A G7-ek vezetői az elmúlt három napban a klímaválság, az éhezés és a háború kiterjedésének veszélye ellen küzdöttek. De egyáltalán a hatalmukban van ezen gigantikus kérdések megoldása?
Kérdéses ígéretek és rongyrázás
Az éhezés ügyében tett korábbi ígéretek például teljes felsülésnek bizonyultak. 2015-ben a legutóbbi német G7-elnökség tett ígéretet arra, hogy 2030-ig 500 millió embert szabadítanak meg az éhezéstől.
Ehelyett azt látjuk, hogy a számok 2017 óta emelkednek és idén 150 millió emberrel több szenved alultápláltságtól, mint akkoriban.
Tehát éppen az ellenkező irányba haladunk.
De a rongyrázásban nem volt hiány a csúcstalálkozón. 72 órára csúcspolitikusok repültek Bajorországba, mindegyikük hatalmas kísérettel. Először kormánygépeikkel Münchenbe, majd helikopterrel az ötcsillagos Schloss Elmau szállodába, ahol a külvilágtól elzárva dolgoztak.
Mintegy 18 ezer rendőr gondoskodott a csúcstalálkozó biztonságáról, amelynek megrendezése több mint 180 millió eurót emésztett fel.
Használni és kihasználni a Globális Délt
A Globális Délnek nem volt a csúcson érdemi hangja.
A csúcstalálkozó második napjára meghívott Szenegál és Dél-Afrika vezetői egyrészt mintha csak azért lettek volna jelen, mert földgázt kínálhatnak föl a gazdag Nyugat-Európának ebben az érzékeny időszakban.
Bizony erre az érdekre mutatott rá Scholz kancellár májusi afrikai körútja.
Másrészt pedig a meghívott országok közül három – India, Szenegál és Dél-Afrika – nem volt hajlandó elítélni Oroszország Ukrajna elleni invázióját az ENSZ Közgyűlésén, és úgy döntött, hogy tartózkodik a márciusi szavazáson. Most mindenképpen lobbizni kellett náluk álláspontjuk megváltoztatása érdekében.
A nagy geopolitikai manőver
A gazdaságilag legerősebb demokráciák el akarják szigetelni gazdaságilag Oroszországot és Kínát. De tudják, hogy egyedül nem tudják megcsinálni.
Az autokráciákkal való versenyben a Globális Dél országait kell megnyerni.
Ennek érdekében 2027-ig 600 milliárd dollárt akarnak mozgósítani a „Partnership for Global Infrastructure and Investment” gigaprojekt keretében a fejlődő világban.
A spektrum az afrikai Covid-19 vakcinagyártástól az Európa és Latin-Amerika közötti tenger alatti optikai kábelen át az angolai napenergia-projektekig terjed.
A G7 kezdeményezés tehát egyértelmű geopolitikai irányultságú: Kínának nem akarja harc nélkül átadni ezt a területet.
Míg az USA már egy ideje ezt az irányt követi, az európaiak az utóbbi időben eltávolodtak Pekingtől, és Kínát már nemcsak fontos kereskedelmi partnernek, hanem stratégiai riválisnak is tekintik.
Valóban, a kínai kommunista párt szócsöve idegesen reagált a bejelentésre, amelyet egyértelműn a kínai Új Selyemút (BRI) gigaprojekt ellenfeleként érzékel. A pártlapot különösen idegesítette, hogy a nyugati projekt két fő oszlopa a „tiszta energia” és az „infokommunikációs technológia”.
A pekingi lap mindenesetre kárörvendően megjegyezte, hogy az Egyesült Államok teljesen el van adósodva és még olyan kiemelt infrastrukturális beruházásával sem tud a terveknek megfelelően előrehaladni, mint a kaliforniai gyorsvasút.
Óvatosság ajánlott
Mindazonáltal nem baj, hogy a nyugati demokráciák egyesíteni próbálják erőiket, de komoly dilemmával néznek szembe. Kína hírnevet szerzett a fejlesztési szakértők körében azzal, hogy nagylelkűnek tűnik a más országokat magához kötő források elosztásában. Miközben az európaiak még mindig egy-egy projekt jövedelmezőségén töprengenek, önsegélyt ajánlanak fel és tárgyalnak a környezetvédelmi előírásokról, addig a kínai pénz és nem ritkán a kínai építőszemélyzet már régóta a helyszínen van.
A Nyugat ezért kísértést érezhet arra, hogy időnként szemet hunyjon a Kínával szembeni versenyben, és gyorsan adjon kölcsönt. De az EU-nak és a G7-országoknak ellen kell állniuk ennek a kísértésnek.
A kínai fejlesztéspolitika története a fejlődő világban tele van olyan projektekkel, amelyekre bőven állt pénz, de amelyek eredménytelenség, tervezési hibák vagy a kedvezményezett országok tulajdonosi hiánya miatt meghiúsultak – vagy egyszerűen a korrupció és a rossz gazdálkodás mocsarába süllyedtek.
Becsődölő fegyverek
A nyakig eladósodott G7 tagállamok múlt századot idéző nagy ígérvényeivel kapcsolatban mindenesetre a maximális óvatosság ajánlott.
A 2008-as megrendülés után a fedezetlen pénznyomás-cunami helyett az eliteknek az elmúlt másfél évtizedben inkább fel kellett volna készítenie a polgárokat egy átfogó paradigma- és értékrendszer-váltásra, lecserélve a túlfogyasztásra épülő modellt.
Márpedig ez a szemünk előtt fullad ki, mind a pénzügyi, mind az ökológiai dimenzióban.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendőrségi lépéseket is tesz.
