2p

 A tartós biztonságot azonban a diplomácia építi.

Az Európai Unió mindig is egyértelművé tette, hogy Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy atomfegyverhez jusson, a tartós biztonságot azonban a diplomácia, nem pedig katonai fellépés építi – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában vasárnap.

Kaja Kallas közölte, hogy az Európai Unió szorosan figyelemmel kíséri a közel-keleti helyzetet, és aggodalmát fejezi ki az eszkaláció miatt, amely – mint kiemelte – az Irán elleni izraeli légcsapásokat és Irán válaszát követően a Közel-Kelet destabilizálódásával fenyeget.

Az EU megerősíti szilárd elkötelezettségét a regionális biztonság mellett, beleértve Izrael állam biztonságát is, és felszólítja az összes felet, hogy tartsák be a nemzetközi jogot, tanúsítsanak önmérsékletet, és tartózkodjanak a további olyan lépésektől, amelyek súlyos következményekkel, például radioaktív anyagok kibocsátásával járhatnak - fogalmazott.

Közölte: az EU aggodalmát fejezi ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legutóbbi jelentése miatt is, amely megállapította, hogy Irán nem teljesíti az atomsorompó-szerződés szerinti jogilag kötelező érvényű kötelezettségeit.

„Úgy gondoljuk, hogy a diplomáciának kell győzedelmeskednie” - fogalmazott Kallas, majd hangsúlyozta: az EU továbbra is hozzájárul minden diplomáciai erőfeszítéshez a feszültségek csökkentése és az iráni nukleáris kérdés tartós megoldásának megtalálása érdekében. Ez csak tárgyalásos megállapodás révén lehetséges – tette hozzá az uniós főképviselő.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Milliónyi ázsiai vendégmunkás jöhet az Urálba?
Elek Lenke | 2025. július 19. 18:26
Miközben állítólag foggal-körömmel harcolnak a „migránsok” ellen, bizonyos területeken nagy a munkaerőhiány, (hiszen a háború éppen a fiatal férfiak létszámát csökkenti – de erről nem esik egy szó se a Kommerszant orosz napilap cikkében), ezért az orosz vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy több külföldi munkavállalót, főképpen Indiából érkező vendégmunkásokat alkalmazzanak.
Nemzetközi Mekkorát robbantak az amerikai óriásbombák?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 18:09
Miután kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai bombák valójában mekkora károkat okoztak az iráni urándúsító létesítményekben, Trump elnök posztolt a közösségi médiában.
Nemzetközi Együtt tüntet a szélsőjobb a fociszurkolókkal Lengyelországban a migráció ellen
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 17:20
A Konföderáció ellenzéki tömörülés kezdeményezésére szombaton mintegy nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban is tartottak tüntetéseket a kormány és az Európai Unió (EU) migrációs politikája ellen. Ellentüntetők is utcára vonultak.
Nemzetközi A techcégek a bűnözők bőre alá is behatolnának – Angliában
Bózsó Péter | 2025. július 19. 14:51
A technológiai cégek a brit igazságügyi miniszterrel folytatott júniusi találkozójukon javasolták ezt.
Nemzetközi Kezdhetünk aggódni? Kína a világ legnagyobb gátját építi meg Tibetben
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 14:05
India aggódva figyeli, amit Tibetben kezdett el Kína.
Nemzetközi Súlyos támadás érhette a Gazpromot – visszaküldik a céget a középkorba?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 12:43
Egy ukrán lapnak olyan információkat adtak át, amelyek szerint betörtek a Gazprom rendszereibe, és ott komoly károkat okoztak. Az információkat egyelőre nem hitelesítették.
Nemzetközi Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 09:01
Izrael szerdán támadta meg Szíriát, néhány nap után lezárulhat a vérontás.
Nemzetközi A Trump-éra legmeredekebb ügye: mekkora bajba került az elnök?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:44
Trump továbbra is tagadja, hogy ő küldött pajzán levelet a szexuális ragadozó Epsteinnek – 10 milliárd dolláros pert indított a sajtó ellen.
Nemzetközi Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:23
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG