2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ismét növelték az olaj világpiaci kínálatát, méghozzá a korábbiaknál nagyobb léptékben, ami a mostani szintek közelében tarthatja a hazai üzemanyagárakat.

Napi 548 ezer hordóval, a korábbiaknál nagyobb léptékben emelte meg augusztusra vonatkozóan a szervezet tagjaira vonatkozó kitermelési kvótát a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét és annak társult tagjait tömörítő OPEC+. A nagyobb léptékű termelésnövelésről hozott döntést a szervezet azzal indokolta, hogy a globális gazdasági kilátások stabilak, az olajkészletek viszont alacsonyak, miközben az olajpiac fundamentális mutatói erősek.

A mostani volt az első OPEC+ találkozó azóta, hogy Izrael és az Egyesült Államok légitámadásokat hajtott végre Irán ellen, ami ideiglenesen megemelte az olajárakat. A termelés növelését főleg Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Omán, Irak, Kazahsztán, Algéria és Oroszország támogatta.

Feljebb tekerték
Feljebb tekerték
Fotó: Depositphotos

Az OPEC+ a korábbiaknál nagyobb mértékben emelte meg kitermelését, miután májusban, júniusban és júliusra vonatkozóan havi 411 ezer hordóval, ezt megelőzően, áprilisban pedig 138 ezer hordóval növelte a piaci kínálatot. Az OPEC+ célja a piaci részesedése visszaszerzése, és hogy eleget tegyen Donald Trump amerikai elnök azon kérésének, miszerint olcsóbb benzinárakat akar. Márpedig a kínálat növelése ezzel járhat.

A világ olajkínálatának felét termelő csoport 2022 óta köti magát önkéntes termeléskorlátozó kvótákhoz. Idén április óta fokozatosan növeli a kínálatot és augusztusig naponta 1,918 millió hordó kerül vissza a piacra. Így az eredetileg napi 2,2 millió hordós kitermelés-korlátozásból már csak napi 280 ezer hordó van vissza.

A szövetség augusztus 3-án tartja meg következő ülését.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27800 27950 +0,76% 0 0 5 728 160 800 HUF 2025-07-15 17:10:18
MOL 3024 3004 3030 +0,33% 0 0 623 625 772 HUF 2025-07-15 17:05:18
MTELEKOM 1790 1776 1798 0,00% 0 0 790 563 766 HUF 2025-07-15 17:05:56
RICHTER 10100 10040 10150 -0,49% 0 0 1 571 678 950 HUF 2025-07-15 17:09:55
OPUS 593 593 601 -0,67% 0 0 160 535 592 HUF 2025-07-15 17:08:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szomorú kedd köszöntött a forintra
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 18:33
A magyar deviza gyengélkedett kedden a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Bizonytalanul, de feljebb kúszott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,32 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel 99 787,20 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Jókedvvel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 16:10
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP vezeti az emelkedést a parketten
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 15:09
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,30 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az UniCredit – és még mehet feljebb?
Nagy András | 2025. július 15. 14:15
A kedvező iparági környezeten túl is érdemes az UniCredit részvényeit figyelni, egyrészt a bank M&A aktivitása miatt, másrészt pedig a várható magas részvényesi javadalmazás miatt.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen mennek a legfontosabb papírok a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 13:12
Helyzetjelentés kedd ebédidőben.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nem ijedt meg Trumptól sem Európa, sem Budapest
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 09:36
Európai tőzsdenyitások a vámfenyegetés árnyékában.
Részvény / Deviza / Áru Már megint káprázhat a szemünk a forintot nézve
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 07:21
Újra hármassal kezdődik az euró ára.
Részvény / Deviza / Áru Így reagáltak a piacok Trump súlyos bejelentéseire
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 06:28
Bedurvuló vámháború, eszkalálódó ukrajnai háború – de mit szóltak hozzá a tőzsdén?
Részvény / Deviza / Áru Felvásárolhatják az egykori olajipari óriást – már meg is van, kik közül kerülhet ki a befutó
Gajda Mihály | 2025. július 14. 18:58
A BP részvényárfolyama az elmúlt években látványosan alulteljesítette legfőbb versenytársait. Bár egykor az egyik legmeghatározóbb olajipari vállalatnak számított, az elmúlt húsz év nem alakult kedvezően a cég számára. Nemrég a vállalat új vezérigazgatója egy utolsó próbálkozásként radikális stratégiaiváltást jelentett be, amely rövid időre ugyan pozitív hatással volt a részvényárfolyamra, ám ezt hamar felülírta a kereskedelmi háborús feszültségek és a zuhanó olajárak hatása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG