3p

Közel 2 százalékos emelkedéssel áttörte a 30 ezres határt az OTP-részvények értéke, a Richter árfolyama viszont esett. Ázsiában nem alakult jól a kedd: Tokióban és Hongkongban is visszaesés történt a tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102 608,04 ponton nyitott kedden, a hétfői záróértékéhez képest minimálisan erősödött – írja az MTI. 

Az OTP árfolyama meghatározó ellenállási szintet lépett át 30 ezer forintnál, így a következő erősebb ellenállás 30 970 forintnál adódhat – mondta az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán. Hétfőn az OTP-részvények ára 1,83 százalékkal 30 100 forintra nőtt, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.

A Richter-papírok árfolyama 1,6 százalékkal 10 430 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A Mol 0,87 százalékkal 2794 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 0,33 százalékkal 1794 forintra csökkent, forgalma 444,1 millió forint volt.

Olcsóbb lett a gáz

A főbb európai tőzsdék csökkenéssel indították a keddi kereskedést. A londoni FTSE100 index 0,38 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,84 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,79 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,92 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 0,81 százalékkal, 62,81 dollárra csökkent. Az arany ára unciánként 0,22 százalékkal 4123,82 dollárra süllyedt. Az európai gázár is csökkent a kereskedés első órájának végére. A holland gáztőzsdén a legközelebbi, novemberi határidős jegyzésben 1 megawattóra 31,90 euróba került, ami 1,41 százalékkal alacsonyabb a hétfői záróértékénél.

Kilenc órakor az euró árfolyama 392,54 forintra erősödött a hétfő kora esti 391,85 forintról. A frank jegyzése 420,90 forintról 422,47 forintra emelkedett, a dollár pedig 338,54 forintról 339,26 forintra drágult. Az eurót 1,1572 dolláron jegyezték a hétfő kora esti 1,1575 dollár után.

Visszaesés Tokióban

Az ázsiai tőzsdék indexei jórészt gyengültek kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 2,68 százalékkal, 46 799 pontra esett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 1,99 százalékkal csökkent.

Az ausztrál tőzsde 0,19 százalékkal erősödött, a szöuli 0,63 százalékkal gyengült, a tajpeji pedig 0,48 százalékkal süllyedt. A sanghaji tőzsde 0,62 százalék, a hongkongi pedig 1,78 százalékos mínuszt jelzett. 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32470 31870 32470 +0,09% 0 0 13 500 085 060 HUF 2025-11-07 17:06:44
MOL 2920 2892 2940 +0,55% 0 0 850 946 660 HUF 2025-11-07 17:11:36
MTELEKOM 1780 1766 1792 -0,56% 0 0 650 818 924 HUF 2025-11-07 17:14:46
RICHTER 9850 9850 10020 -0,51% 0 0 2 804 816 205 HUF 2025-11-07 17:08:24
OPUS 538 536 544 -0,74% 0 0 139 204 798 HUF 2025-11-07 17:06:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A devizapiacon a forint nyerte a magyar-amerikai meccset
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 18:31
Közel 3 forinttal kerül kevesebbe egy dollár, mint reggel, a forint heti erősödése 1,2 százalékos. Az euró is 385 alá csúszott péntek estére, amire tavaly tavasz óta nem volt példa.
Részvény / Deviza / Áru Egy nap alatt 10 százalékot erősödött a tőzsdén a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 17:50
Az Equilor elemzője szerint a társaság annak köszönheti a szokatlan mértékű emelkedést, hogy Jászai Gellért az Egyesült Államokban tárgyal a magyar delegáció tagjaként.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszosak az európai tőzsdék pénteken, az USA-ban sem indult jól a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 15:59
A frankfurti DAX-index több mint 1 százalék mínuszban áll délután, a londoni FTSE 100 is megközelíti az 1 százalékos csökkenést.
Részvény / Deviza / Áru Esett az OTP és a Telekom is a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 14:46
1 százalék feletti csökkenéssel áll az OTP és a Magyar Telekom a csütörtöki záróértékhez képest. a BUX-index is csökkent, de kisebb mértékben.
Részvény / Deviza / Áru Óriási fordulat: az OTP nem teszi zsebre a mai napot, a 4iG annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 12:10
A nyitásban látott mínusznak ebédidőben már se híre, se hamva.
Részvény / Deviza / Áru Vad rekord jöhet, ha tovább robog az aranyvonat
Czwick Dávid | 2025. november 7. 10:12
Kisebb korrekció bontakozott ki ugyan a napokban az arany árjegyzésében, de közel lehet egy bika szakasz.
Részvény / Deviza / Áru OTP, Mol, 4iG, amerikai vizit: izgalmas nap jöhet ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 09:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,42 pontos csökkenéssel, 106 933,08 ponton nyitott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nem úszta meg a Wall Street, de Ázsia sem
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 08:12
Mínuszok a legnagyobb részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon várja már a forint a hétvégét
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 07:30
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A lovak közé dobta a gyeplőt a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 18:45
Jó napja volt a forintnak a bankközi pőiacon csütörtökön – erősödött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG