2p

Elemi erejű ugrást láthattunk a kőolaj világpiaci áránál.

2022 óta most először ismét 100 dollár felett jár a két meghatározó kőolajfajták hordónkénti világpiaci jegyzése. Néhány órával a hétvégi árupiaci nyitást követően a WTI (West Texas Intermediate) nyersolajtípus ára közel 120 dollárig ugrott fel, de magyar idő szerint hétfőn kora reggel is még 27 százalékot meghaladó, kíméletlen drágulással 115 dollár környéki áron adják-veszik a kereskedők az ásványolajat a főbb határidős piacokon. A másik meghatározó olajtermék, a Brent (északi típusú) hordónkénti ára is 116 dollár felett jár. 

Hasonló árszinteken négy éve, 2022 nyara óta nem járt az energiahordozó jegyzése. A nyersolaj ára mellett a piacok feszülten figyelik a közel-keleti fejleményeket.

A Perzsa-öböl olajtermelése jelentősen visszaesett, mivel az iráni konfliktus ellehetetlenítette a kivitelt a Hormuzi-szoroson keresztül. Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor kijelentette: a „rövid távú olajárak” azonnal csökkenni fognak, amint sikerül semlegesíteni az Irán felől érkező fenyegetést. 

A nyersanyag árának alaklulása sajnálatosan a magyar benzinárakat is súlyosan érintheti:

A trendekről, az okokról és a várható változásokról olvassa a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor.hu hetente jelentkező rovatát, az Mfor Üzemanyagár-figyelőt >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42720 42130 43090 +3,46% 42680 42720 41 972 260 480 HUF 2026-04-13 13:35:19
MOL 4400 4180 4400 +8,48% 4398 4400 9 503 430 118 HUF 2026-04-13 13:35:16
MTELEKOM 2388 2370 2430 +2,14% 2382 2388 3 788 236 274 HUF 2026-04-13 13:34:55
RICHTER 13040 12930 13150 +1,88% 13010 13040 3 229 430 690 HUF 2026-04-13 13:34:58
OPUS 360 315 390 -16,28% 357 359 350 945 000 HUF 2026-04-13 13:30:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megint az égbe repítették az olajárat – jön Hormuz amerikai blokádja
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:06
Donald Trrump és iráni tárgyalópartnerei megint adtak egy jó nagy adag okot az olajpiacnak, hogy kételkedjenek a konfliktus rendezésében. Ki is lőtt az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
Herman Bernadett | 2026. április 13. 10:11
Kilőtt a forintárfolyam, történelmi csúcson az OTP, a Richter és a Mol, zuhan a kormányközeli cégek árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a pesti börze – Elöntötte a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:34
A devizapiac után a részvénypiac is fellelkesült a tegnapi voksolást követően.
Részvény / Deviza / Áru Szétszakítják a forintot a választás után, évek óta nem láttunk ilyet
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 06:21
3-4 évet kell visszamenni az időben ahhoz, ha hasonlót akarunk látni az árfolyamot tekintve.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 10:21
Az amerikai tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak, a befektetők az iráni háborús híreket figyelik, illetve az is kiderült, hogy 3,3 százalékra ugrott az amerikai infláció az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt. A magyar tőzsde ma felülteljesítő volt, alaposan megmozgatták a magyar részvényeket a vasárnapi választások előtt.
Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG