3p
A magyar tőzsde gyengült, ahogy a forint árfolyama is. Örülhetünk viszont annak, hogy a gáz tőzsdei árfolyama nagyot esett, de lefele tartott az olaj árfolyama is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,55 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 38 528,86 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

A vezető részvények közül a Molban volt nagy fordulat, ugyanis míg délelőtt több mint 2 százalékos mínuszban volt a cég árfolyama, a nap végén a papír 0,75 százalékos pluszban zárt. Az elemző szerint mindez összefügg az olaj árának változásával. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az OTP eséséről megjegyezte, komoly recessziós félelmek vannak globálisan és Magyarországon is, ezek pedig nem tesznek jót a bankszektor papírjainak.

Árfolyamok és grafikonok

A Mol 18 forinttal, 0,75 százalékkal 2428 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 104 forinttal, 1,25 százalékkal 8224 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,67 százalékkal 298 forintra esett, forgalma 63,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,20 százalékkal 7415 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Nem csak a magyar tőzsde indexe esett, de fél százalék körüli mínuszokat láthattunk a vezető európai tőzsdeindexeknél is, míg az USA-ban a kereskedés félidejében 0,5 és 1 százalék közötti eséseket mutattak a főbb indexek.

A fent említett recessziós félelmek egyébként az árupiacokon is tükröződtek, hiszen az olaj folytatta az esést. Az amerikai WTI 77 dollárig gyengült, míg az Európában irányadó Brent 83 dollárig esett. Egy másik, a magyar gazdaság szempontjából kulcsfontosságú energiahordozó, a földgáz irányadó tőzsdei ára is számottevően esett, hiszen a TTF gáz 7 százalékkal 172 euróig csökkent. De a nemzetközi piacokon lefele tartott az arany és az ezüst árfolyama is.

Ami a devizapiacokat illeti, az euró tovább gyengült a dollárral szemben, hétfőn kora este a kurzus megközelítette a 0,9610-es szintet. A dollár erősödése hagyományosan nem tesz jót az úgynevezett feltörekvő devizáknak, így a forintnak sem, a magyar fizetőeszköz ennek megfelelően gyengült a legfontosabb fizetőeszközökkel szemben. Az euró kurzusa 409 forint fölé ugrott, míg a dollárral szemben történelmi mélypontra került a forint soha nem volt ugyanis még 425,51 a keresztárfolyam, amit a mai kereskedésben láthattunk.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG