4p

Az elmúlt hónapokban megszokott kamatemelésekkel ellentétben komoly kamatcsökkentésekkel futnak neki a februárnak a pénzintézetek – derült ki a BiztosDöntés.hu adataiból.

Ilyet se láttunk régóta – beestek a személyi kölcsön kamatok

Miközben a hírek arról szólnak, hogy az infláció januárban tetőzött Magyarországon, addig a hazai bankoknál már februárra fordulva kedvezőbb világ jött el a hitelfelvevők számára. A BiztosDöntés.hu adatai szerint az év második hónapjában több pénzintézet is számottevően csökkentette személyi kölcsönei kamatait.

Az Erste Banknál a maximum nettó 250 ezer forintos nettó jövedelmet igazolni tudó, valamint a maximum 3 millió forintot igénylő ennél nagyobb jövedelemmel rendelkező ügyfelek maximum 5 éves időtartamra a korábbi 19,41 százalék helyett, 128 bázisponttal kisebb, 18,13 százalékos kamaton tudnak Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsönt felvenni. Aki a 250 ezer forintos igazolt jövedelemmel ennél hosszabb futamidőben gondolkodik, és az igényelt összeg nem haladja meg a 8 millió forintot, a januári 18,36 százalékos hitelkamatnál közel 1 százalékponttal kisebb, 17,38 százalékos kamat mellett kapja meg a kölcsönét az Erstétől.

Az OTP-nél is hasonló, 98 bázispontos kamatvágás volt a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelnél – annak az ügyfélnek, aki 2 és 4,1 millió forint közötti összeg felvételében gondolkodott. Így a bank az Erstéhez hasonlóan 17,38 százalékos kamatot hirdetett meg a legkisebb hitelösszegsávban. Az OTP kiterjesztette a legalacsonyabb hitelösszegsávot is, már nem kínál külön kamatot a 3,1-4,1 millió forintot igénylő ügyfeleknek. Ők csekélyebb, 61 bázispontos kamatcsökkenést érezhetnek így a januári 17,99 százalékos kamathoz képest.

Aki most szeretne hitelt felvenni, annak nagyon érdemes számolgatnia. Fotó: Depositphotos
Aki most szeretne hitelt felvenni, annak nagyon érdemes számolgatnia. Fotó: Depositphotos

A Cofidis is csökkentette Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitele kamatait, ami hitelösszegtől és futamidőtől függően 16,24-19,21 százalékról 16,24-18,21 százalékra változott.

Nem járnak ennyire egyértelműen jól a Raiffeisen ügyfelei. Míg az Ersténél és az OTP-nél a csökkenő kamattal bíró sávok mellett a többi kamat változatlan maradt, a Raiffeisennél a nem megfelelően választók kamatemelkedéssel is találkoznak. Ennek oka az, hogy a bank a korábban adott kamatkedvezményeket csökkentette. Így hiába csökkent a kedvezmények nélküli kamat 22,05 százalékról 21,99 százalékra, kamatcsökkentést csak azok az ügyfelek élnek meg, ahol a kedvezményeket ennél kisebb mértékben csökkentette a bank. Így a versenytársakhoz képest nem éppen izmos 1 bázispontos a kamatcsökkenés a 450 ezer forintos nettó jövedelemmel rendelkező, és aktív számlahasználatot vállaló, valamint a Hitelkiváltó Plusz konstrukciót választó ügyfelek körében. Más kérdés, hogy az így kialakult 13,39 százalékos kamat igen kedvezőnek mondható. A többi kedvezménykategóriában ugyanakkor 34 bázispontos kamatemelést hozott a kedvezmények mértékének 0,4 százalékpontos csökkentése.

A korábbi kamatemeléseket zárójelbe tették a lakáshiteleknél is

- Persze, azért nem kell feltétlenül az egekbe dicsérni a bankokat, hiszen a mostani kamatcsökkentések alapját a referenciakamatok csökkenése okozta

– hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. - Az ugyanakkor a mostani lépésekből is jól látszik, hogy az ügyfelekért zajló versenyben a kamatcsökkenések gyorsabban áttörnek majd a piacon, hiszen a pénzintézetek is tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi kamatszintek mellett nagyon nehéz új kölcsönt felvenni akaró ügyfeleket találni.

Ez vezetheti a lakáshitel piacon az Erste Bankot is akkor, amikor a január közepén meglépett kamatemelés majd a január végi kamatcsökkentés után február 8-tól drasztikusan, 100 bázisponttal visszavágja az 5 és 10 éves jelzáloghitelei kamatait. Így alig több, mint két hét után az 5 éves kamatperiódussal kínált kölcsönök kamata ismét 10,39-10,63 százalék lesz, ám a 10 évre fix hitelt felvenni akarók jobban járnak, hiszen esetükben ugyancsak 100 bázispont lesz a kamatcsökkentés. A 30 millió forint feletti összeget igénylő ügyfelek így akár 8,99 százalékos kamaton is fel tudnak venni kölcsönt jövő szerdától.

Január elején a K&H már csökkentette a 10-15 évre fix törlesztéssel bíró lakáshitelének kamatát, ám a többi kamatperiódusra 35-96 bázispont volt a kamatemelés mértéke. Ezt az emelést tette zárójelbe a bank azzal, hogy január 26-tól a korábbi kamatszinteket 53-128 bázisponttal visszavágta – így akár már 9,7 százalékos kamat mellett lehet a standard kondíciók szerint jelzáloghitelt igényelni a banknál. Ezenkívül február 1-től 1 százalék, maximum 150 ezer forint jóváírás akciót hirdettek a támogatott lakáshitelekre, de ehhez több feltételt kell teljesíteni, mint például jóváírás érkeztetését, bankkártyás vásárlást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG