2p

A Microsoftnál is zajlik az AI-forradalom, újabb ezrek kerülnek lapátra – az OpenAI viszont nem kell bármi áron a cégnek, ki is szállhatnak belőle.

Több ezer munkahely megszüntetését tervezi a Microsoft. A vállalat különösen az értékesítés területén tervez leépítést, mivel a technológiai óriás a mesterséges intelligenciába való fokozott befektetések közepette racionalizálja munkaerő-állományát – írta a Bloomberg az ügyet ismerő személyekre hivatkozva. A hírt az Equilor csütörtök reggeli hírlevele szemlézte. 

Az újabb lépés része annak a folyamatos alkalmazkodásnak, ahogy a vállalat bővíti AI beruházásait és adatközponti infrastruktúráját – idén mintegy 80 milliárd dollárt fordít erre a célra. Májusban már körülbelül 6 000 embert bocsátottak el, és a most bejelentendő többi leépítés várhatóan július elején történik a pénzügyi évváltást követően. 

Bár a fókusz az értékesítési csapatokon van, más egységek is érintettek lehetnek, és a dátum még változhat. A globális létszám tavaly június végén 228 000 fő volt, köztük kb. 45 000-en dolgoztak sales és marketing területen.

Faképnél hagyják az OpenAI-t?

Szintén a Microsofthoz és a cég AI-beruházásaihoz kapcsolódó hír, hogy a Microsoft kész kiszállni az OpenAI-tárgyalásokból. Az Equilor hírlevelében szemlézett Financial Times-cikk szerint akkor érnek véget a tárgyalások, ha nem sikerül megállapodniuk a kulcskérdésekben, például a jövőbeni részesedés mértékében. A szoftveróriás ugyanakkor ’jóhiszeműen’ tárgyal és napi szinten egyeztet az OpenAI-val, mivel mindkét fél bízik egy megállapodás létrejöttében. 

Együttműködés helyett feszültség?
Együttműködés helyett feszültség?
Fotó: Depositphotos

Az OpenAI nonprofit struktúrából profitorientált társasággá kíván alakulni, amihez szüksége van a Microsoft jóváhagyására és további finanszírozásra, például a SoftBank 30 milliárd dolláros befektetésére. A felek több mint egy éve vitáznak arról, hogy a Microsoft 13 milliárd dolláros eddigi befektetése milyen arányú részesedést érjen. 

A Microsoft jelenlegi szerződése 2030-ig biztosít hozzáférést az OpenAI technológiájához, és a vállalat már most is diverzifikálja AI-partnereit (pl. xAI-t integrált az Azure felhőbe). Ha nem születik megállapodás, az OpenAI finanszírozása és jövőbeli IPO-ja is veszélybe kerülhet – írja az Equilor.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:28
Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a második negyedévet.
Vállalat Megvannak Trump vámjainak első vezéráldozatai
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:55
A Jaguar Land Rover több száz vezetői állás megszüntetését tervezi az Egyesült Királyságban.
Vállalat Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:58
Csányi Péter ugyanakkor idei bankvásárlásról is beszélt, valamint sürgette az euró öt-tíz éven belüli bevezetését.
Vállalat Stratégiai jelentőségű megállapodásokat kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 20:09
A budapesti találkozó alkalmával a 4iG Csoport az Egyesült Arab Emírségek globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel, a világ egyik legnagyobb szuverén stratégiai befektetési társaságával kötött előzetes megállapodásokat.  
Vállalat Üdítő számokat közölt a Pepsi
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:27
 A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál nagyobb profittal és nyereséggel zárta második üzleti negyedévét.
Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG