3p
-

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy friss döntésében megállapította, hogy az egy cégcsoportba tartozó JLM PowerLine Kft. és a BioTech USA kft. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatot tanúsítottak. A GVH a jogsértésért még az engedmények után is magas, 150 millió forintos bírság egyetemleges megfizetésére kötelezte a két eljárás alá vont céget.

2015-2018 között négy fehérjepor („Protein Power”, „Iso Whey Zero”, „Nitro Pure Whey”, „Hydro Whey Zero”) és a „Zero Bar” fehérjeszelet összetevőire vonatkozóan a termékek népszerűsítésekor (tv reklámok, plakátok, online hirdetések révén), illetve a termékek címkéjén valótlan információt tettek közzé.  Többek között olyan állításokat tüntették fel, mint „megemelt, 88 százalékos fehérjetartalom", „alacsony zsírtartalom" vagy „hozzáadott cukor nélkül".  A GVH azonban arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált kijelentések túlnyomó többsége nem felel meg a valóságnak.

„A GVH fogyasztóvédelmi hatóságként ítélte meg az ügyet, ám a vizsgált termékek jellegéből adódóan élelmiszerjogi aspektusokra is óhatatlanul figyelemmel kellett lennie. A különböző besorolású élelmiszerekre, és az azokkal kapcsolatos tápértékjelölésekre ugyanis speciális, nagyrészt uniós ágazati szabályozás vonatkozik” – magyarázza dr. Balogh Dóra, a Schönherr szakértője.

A GVH kiemelte, hogy az élelmiszerjogi szabályok ugyan bizonyos tűréshatáron belül megengednek eltéréseket a tápértékek feltüntetett és (a hatósági ellenőrzések során mért) tényleges tartalma között, azonban ezek között nem lehet olyan mértékű eltérés, hogy a fogyasztót megtévessze.

A fogyasztó számára ugyanis a feltüntetett érték azt a benyomást kelti, hogy a termék ténylegesen az adott mennyiséget tartalmazza, amelynek valóságtartalmáról nem tud megbizonyosodni a termékek bizalmi jellege miatt.

Súlyosbító körülmények

A GVH korábbiakban már számos alkalommal bírságolt jellemzően különböző étrendkiegészítőknek, illetve fogyasztószereknek tulajdonított egészségre kedvező, vagy gyógyító hatás miatt. Ugyanakkor az ezekben az ügyekben kiszabott bírságokat többszörösen meghaladja a BioTech termékek esetében most kiszabott bírság.

A hatóság súlyosító körülményként értékelte a vizsgált termékek fentiekben említett bizalmi jellegét, a jogsértés időtartamát és az azzal érintett fogyasztók széles körét.

„Figyelemreméltó azonban, hogy a bírságösszeg kalkulálásakor számos enyhítő tényezőt is bírságcsökkentéssel jutalmazott a GVH” - fűzte hozzá dr. Turi Anna, a Schönherr versenyjogi csoportjának vezetője.

Így az érintett vállalkozások által vállalt és a GVH által elfogadott utólagos megfelelési programot (többek között belső eljárásrend kialakítása, fogyasztói edukációs kampány megvalósítása) 20 százalékos bírságcsökkentéssel honorálta a hatóság. Ezen túl a jogsértés beismeréséért és a jogsértés körülményeinek tisztázásért és jogosorvoslati jogról való lemondásért cserébe további 20-20 százalékkal, összesen tehát 60 százaklkkal mérsékelte a bírságot, mely azonban az árbevételi adatok miatt így is meglehetősen magas.

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG