3p

A Magyar Telekom részvényei újabb támaszt törtek le 1800 forintnál, csütörtökön pedig 1,56 százalékos csökkenéssel zártak. Az ázsiai tőzsdéken vegyes a kép: Szöulban 4,48 százalékos emelkedéssel, Tokióban 1 százalékos csökkenéssel zártak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101 385,60 ponton nyitott pénteken. Ez azt jelenti, hogy a csütörtöki 0,42 százalékos csökkenés után minimálisan tovább gyengült az érték.

Az OTP-papírok ára ára csütörtökön 1,1 százalékkal 29 670 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 1,17 százalékkal 10 410 forintra erősödött csütörtökön, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A Mol-papírok értéke 0,36 százalékkal 2754 forintra gyengült, 740,8 millió forintos forgalomban.

A Magyar Telekom újabb támaszt tört le 1800 forintnál, a következő fontosabb szint 1750 forintnál van – mondta az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, Varga Zoltán az MTI-nek. A részvény árfolyama csütörtökön 1,56 százalékkal 1772 forintra csökkent, forgalma 1 milliárd forint volt.

Tovább csökkent az olajár

A főbb európai értékpapír-piacokon – London kivételével – emelkedéssel indult a pénteki kereskedés. A STOXX 600 index 0,03 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,23 százalék emelkedéssel indult pénteken. Londonban az FTSE 100 index 0,09 százalékkal csökkent a kezdéskor. A frankfurti DAX index 0,08 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,26 százalékkal kezdett magasabban, Milánóban az FTSE MIB index 0,49 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,45 százalékos nyereséggel nyitott.

A közel-keleti fejleményekkel kapcsolatban enyhülő geopolitikai kockázatok már a második napja csökkentették az olaj árát, bár a heti eredmény ezzel együtt áremelkedés lehet. Az európai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára hordónként 61,23 dolláron állt a folyamatos nemzetközi kereskedelemben 0,45 százalékos csökkenéssel, a Brent ára pedig 0,50 százalékkal ment lejjebb 64,89 dollárra.

Az arany ára kissé lefelé korrigált, miután a héten unciánként négyezer dollár felett új rekordot állított be és immár a nyolcadik egymást követő hetet fogja nyereséggel befejezni. A spot jegyzés unciánként 3966,94 dolláron áll 0,20 százalékos csökkenéssel.

A dollárindex pénteken csökkent, de ezzel együtt is közel 2 százalékos, egy éve a legnagyobb heti nyereség felé tart. Az index 0,21 százalékkal 99,32 pontra csökkent.

Az euró árfolyama augusztus vége óta a legalacsonyabb szint közelében jár, 0,08 százalékos napi emelkedéssel 1,1573 dollárra.

Ünnep Szöulban

Jórészt gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék indexei pénteken, de a szöuli index 4,48 százalékkal emelkedett, miután a tőzsde több napon át zárva volt nemzeti ünnep miatt.

A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,02 százalékos csökkenéssel zárt, a részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,76 százalékkal esett. Az ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,13 százalék csökkenéssel fejezte be a napot, míg a tajpeji 0,88 százalékkal erősödött, .

A sanghaji tőzsde 0,95 százalék, a hongkongi pedig 1,77 százalék mínuszt jelzett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32470 31870 32470 +0,09% 0 0 13 500 085 060 HUF 2025-11-07 17:06:44
MOL 2920 2892 2940 +0,55% 0 0 850 946 660 HUF 2025-11-07 17:11:36
MTELEKOM 1780 1766 1792 -0,56% 0 0 650 818 924 HUF 2025-11-07 17:14:46
RICHTER 9850 9850 10020 -0,51% 0 0 2 804 816 205 HUF 2025-11-07 17:08:24
OPUS 538 536 544 -0,74% 0 0 139 204 798 HUF 2025-11-07 17:06:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A devizapiacon a forint nyerte a magyar-amerikai meccset
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 18:31
Közel 3 forinttal kerül kevesebbe egy dollár, mint reggel, a forint heti erősödése 1,2 százalékos. Az euró is 385 alá csúszott péntek estére, amire tavaly tavasz óta nem volt példa.
Részvény / Deviza / Áru Egy nap alatt 10 százalékot erősödött a tőzsdén a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 17:50
Az Equilor elemzője szerint a társaság annak köszönheti a szokatlan mértékű emelkedést, hogy Jászai Gellért az Egyesült Államokban tárgyal a magyar delegáció tagjaként.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszosak az európai tőzsdék pénteken, az USA-ban sem indult jól a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 15:59
A frankfurti DAX-index több mint 1 százalék mínuszban áll délután, a londoni FTSE 100 is megközelíti az 1 százalékos csökkenést.
Részvény / Deviza / Áru Esett az OTP és a Telekom is a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 14:46
1 százalék feletti csökkenéssel áll az OTP és a Magyar Telekom a csütörtöki záróértékhez képest. a BUX-index is csökkent, de kisebb mértékben.
Részvény / Deviza / Áru Óriási fordulat: az OTP nem teszi zsebre a mai napot, a 4iG annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 12:10
A nyitásban látott mínusznak ebédidőben már se híre, se hamva.
Részvény / Deviza / Áru Vad rekord jöhet, ha tovább robog az aranyvonat
Czwick Dávid | 2025. november 7. 10:12
Kisebb korrekció bontakozott ki ugyan a napokban az arany árjegyzésében, de közel lehet egy bika szakasz.
Részvény / Deviza / Áru OTP, Mol, 4iG, amerikai vizit: izgalmas nap jöhet ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 09:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,42 pontos csökkenéssel, 106 933,08 ponton nyitott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nem úszta meg a Wall Street, de Ázsia sem
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 08:12
Mínuszok a legnagyobb részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon várja már a forint a hétvégét
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 07:30
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A lovak közé dobta a gyeplőt a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 18:45
Jó napja volt a forintnak a bankközi pőiacon csütörtökön – erősödött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG