2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.

Eddig összesen 6 154 ügyfél nyitott kincstári nyugdíj-előtakarékossági számlát. Az egy főre jutó átlagos számlaérték idén január végén még 650 ezer forint volt, azóta viszont megközelítőleg 1 millió forint lett – közölte a Grantis pénzügyi tanácsadó cég a Magyar Államkincstártól kapott információk alapján.

A Kincstár adataiból az is kiderül, hogy a 2024. február 2. óta elérhető NYESZ-en lévő állomány 2024. év végén 3 milliárd forint volt, 2025. november végén pedig az állomány már meghaladta a 6 milliárd forintot, ami 2024-hez képest 100 százalékos növekedést jelent.

Ezek a kedvenc állampapírok

A kincstári NYESZ-számlára csak forintos állampapírt lehet vásárolni, ezért azonban nem számítanak fel külön kincstári díjat, és az itt tartott megtakarítások is adómentesek lehetnek. A számlákon tartott állampapírok összértéke alapján a legnagyobb arányt a Fix kamatozású Magyar Állampapírok (31,5 százalék) és a Bónusz Magyar Állampapírok (29,2 százalék) képviselik.

Jelentős részesedéssel rendelkeznek továbbá a Prémium Magyar Állampapírok (19,2 százalék), míg a Magyar Állampapír Plusz állománya 10,5 százalékot tesz ki.

Gyűlik a nyugdíjpénz a NYESZ-számlákon is

A pénzintézeteknél vezetett nyugdíj-előtakarékossági számlák száma 99 945 a befektetési szolgáltatók értékpapír adatai szerint, amelyet a Magyar Nemzeti Bank tart nyilván. A Grantis számításai szerint ezeknél a számláknál az átlagos számlaérték már több mint 6 millió 118 ezer forint.

A kincstári NYESZ-re is jár az adójóváírás

A hagyományos NYESZ-számlákhoz hasonlóan a Kincstárnál vezetett NYESZ-számlákra is érvényesíthető az évi maximum 100 ezer forintos adójóváírás. A Kincstár adatai szerint a megtakarítók a tavalyi befizetéseik után átlagosan 65 247 forint adójóváírást kaptak – írja a Grantis összeállítása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Viszik a 3 százalékos lakáshitelt, már 18 ezer szerződést kötöttek a bankok
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 16:25
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba. 
Személyes pénzügyek A hitelfelvételnél hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek az alacsony jövedelműek
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 09:01
A 11 százalékos minimálbér-emelés tehát a bankok feltételein is változtatni fog hamarosan, ez pedig nem minden társadalmi csoportnak kedvez, mivel a bankok többsége a nettó minimálbérnek megfelelő összeg igazolásához köti a hitelfelvételt. Ez az összeg 2025-ben 193 ezer forint volt, 2026-tól pedig 214 ezer forint fölé emelkedett.
Személyes pénzügyek Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 10:15
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. 
Személyes pénzügyek Kitermelhetik egy masszív lakáshitel törlesztőjét az új kedvezmények
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 09:21
Idén év elején több komoly adókedvezményt is érvényesíthetnek a fiatal, legalább két gyemreket nevelő családok, és ez sokat hozhat.
Személyes pénzügyek Milliók lakhatásra – jogvesztő határidő közelít
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:48
A napokban kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak a komoly összegeket jelentő különböző lakhatási tám,ogatásdokkal összefüggésben.
Személyes pénzügyek Mindenki értesítést kap a bankjától, így akadhat rá
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:03
Forintjaink sorsáról dönthetünk, összeszedték hogyan lehet egyszerűen elérni az információkat.
Személyes pénzügyek Január hidege befagyasztotta a személyi kölcsönök kamatjait
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 09:03
Jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok.
Személyes pénzügyek Ugorhat az 1 millió forint: erre figyeljen az otthontámogatásnál
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 14:21
A közszolgálati támogatást kamatostul kell visszafizetni, ha nem teljesülnek a feltételek.
Személyes pénzügyek November gyászos hónap volt a munkáshitelnek, de másnak nem
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 14:22
A friss adatok szerint a személyi hitel az átlag fölé kúszott.
Személyes pénzügyek Minden rekord megdőlt a lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 09:57
Újabb csúcsra, 274 milliárd forintra emelkedett novemberre az új lakáshitel-szerződések összege, ami egyértelműen az Otthon Start hitel berobbanásának köszönhető – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A személyi kölcsönök iránt szintén nagyon erős az érdeklődés, a január óra elérhető munkáshitel iránti kereslet viszont eddigi mélypontjára zuhant a tizenegyedik hónapban.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG