3p

Jól teljesített a pénzintézet.

Kimagasló növekedést és eredményességet hozott a Gránit Bank digitális banki stratégiája, tavaly minden eddiginél eredményesebb évet zártak - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a pénzintézet közgyűlését követő sajtótájékoztatón.

Az adózás előtti eredmény 189 százalékkal 13,8 milliárd forintra nőtt tavaly, az adózott eredmény 195 százalékos növekedéssel 11,251 milliárd forint lett. A közgyűlés döntése értelmében a nyereséget eredménytartalékba helyezik. Eddigi működése során a Gránit Bank közel 20 milliárd forint adózás utáni eredményt termelt, ami a bank tőkéjét növeli, tekintettel arra, hogy a tulajdonosok egyetlen alkalommal sem vettek ki osztalékot. A tőkemegfelelési mutató a múlt év végén 20 százalék felett volt, a bank tőkéje pedig 2022-ben közel 30 milliárd forinttal nőtt, tőkeemelés és az adózás utáni eredmény eredménytartalékba helyezése miatt - ismertette az elnök-vezérigazgató. Hozzátette: a tervek alapján az előző évi eredményt és a mérlegfőösszeget az idén ismét túl fogja teljesíteni a bank.

A bank mérlegfőösszege 49 százalékkal 1019 milliárd forintra nőtt 2022 végére. A betétállomány 67 százalékos növekedéssel 674 milliárd forintra, az eszközállomány 40 százalékkal 436 milliárd forintra nőtt. A betét és refinanszírozás 788 milliárd forint volt. A pénzintézet 104 ezer ügyfélszámlát kezelt 2022 végén. A nem-teljesítő hitelek (NPL) rátája mindössze 0,02 százalék, amely érték bőven a hazai bankszektor átlaga alatt marad - mondta Hegedüs Éva.

Erős éven van túl a pénzintézet. Fotó: Gránit Bank
Erős éven van túl a pénzintézet. Fotó: Gránit Bank

Az Equilor-részesedés megvásárlása már lezárult

A Gránit Bank az előző évben lezárta az Equilor tranzakciót, 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerzett az Equilor Befektetési Zrt.-ben, jelenleg folyamatban van a Diófa Alapkezelő megvásárlása, az akvizíciókkal a bank erősíteni tervezi szerepét a teljes hazai pénzügyi szektorban. A 2022-es bankcsoport szintű eredményekben az Equilor Befektetési Zrt. teljesítménye már megjelenik - mondta az elnök-vezérigazgató. A csoportszinten kezelt számlák száma elérte a 118 ezret, a kezelt vagyon nagysága pedig meghaladta az 1300 milliárd forintot tavaly.

A költség-bevétel arány 43,9 százalékos volt, ami 20 százalékkal jobb az előző évi értéknél (a piaci átlag 60,4 százalék volt). Bankadó, extraprofit adó és tranzakciós illeték nélkül a költség-bevétel arány 34,9 százalékos. 2022-ben a saját tőke arányos nyereség meghaladta a 25 százalékot, ami több mint kétszerese a hitelintézeti rendszer átlagának - ismertette.

Megújul az alkalmazás

Kitért arra, hogy június elsejétől megújítják a mobilbanki alkalmazást, és számos új funkciót vezetnek be, példaként említette az azonnal használható digitális kártyafunkciót. Új kényelmi szolgáltatás továbbá, hogy a banki mobilalkalmazásból az állampapír vásárlás menüpontra kattintva azonosított videóbank hívás keretében, fizikai jelenlét és ügyfélkapu nélkül közvetlenül indítható állampapír-vásárlás, illetve értékpapírszámla-nyitás. A Gránit Bank a digitális platformra fókuszáló befektetési szolgáltatási, privátbanki ajánlatával a jövő év első negyedévében tervezi a piacra lépést.

Hegedüs Éva kérdésre válaszolva közölte: a magas kamatkörnyezetben nem lehet piaci alapon hitelezni, ezért szektorszinten az államilag támogatott hitelek hajtják a vállalati hitelezést, olyan növekedés nem lesz, mint az elmúlt időszakban. Jelenleg nem terveznek tőkeemelést, nincs szüksége rá a banknak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG