2p

A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.

Az Erste elemzée szerint a SpaceX tőzsdei bevezetése iránti érdeklődés kiemelkedő. A lakossági befektetők szokatlanul nagy mértékű részesedést, a tervezett 75 milliárd dollár értékű részvénykibocsátásból 30 milliárdot szerezhetnek meg. A kereslet viszont ennek több, mint háromszorosa, bőven 100 milliárd dollár fölött van. Így aztán könnyen elképzelhető, hogy amikor délután elindul a kereskedés a részvényekkel, nagyot rántanak rajta felfelé. Kérdés, hogy lefelé is rántják-e, amikor a befektetők egy része nekiáll profitot realizálni. Mindenesetre az alapján, hogy a lakosság mellett a vállalati érdeklődés is kiemelkedő volt, erős indulásra számítunk – írja elemzésében az Erste.

A részvények 135 dolláros kibocsátási árfolyamát már jó előre fixálták, és nem a kereslet alapján határozták meg egy előzetesen megadott tartományon belül, mint más tőzsdei bevezetések esetén. Ez a kibocsátani tervezett darabszám alapján 1750 milliárd dolláros értékeltséget jelent. A Polymarket fogadási platform felhasználói szerint ez könnyeden 2000 milliárd dollár fölé ugorhat a bevezetést követően. De érkeztek már elemzői célárak is, a Bloomberg szerint három brókercég vételi ajánlás mellett 165, 190 és 227 dolláros árfolyam elérését is reálisnak tartja.

Az Erste szerint az elmúlt hetekben az Nvidia tőzsdei szenvedését azzal magyarázták az elemzők, hogy malacperselyként funkcionáltak, a befektetők eladták, hogy pénzt szabadítsanak fel a SpaceX várva várt tőzsdei bevezetésére. 

A Rocket Lab űripari cég tőzsdei szereplése tanulságos lehet befektetői szempontból. A cég rakétákat és műholdakat tervez, épít és lő fel az űrbe, emellett egyéb űrinfrastruktúra elemeket is gyárt és árul a szektor többi szereplőjének. A vállalat felvétele az elit Nasdaq 100 indexbe jelzi az űrszektorra irányuló egyre nagyobb figyelmet. 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45800 45800 46500 -1,34% 0 0 10 787 191 540 HUF 2026-07-10 17:09:58
MOL 4076 3982 4114 +1,90% 0 0 3 271 998 232 HUF 2026-07-10 17:14:10
MTELEKOM 2650 2638 2678 -0,75% 0 0 545 889 696 HUF 2026-07-10 17:06:12
RICHTER 12090 12000 12160 +0,75% 0 0 854 822 210 HUF 2026-07-10 17:05:30
OPUS 375 367 375 0,00% 0 0 15 380 506 HUF 2026-07-10 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így örül a forint az EU-s pénzek hazahozatalának hírére
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 18:22
Erősödött a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben pénteken estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Igazi pénteki hangulat uralkodott a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,94 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 142 467,45 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Minimálisan emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 15:59
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index pedig 0,04 százalék emelkedést, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index viszont 0,15 százalék csökkenést jelzett a kereskedés kezdetén.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen muzsikálnak a részvények a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 15:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 5,42 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Európában még emelkednek a tőzsdék, idehaza is erősödik a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 12:27
Még felfelé mennek a tőzsdék Európában, mint ahogy a magyar tőzsde is kezd magára találni.
Részvény / Deviza / Áru Újra repülhetnek a Boeing „halálgépei”
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 10:00
Az Egyesült Államok szövetségi légügyi hatóságai várhatóan még ebben a hónapban jóváhagyják a Boeing 737 Max 7 típusát – jelentette a Wall Street Journal az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.
Részvény / Deviza / Áru Erősödéssel kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék – a BUX ellenszélben
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 09:51
A londoni FTSE100 index 0,2 százalék, a frankfurti DAX-30 index 0,06 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,1 százalék pluszban indította a napot. A BUX pár pontos mínuszban nyitás óta.  
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hány a gyengülő hangokra a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 07:18
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben ma reggelre a nemzetközi bankközi devizapiacon.  
Részvény / Deviza / Áru Vért izzadva szült magából némi emelkedést a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 06:38
 Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a forint csütörtökön, olcsóbb lett az euró és a dollár is
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 18:48
A reggeli, 360 feletti szint után 357-nél zárta a napot az euró-forint árfolyam. A dollár 315-ről 312-re csökkent a forinttal szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG