4p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4126,9 pontos, 3,43 százalékos emelkedéssel, 124 570 ponton zárt kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4126,9 pontos, 3,43 százalékos emelkedéssel, 124 570 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 30,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest – számol be róla az MTI.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a nemzetközi trendekkel összhangban a BUX jelentősen emelkedett. A növekedést az OTP húzta, a bankpapír az elmúlt napok esését korrigálta. A kedvező nemzetközi befektetői hangulaton Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatának a hatása érződik a vezető elemző szerint: az elnök hétfőn este jelezte, hogy az Iránnal vívott háború valószínűleg a végéhez közeledik. Az európai indexek két százalékos pluszban voltak, és az amerikai értékpapírpiacokon is fél-egy százalékos emelkedés volt a magyar piac zárásakor – tette hozzá.

  • A Mol 30 forinttal, 0,8 százalékkal 3770 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 1980 forinttal, 5,55 százalékkal 37 680 forintra nőtt, forgalmuk 21,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,48 százalékkal 2070 forintra csökkent, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 2,63 százalékkal 11 690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9665,48 ponton zárt kedden, ez 296,74 pontos, 3,17 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Nagy indexemelkedéssel zártak az európai tőzsdék

A páneurópai STOXX 600 index 1,82 százalékkal került magasabbra. Az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 2,68 százalékos erősödéssel fejezte be a kereskedést. Londonban a FTSE 100 index 1,61 százalékkal emelkedett. Frankfurtban a DAX 2,41 százalékos növekedéssel zárt. Párizsban a CAC 40 index 1,79 százalékkal erősödött. Milánóban a FTSE MIB 2,72 százalékos pluszban fejezte be a napot, míg Madridban az IBEX 35 index 2,92 százalékkal került feljebb.

A nemzetközi befektetői hangulatot elsősorban a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos várakozások javulása támogatta. Donald Trump amerikai elnök egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy az Irán elleni katonai művelet a vártnál gyorsabban halad, és akár hamarabb véget érhet a korábban jelzett négy-öt hetes időtávnál. A piacok számára megnyugtató jelzés volt az is, hogy Washington több lépést is fontolgat az energiaárak stabilizálására, köztük az orosz olajszankciók részleges enyhítését és stratégiai tartalékok felszabadítását. A G7 pénzügyminiszterei szintén jelezték, hogy szükség esetén készek olajat felszabadítani a stratégiai készletekből.

A szektorok többsége emelkedett Európában. Különösen erősen teljesítettek a banki, technológiai, autóipari és utazási részvények, amelyek az elmúlt napokban jelentős nyomás alá kerültek az energiaárak megugrása miatt. Egyes vállalati hírek is mozgatták a piacot: a Volkswagen részvényei emelkedtek, miután a cég javuló jövedelmezőséget vár az idei évre, míg több bankrészvény – köztük nagy olasz pénzintézetek – négy százalék körüli pluszban zártak.

A részvénypiacok emelkedését segítette az olajárak jelentős korrekciója is. A hét elején még meredeken emelkedő jegyzések kedden visszaestek. Az európai piacok zárásakor a WTI nyersolaj hordónkénti ára 85,05 dolláron állt, ami az előző jegyzéshez képest 10,26 százalékos csökkenést jelentett. Az északi-tengeri Brent olaj ára 89,31 dollár volt hordónként, ami 9,75 százalékos esést tükrözött. Az év eleje óta azonban mindkét referenciaolaj jelentős drágulást mutat: a WTI ára 48,7 százalékkal, a Brenté 47,1 százalékkal emelkedett.

Az arany ára emelkedett. A spot arany jegyzése unciánként 5229,39 dollár volt, ami 1,80 százalékos napi növekedést jelentett. Az év eleje óta a nemesfém ára 21,1 százalékkal emelkedett, ami a geopolitikai feszültségek és a bizonytalan gazdasági kilátások miatti menedékeszköz-keresletet tükrözi.

A devizapiacon a dollár enyhén gyengült. A dollárindex 98,66 ponton állt, ami 0,07 százalékos csökkenést jelentett az előző jegyzéshez képest. Az év eleje óta a mutató 0,3 százalékos erősödést mutat. Az euró a dollárral szemben kismértékben erősödött: az EUR/USD árfolyam 1,1645 dolláron állt, ami 0,08 százalékos napi emelkedésnek felel meg. Az év elejéhez képest azonban az euró 0,9 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG