3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,59 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel 108 029,49 pontos új történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, az OTP minimális emelkedése pedig új csúcsot jelent – számol be róla az MTI.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a budapesti tőzsde a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat ellenére pozitív tartományban zárt átlagos forgalom mellett, az emelkedést a Richter vezette, amely csütörtökön közli harmadik negyedéves eredményét. Az Egyesült Államokban több Wall Street-i cégvezér a technológiai papírok túlértékeltségére hivatkozva korrekcióra figyelmeztetett, Európában pedig profitrealizálás miatt estek az árfolyamok – jegyezte meg.

A Richter vezette a jó szériát kedden
A Richter vezette a jó szériát kedden
Fotó: Richter

  • A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2920 forintra erősödött 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,03 százalékkal 32 500 forintra nőtt, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1760 forinton stagnált, forgalma 656,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,45 százalékkal 10 500 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 179,90 ponton zárt kedden, ez 65 pontos, 0,63 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,14 százalék plusszal, a frankfurti DAX-index 0,77 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,52 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,26 százalékkal csökkent. Milánóban 0,09 százalékos indexemelkedéssel, Madridban 0,09 százalékos veszteséggel zárult a kereskedés

  • Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,31 százalékos, az S&P 500-as index 0,77 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,33 százalékos veszteséggel állt.
  • Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,36 dollárral, 0,55 százalékkal, 64,53 dollárra csökkent.
  • Az arany határidős jegyzése 3981,12 dolláron állt unciánként, 0,82 százalékos (32,88 dolláros) gyengüléssel.
  • Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, decemberi jegyzésében 2,02 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 32,38 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 36,14 eurón, egy éve 38,54 eurón, két éve 43,23 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32200 31970 32540 +0,63% 0 0 14 394 468 580 HUF 2025-11-12 17:12:24
MOL 3084 3020 3084 +2,12% 0 0 5 628 843 532 HUF 2025-11-12 17:05:03
MTELEKOM 1800 1774 1816 +1,01% 0 0 742 972 560 HUF 2025-11-12 17:05:21
RICHTER 9890 9850 9955 +0,25% 0 0 1 809 187 745 HUF 2025-11-12 17:10:50
OPUS 530 527 535 0,00% 0 0 104 852 909 HUF 2025-11-12 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált ma a forint!
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 18:35
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megint rekord dőlt Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 920,57 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 108 149,88 ponton, új csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Epekedve várják a kormányzati leállás végét az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 16:03
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mégse ebbe fektessünk? Vesztébe rohanhat az ezüst az árrobbanással
Czwick Dávid | 2025. november 12. 10:01
Ipari vonatkozása miatt szakértők szerint hegyomlásra hasonlító jelenséggel kerülhet szembe az ezüst.
Részvény / Deviza / Áru A bankadó mozgathatja az OTP papírjait
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 09:32
A bankadó emelésének híre kedden lerántotta az OTP árfolyamát.
Részvény / Deviza / Áru Arcizma se rándul, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 07:37
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napjuk volt a legnagyobb kapitalistáknak
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 06:24
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Már mindent leszüreteltek, a forint későn érkezett
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 19:26
A magyar fizetőeszköz gyengélkedett a keddi bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta le Budapestet, miközben Európa emelkedett
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 19:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Nem tört ki az öröm az amerikai tőzsdenyitáskor
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 15:58
Az S&P 500 és a Nasdaq kedden alacsonyabban nyitott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG