolja az izraeli miniszterelnököt és több miniszterét.
Nemzetközi Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 16:16
A magyar miniszterelnök és a külgazdasági és külügyminiszter időkorlát nélküli mentességről beszél az olaj- és gázszankciók esetében, egy fehér házi forrás ugyanakkor csak egy évről. 
Nemzetközi UPS-tragédia: a korábbi karbantartásokat vizsgálják, és jó okkal
Litván Dániel | 2025. november 8. 14:51
Még mindig lehetnek újabb áldozatok a tűzgolyóként megsemmisült UPS-gép balesetének helyszínén. De miért terelődött gyorsan a vizsgálat a korábbi karbantartások irányába?
Nemzetközi Egy alku háttere: 200 milliárd forintért vesz amerikai LNG-t az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 13:31
Az amerikai nagykövetség érdekes részleteket közölt a pénteki Trump-Orbán megállapodásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG