2p

Magyarországnak érdeke az ENSZ fennmaradása és hatékony működése, ezért a kormány készen áll részt venni a világszervezet valódi, gyors reformjára irányuló közös munkában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a New York-i látogatását követően.

A minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon a szakpolitikákért felelős ENSZ főtitkár-helyettessel, Guy Ryderrel folytatott megbeszélése után, hogy a világszervezet súlyos kihívások előtt áll, így a vezetőknek ki kellene végre mozdulniuk a komfortzónájukból, ha meg akarják menteni az intézményt, amely mára az utolsó valóban univerzális, mindenkit befogadó, kelet-nyugati párbeszédet lehetővé tevő platform.

Donald Trump kritikái jogosak, az ENSZ ma nem működik hatékonyan, sok esetben a liberális mainstream akadályozza, így gyakran inkább a tagállamok fejére nő, mintsem, hogy segítené őket

- hangsúlyozta.

A helyzet azonban orvosolható: meg kell szüntetni a párhuzamosságokat, áramvonalasítani kell a szervezetet, le kell vágni a felesleges költségeket, és a valódi globális kihívásokra kell koncentrálni - tette hozzá.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarországnak érdeke az ENSZ fennmaradása és hatékony működése, ezért a kormány készen áll részt venni a szervezet valódi, gyors reformjára irányuló közös munkában.

Éppen Budapest bizonyította: az ENSZ működésének decentralizációja a jó irány, Budapesten számos ENSZ-intézmény működik hatékonyan, és mi készen állunk még több befogadására - húzta alá.

De az ENSZ vezetői nem ülhetnek a New York-i elefántcsonttoronyban, most tényleg változtatásokra van szükség. Ha ezt nem értik meg, azzal végleg veszélybe sodorhatják ezt az egyébként nagyszerű nemzetközi szervezetet - összegzett.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Ne legyenek naivak” – Putyin szerint nem lesz gyors békekötés
Wéber Balázs | 2025. március 22. 10:39
A jövőre nézve árulkodó és Európa szempontjából is figyelemre méltó megjegyzéseket ejtett el Vlagyimir Putyin nemrég egy bizalmas üzleti találkozón. Ezek szerint nem lesz gyors megegyezés Ukrajna ügyében, a háború előtti idők egyhamar nem fognak visszatérni, az orosz hadsereg pedig hajlandó megállni – ha elismerik orosznak a már elcsatolt területeket.
Nemzetközi Fekete év: minden eddiginél több bevándorló vesztette életét
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 09:07
Sosem vesztették ennyien életüket a migrációs útvonalakon.
Nemzetközi Óriási üzletet kapott a Boeing Donald Trumptól
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 08:33
A Boeing cég gyárthatja az Egyesült Államok legújabb, hatodik generációs vadász-repülőgépeit, az F-47-eseket – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Nemzetközi Az ENSZ emberi jogi főbiztosa keményen odaszólt a magyar kormány döntése miatt
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 20:02
Szerinte diszkriminatív a Pride-ot érintő magyar gyülekezési törvénymódosítás.
Nemzetközi Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába egy nemzetközi békemisszió részeként
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 18:43
„Nagyon konkrét számokról beszélünk, de minden ország részéről elköteleződésre van szükség ebben a koalícióban.”
Nemzetközi Így hatástalanítaná Orbán Viktort egy német elemző
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 16:45
Egy német elemző szerint ideje, hogy az EU visszatartsa a támogatásokat, elszigetelje Orbánt, és megvonja Magyarország szavazati jogát.
Nemzetközi Elon Musk dühbe gurult: „Meg fogják találni őket”
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 15:25
Elon Musk hamis állításokkal vádolja a Pentagon munkatársait, és büntetőeljárást sürget ellenük.
Nemzetközi Pénz, luxusutazások, meccsjegyek: korrupciós botránytól hangos Brüsszel
Bózsó Péter | 2025. március 21. 15:06
Brüsszelt újabb korrupciós botrány rázza meg, amelyben a Huawei állítólagos befolyásszerzési kísérlete áll a középpontban. A belga ügyészség korrupció és bűnszervezetben való részvétel miatt négy személy ellen emelt vádat, míg egy ötödiket pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozás szerint a vállalat politikai döntéshozókat próbált megvesztegetni pénzzel, luxusutazásokkal és ajándékokkal, hogy saját érdekeit érvényesítse.
Nemzetközi Áttörés Németországban: szabad utat kapott a költekezés
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:50
A Bundesrat is jóváhagyta a német adósságcsomagot, amely védelmi és klímacélú kiadásokat tesz lehetővé.
Nemzetközi Leépítésbe kezd a Mercedes, hatalmas lelépési pénzt lehet kapni
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:07
Azoknak, akik önként jelentkeznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG