2p

A Központi Statisztikai Hivatal szerint ennyivel nőttek a bérek. A mediánadatok árulkodóak. 

A bruttó átlagkereset 708 300 forint volt 2025 áprilisában Magyarországon, ami 9,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal. A nettó átlagkereset 486 500 forintra nőtt, ez 9,6 százalékos éves növekedést jelent. A reálkeresetek – a 4,2 százalékos inflációt figyelembe véve – 5,2 százalékkal emelkedtek.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 657 800 forint volt áprilisban, ami 10,3 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. A szektorok közül a nonprofit szervezeteknél nőtt legjobban ez a mutató, 11,8 százalékkal, míg a vállalkozásoknál 10,7, a költségvetésben 8,4 százalékos volt a növekedés.

A bruttó kereset mediánértéke 564 800, a nettó kereseté 392 700 forint volt, mindkét érték 10,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A medián azt mutatja meg, hogy a dolgozók fele ennél többet, a másik fele pedig ennél kevesebbet keresett.

A 2025. január-áprilisi időszak egészét tekintve a bruttó átlagkereset 687 400, a nettó 472 300 forint volt. Ez rendre 9,4 és 9,2 százalékos éves emelkedést jelent. A közfoglalkoztatottak keresete ugyanakkor jóval alacsonyabb maradt: áprilisban bruttó 144 800, nettó 107 500 forint volt az átlagos jövedelmük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:26
A többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Személyes pénzügyek Így változtak a fizetések Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:33
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Személyes pénzügyek Jó hírek érkeztek a 3 százalékos szuper lakáshitelről
Herman Bernadett | 2025. július 16. 16:29
A társadalmi vita a jövő héten kezdődik, a korábbi hírek szerint nem lesz időkorlátja az Otthon Start hitel felvételének. A 10 százalékos önerőt a 40 év fölötti hitelfevevőkre is kiterjesztenék.
Személyes pénzügyek Váratlan jó hírt kapott az autósok fele: várhatunk a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 12:16
Inkább áremelkedés nézett ki a héten, de mégis lefelé mozdul az egyik üzemanyagfajta ára.
Személyes pénzügyek Az Erste egykori devizahitelei is érvényesek, nem érdemes reklamálni
Herman Bernadett | 2025. július 16. 11:04
Az Erste Bank szerződései is érvényesek, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek. Az OTP már tegnap reagált a határozatra, rájuk sem terjed ki a Kúria döntése
Személyes pénzügyek Meghökkentő dolgok derültek ki a magyar egyetemistákról
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 10:48
Alig találni olyan egyetemistát, aki ne akarna dolgozni a nyáron. A fizetési igények sokszor meghaladják a 300 ezer forintot is, és meglepően népszerű a készpénz.
Személyes pénzügyek Bővülő hiteltermékek az MFB-nél – Elindult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram
PR | 2025. július 15. 13:55
Elstartolt a GINOP Plusz program részét képező Nemzeti Bajnokok Hitelprogram, amely 155 milliárd forintos keretösszegből nyújt segítséget a beszállító és exportáló kkv-k számára. Az új EU-s társfinanszírozású konstrukció fix 0%-os kamatozás, illetve akár 30%-os vissza nem térítendő támogatás mellett érhető el. A terméket a zöld és digitális fejlesztésben gondolkodó, versenyképes vállalkozások igényelhetik az MFB Pont Plusz vállalati hálózat bankfiókjaiban.
Személyes pénzügyek Vigéckedett a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 11:38
A világban dúló geopolitikai konfliktusok, a vámháború és a zsenge hazai makrogazdasági adatok ellenére egyre stabilabb a hazai fizetőeszköz.
Személyes pénzügyek Elképesztő, mekkora károkat okozott a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:07
A lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott.
Személyes pénzügyek Nem akar lemaradni a szuperkedvezményes lakáshitelről? Akkor ezzel érdemes tisztában lennie
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:31
Nem mindenki felel meg az Otthon Start támogatott hitel felvételéhez szükséges feltételeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG