2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,98 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 95 317,22 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 26,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyam

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nap végére enyhült a délelőtti órák óvatossága, a hazai részvényindex kis emelkedéssel, magas forgalom mellett zárta a hét utolsó kereskedési napját. A vezető részvények közül a Mol erősödése az olajárak emelkedésével lehet összefüggésben, a Magyar Telekom pedig jobban felpörgette sajátrészvény-visszavásárlási programját, ez vihette fel a részvény árfolyamát az elemző szerint.

  • A Mol 24 forinttal, 0,83 százalékkal 2926 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,12 százalékkal 25 760 forintra nőtt, forgalmuk 17,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 42 forinttal, 2,38 százalékkal 1810 forintra emelkedett, forgalma 4,7 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 080 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27880 27740 27950 0,00% 27860 27880 920 453 570 HUF 2025-07-11 13:48:30
MOL 3024 3012 3030 -0,20% 3022 3024 546 284 732 HUF 2025-07-11 13:43:59
MTELEKOM 1774 1766 1782 -0,11% 1774 1780 162 844 966 HUF 2025-07-11 13:44:06
RICHTER 10280 10250 10340 -0,10% 10270 10280 279 307 350 HUF 2025-07-11 13:45:24
OPUS 599 596 599 -0,17% 597 598 19 838 311 HUF 2025-07-11 13:23:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felszedték a parkettet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:38
A kezdeti jó hangulat elilant a tőzsdén, fél 12-kor bukóban volt a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Bizakodhat, akinek magyar részvénye van
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:13
Míg az ázsiai piacok vegyesen mozogtak, addig a BUX az előző napi záróértékénél magasabban nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Trump csúcsra lökte az első számú kriptodevizát
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:09
Rekordszinten a bitcoin jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:48
Gyengült a forint jegyzése reggel.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó hír érkezett Trump háza tájáról
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 06:23
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot szkanderozott a legerősebb devizákkal a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 18:55
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály hozott egy fontos információt a magyar aranyról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 18:29
Megvan az arany.
Részvény / Deviza / Áru A kutyának sem volt kedve befektetni csütörtökön?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,09 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 99 997,81 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan ébredt Amerika – nem látni, merre indul a piac
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:17
Vegyesen, szerény elmozdulással nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Itt a nagy adótrükk: kétszer nyernek az idén a nyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2025. július 10. 15:11
A kockázatosabb alapok többsége bőven reálhozam fölött teljesített az idén, de a többieknek sem megy rosszul. Egy adózási trükkel ráadásul a legtöbb pénztártag 150 ezer forintot kaszálhat jövőre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG